De akárhogy is forgatom a kormány legújabb intézkedését, a 10%-os nyugdíjemelést, keserű szájízzel maradok. Mert mi van azzal, aki – azon túl, hogy még nem nyugdíjas – nem tanár, nem orvos, nem ügyvéd vagy ingatlanbefektető (s persze nem az IT-szektorban dolgozik, ahol 1500 eurónál kezdődnek a bérek s a határ a csillagos ég)? Mi van a magánszektorban dolgozókkal? A bolti eladókkal, pincérekkel, sofőrökkel, intellektuális munkát végzőkkel, minimálbéresekkel, akik közül sokaknak már a tavalyi fizetésemelést is csak úgy tudták megadni, hogy az addig kapott ételjegyek értékét beolvasztották a fizetésalapba – tehát gyakorlatilag emelés helyett ugyanannyit kaptak más formában? Azokkal, akiknek idén januártól is csak elméletileg nőtt a (minimál)bérük, hiszen csak az változott, hogy a különböző, addig a munkaadó által fizetett járulékokat is áttették rá? Mi van azokkal a személyekkel, akik tehát 1-2 éve (ha nem több) ugyannyiból gazdálkodnak hónapról hónapra, miközben minden drágul(t)? Én például ugyanazt a kenyeret, ugyanonnan veszem évek óta, s míg a tavaly nyáron még 3,50 lej volt, most 4,50? Ez akárhogy is nézzük, 28%-os áremelkedés még akkor is, ha a legutóbbi hivatalos statisztikák csak 5% éves inflációról beszélnek…
Vagy nézzük másképp a problémát: miután az állam látványosan emelte az orvosok, tanárok, közigazgatásban dolgozók bérét, hogyan fog munkaerőt kapni a magánszektor, amelynek nem áll a rendelkezésére olyan pénzeszsák, mint a kormánynak, amelybe – kis túlzással – kénye-kedve szerint belenyúlhat? Elég már most szétnézni: egy olyan szuper-, mega- vagy hipermarketet mutassanak nekem Kolozsváron, ahol most épp nincs kitéve a doboz, amelybe az önéletrajzokat be lehet dobni! De nem is kell ehhez olyan „messzire” elmenni, elég, ha sétálunk egyet a belvárosban: jóformán minden második ruhaüzlet/bolt/vendéglő stb. ablakába is a cégér mellett a „személyzetet alkalmazunk” felirat áll nagybetűkkel…
Miközben az állami szektorban dolgozók bére nő és a nyugdíjak emelkednek, ki gondol a kis-és középvállalkozásokra, azok alkalmazottaira? Vagy utóbbiak már nem számítanak a „képletben”, mert ha netán bukik a kormány vagy neadj’Isten előrehozott választások lesznek, nélkülük is kijön már a szükséges szavazatszám? Pedig nem hinném, hogy sokat tévedek, ha azt mondom: a kis- és középvállalatok „tartják” el a gazdaságot, az azokban dolgozók pedig a mai nyugdíjasokat – ráadásul sokak szerint nekik maguknak már nyugdíjuk sem lesz, hiszen olyan mértékű a népességfogyás, hogy a majdani alkalmazottak járulékaiból csak afféle szimbólum-értékű nyugdíjakat vihet majd ki a postás.
Még egyszer mondom, nem sajnálom egyetlen nyugdíjastól sem a 10%-os nyugdíjemelést – gürcöltek, megdolgoztak érte évtizedeken keresztül, arról nem is beszélve, hogy ez a 10% nagyjából csak arra jó, hogy reálértékben ott legyenek, ahol tavaly ilyenkor voltak. Sőt, ha jövő hónaptól még ugyanennyit kapnának, azzal is ki tudnék egyezni. Már csak azért is, mert a fiam idei nyári táborozását… a nagyszülők állják.
És itt van az, ami zavar: miért nincs rá pénzünk nekünk? Miért van abban a helyzetben ki tudja hány százezer, hozzánk hasonlóan 15-20 vagy éppen 30 éve folyamatosan dolgozó (adott esetben ugyanazon a munkahelyen, akár egyetemi oklevéllel) személy, hogy probléma számára kifizetni 500 lejt a gyerek nyári táborára?! Tényleg „dobbantani” kellett volna 20 évesen?
Nem, nem akarom azt, hogy holnaptól a kormány 10%-kal megemelje a minimálbért. Semmi értelme nem lenne: a kis- és középvállalatok ezt csak úgy tudnák megtenni (ha épp nem húzzák le a redőnyt), hogy drágítanak, ezzel megint minden drágulna – vagyis ugyanott lennénk, ahonnan elindultunk.
Csak tíz százalékkal több reményt kérek, hogy egyszer tényleg jobb lesz.
