Arról van szó pontosabban, hogy azok a közalkalmazottak, akik betöltik a nyugdíjtörvény szerinti öregségi nyugdíjkorhatárt, választhatják a munkatevékenységük folytatását hetven éves korukig, vagy a nyugdíjaztatásukat. Ez utóbbi esetben tehát nem dolgozhatnának tovább az állami intézményeknél, mint ahogy jelenleg ez sok helyen szokás: több mint harmincezer nyugdíjast foglalkoztatnak a közszférában, akik az állami fizetésük mellett a nyugdíjjárandóságukat is megkapják. Valószínűleg kiszámolták, hogy az új intézkedéssel, amely megtiltaná a kétféle jövedelem halmozását, mennyi pénzt takarítana meg az állam. A jogszabály tervezet indoklásában meg is fogalmazzák, hogy a személyzeti kiadások csökkentése a cél, a költségvetés szűk kerete miatt. A közszférában tehát – fogalmaznak a tervezetben – folytatható a munkatevékenység hetven éves korig, ez azonban azt feltételezi, hogy az illető lemondjon a nyugdíjtörvény szerinti nyugdíjaztatásáról és következésképpen a járandóságáról is mindaddig, ameddig fennáll a munkaviszonya.
Ludovic Orban is méltányolta az elképzelést, úgy vélte, a tervezetet hamar megszavazzák majd a parlamentben, hiszen nem igazságos, se nem méltányos, hogy azok, akik egyes tevékenységi ágazatokból (például rendőrség, katonaság) nagyon fiatalon, negyvenöt-ötven éves korukban már nyugdíjba jönnek, majd alkalmazzák őket szintén állami intézményeknél, a nem kevés szolgálati nyugdíjuk mellé a nem kevés állami fizetést is megkaphassák. A tervezet kivételeket is megfogalmaz, ezek azonban jövedelem típusokra vonatkoznak, nem pedig szakmai kategóriákra: például az órabér valamint a szerzői jogdíjak nem esnek a fizetés és nyugdíj halmozásának tiltása alá – pontosított a munkaügyi miniszter.
Az elképzelés első hallásra valóban jól hangzik, és az esetlegesen érintettek kivételével valószínűleg mindenki egyetért vele: mert igen, bosszantó a tudat, hogy míg egyesek nyugdíjasként tovább dolgoznak jó pénzért valamely kényelmes állami munkahelyen, addig a magánszférában a keresetek már jóval elmaradtak az állami fizetések mellett, és emiatt a nyugdíjuk is kevesebb lesz azoknak, akik a magánszférából nyugdíjaztatják magukat. Továbbgondolva a helyzetet az is igazságtalan, hogy jól fizetett nyugdíjasokat foglalkoztatnak állami intézményeknél ahelyett, hogy fiatalokat alkalmaznának, megteremtve ezzel számukra is a lehetőséget valamely szakmában való tapasztalatszerzésre, fejlődésre. Ezzel talán azt is elérnék, hogy kevesebb fiatal keresse a külföldi érvényesülés biztosabb lehetőségét, amire azért kényszerülnek sokan, mert itthon, s főleg az állami intézményeknél, már jól beágyazott családi, rokoni, baráti, politikai kapcsolatok mentén történik az alkalmazás.
Sajnos azonban, az igazságos, jogos, méltányos sőt etikus elképzelésünk nem mindig találkozik illetve nem feltétlenül lesz azonos a törvényessel. Ebben az esetben is több kérdés felmerülhet majd: például mennyire lesz törvényes, sőt alkotmányos választás elé állítani az arra jogosultakat, hogy lemondjanak egyrészt az őket megillető nyugdíjról, másrészt a szintén törvényesen megillető munkavállalás jogáról és annak megfelelően a fizetésről.
A helyzetet több oldalról meg lehet közelíteni. Raluca Turcan például a szabad választás jogát hangsúlyozta. Persze annak a lehetősége is megmarad, hogy a hetvenedik év betöltése előtt bármikor kérhesse az illető alkalmazott a nyugdíjaztatását. A választás joga pedig azzal a feltétellel jár, hogy csak egy státusza lehet az illetőnek: vagy alkalmazott (marad), vagy nyugdíjas (lesz). Ez az úgynevezett korlátozás azonban nem áll fenn a magánszférában, tehát ott továbbra is foglalkoztathatnak nyugdíjasokat a jövedelmek halmozásával, de természetesen a jelenleg is érvényes törvényes feltételekkel. Hiszen ismeretes, hogy például az előnyugdíjt választók nem dolgozhatnak, tehát nem is halmozhatják a résznyugdíjukat fizetéssel.
A hetven éves korig folytatható munkavégzés egyébként burkolt nyugdíjkorhatár növeléssel is felér, hiszen amennyiben valaki ezt választaná, csupán munkavállalói, alkalmazotti státusza lenne. Kérdés, mennyire lesz népszerű az elképzelés szerinti munkahelyi tevékenység folytatása olyan körülmények között, amikor Romániában a várható élettartam szintén a hetven év körül mozog, a nők esetében valamivel több. Tehát az állam kétszer spórolna: nem kellene nyugdíjat folyósítson annak, aki tovább dolgozna a jelenlegi nyugdíjkorhatár fölött, továbbá ha a várható élettartamra vonatkozó statisztikai kimutatást nézzük, akkor hetven év felett már kevesebben élveznék a nyugdíjjogosultságukat.
A jelenlegi elképzelés, miszerint a közszférában nem lenne halmozható a nyugdíj a fizetéssel, egyáltalán nem új. A Boc-kormány még 2008-ban fogadott el erről jogszabályt, amelyet akkor a nép ügyvédje megtámadott és az alkotmánybíróságon meg is nyert. Indoklásukban az alkotmánybírók (akik egyes vélemények szerint érintettek lettek volna, tehát le kellett volna mondaniuk vagy a nyugdíjukról, vagy a fizetésükről) arra hivatkoztak, hogy a kormány sürgősségi rendelete súlyosan sérti a munkához és nyugdíjhoz való alkotmányos jogokat. Legutóbb pedig az Orban-kormány próbálkozott hasonló megvonással 2019 végén, amikor több jogszabályt módosítottak volna, és ezek között szerepelt a közszférában dolgozók esetében a nyugdíj és fizetés halmozásának a megtiltása. Akkor a Szociáldemokrata Párt (PSD) emelt alkotmányossági kifogást egyrészt formai, másrészt tartalmi okokból, és sikerrel: az alkotmánybíróság többségi döntéssel helyt adott az alkotmányossági kifogásnak. Minden alkalommal az alkotmány előírásaira hivatkoztak, amely egyértelmű: valamely személy munkához, munkavállaláshoz való joga nem korlátozható, bárkinek joga van szabadon dolgozni, munkát vállalni fizikai és szellemi képességeihez mérten, bármely területen, köz- vagy magánszférában. Emellett a nyugdíjazáshoz, nyugdíjjárandósághoz való jogról sem mondhat le senki: nem várható el, hogy aki teljesíti a törvény szerinti feltételeket, az ne igényelje az őt megillető jogokat. Ezek a jogok pedig nem zárhatják ki egymást, hiszen személyre vonatkozóak, amelyek megilletnek egyrészt a nyugdíjazási feltételek alapján, másrészt az elvégzett munka révén.
A helyzet tovább is boncolgatható. Valószínűleg több kérdést felvet, mint helyzetet megold a kormánynak ez az elképzelése, amellyel sem valós megtakarítást nem érnek el, sem a hiányzó jól képzett munkaerőt nem tudják pótolni.
