A szabály ezentúl az állami szférában is az lesz, hogy „mindenkinek érdeme, munkája, felelőssége” szerint járjanak a különféle járandóságok, továbbá szabály lesz a hivatalnokok tényleges felelősségre vonása is a tévedések esetén, és nem csak akkor, ha a csillagászatinak számító negyedmillió lejnél többet pazaroltak, veszítettek el véletlenül... A román sajtó külön dicsérte a magyarokat, hogy rátermett képviselőik révén hozzájárulnak országuk fejlődéséhez és előrehaladásához, meg általában ez a nemzeti kisebbség hozzátesz az ország értékeihez a munkája mellett a kultúrája, szokásai, hagyományai révén. Az államelnök hibátlan magyar kiejtéssel szólt az elnöki palota pulpitusáról, és kért bocsánatot a meggondolatlan részrehajlásaiért, korábbi csúfondáros megjegyzéséért, amikor mintegy gúnyolódva ejtette ki a magyar szavakat, majd elsietett a dolgára, hiszen el kellett érnie az egyik fapados járatot, hogy budapesti munkalátogatásra repüljön most, a mandátuma vége felé, még mielőtt visszatérne óraadó tanárnak egy Nagyszeben melletti vidéki iskolába. Kolozsvár polgármestere sem volt rest, mert legutóbbi rádiós interjújában bejelentette, hogy elrendelte a Petőfi, egykori Külső-Torda utcában egyre terebélyesedő épületmonstrum, a betonkoporsónak is nevezett szállodaféle lebontását és az utca korábbi kinézetének a visszaállítását – sőt, utasított a Szamos part friss betonelemeinek is a felszedésére és a kivágatott fák visszaültetésére, mert belátta, mégsem nyelhet el mindent a beton, még ha ez is lenne sokak jól jövedelmező üzleti érdeke…
… Egy ilyen felvezető még április elsején is túlságosan meredeken hangzik, nem hat viccesnek. Nem vicces, mert sajnálatos, hogy a felsorolt témák (persze fordítottan) nem változtak, időnként előtérbe kerülnek, de a megoldásukhoz mintha nem jutnánk közelebb.
A közvéleményt, a médián keresztül persze, most főleg két téma foglalkoztatta: a speciális, tehát különleges nyugdíjak illetve ennek a reformja, valamint a büntető törvénykönyv módosítása a hivatali visszaélés és hanyagság tekintetében. Ez utóbbi esetében az keltett felháborodást, hogy a szenátusban elfogadott szövegtervezet értelmében, amennyiben a hivatalnok visszaélése és hanyagsága által okozott anyagi kár nem haladja meg a negyedmillió lejt, tehát körülbelül ötvenezer eurót, akkor az elkövetett cselekmény nem számít bűncselekménynek. A büntető törvénykönyvnek ez a módosítása már több évvel ezelőtt felmerült, és a „hírhedt” 13-as sürgősségi kormányrendelet néven vált ismertté, amit még Liviu Dragnea idején fogadtak el „az éj leple alatt”, és ami miatt akkor százezrek vonultak utcára tiltakozni – holott akkor az értékhatár „csak” kétszázezer lej lett volna… Most a szenátus még nagyobb értékhatárt fogadott el, és mondhatni csend van. A román sajtó görgeti a témát, már eljutottak odáig, hogy magyart, az RMDSZ elnökét vádolták ennek a negyedmillió lejes értékhatárnak a kigondolásával, a politikusok is megkezdték a nyilatkozgatást, magyarázkodást, egymásra mutogatást. Senki nem tudta, vagy nem mondta, milyen meggondolás alapján jutottak erre az összegre, hanem mint politikai utasítást emlegették, amit mindenki végrehajtott, a szenátus jogi bizottságán keresztül, a szöveg megszavazásáig a szenátusi ülésen. Az igazságügyi minisztérium csak a közfelháborodást követően jött a javaslattal, hogy majd a képviselőházi szavazásnál bejelentenek egy „jelképes”, kilencezer lejes értékhatárt, amit támogatnának – ez szerintük már egy vállalható összeg, ameddig a hivatalnok elkövethet úgy visszaélést vagy hanyagságot a munkája során, hogy azért ne kelljen felelnie börtönbüntetéssel, hanem egyéb megrovással, bírsággal. Az értékhatár elfogadásának szükségességét az alkotmánybíróság elvárásával magyarázták, miszerint „a jogalkotónak kötelessége, hogy a hivatali visszaélés bűncselekményére vonatkozó büntetőjogi szabályokban szabályozza a kár értékhatárát és a cselekmény elkövetéséből eredő jog vagy jogos érdek sérelmének intenzitását”. Logikus is, hogy egyértelműen tisztázni kell, ki mikor vétkezik, miért vonható felelősségre, és milyen formában. A minisztérium által most javasolt két átlagbérnyi összeg is már elfogadhatóbb, mint az ötvenezer euró, ami csak nagyon elrugaszkodott magasságokban vagy társadalmi szinteken tűnhet egy átlagos összegnek. Amennyiben a képviselőház nem módosít az említett értékhatáron, akár azt is kijelenthetjük, hogy megszüntették a hivatali visszaélés büntethetőségét…
Szintén a szenátus a főszereplője a speciális, vagyis különleges nyugdíjak reformjának is: az elfogadott tervezet szerint senkinek nem lehet nagyobb a nyugdíja a fizetésénél, nem részesülhet többféle különleges nyugdíjban, továbbá megadózzák a kétezer lej feletti összeget. Az elképzelést bírálók szerint ez csupán kisebb „karcolása” a kiváltságosak előjogainak, amiben jócskán van igazság. Hiszen ha a „megreformálás” szövegét nézzük, azt jelenti, vannak, akiknek nagyobb a nyugdíjuk a fizetésüknél, többféle specialitásban részesülnek, netán még adómentességben is… Azonban hiába szüntetik meg ezeket az előjogokat, ha nincs szándékukban alkalmazni azt a szabályt, amit az Európai Bizottság is feltételként támasztott azért, hogy az ország egy követező helyreállítási-finanszírozási pénzalaphoz juthasson, vagyis a járulékalapú nyugdíjat – tehát mindenkit annyi nyugdíj illessen meg, amennyi jár neki a ledolgozott évek során a nyugdíjalapba befizetett járulékok után. Az unió országai közt Romániában létezik a legtöbb olyan „különleges helyzet”, amit „speciális nyugdíjjal” honorálnak. Senki nem vitatja, hogy a nehéz illetve kivételes munkakörülményeket, nagy felelősségű munkát másként kell elbírálni, megfizetni – de ezeket a helyzeteket a munka- és nyugdíjtörvényben pontosan szabályozzák. A speciálisak ellenben más kategória, ahol az egyik fő problémát a lakosság többi részéhez viszonyított nem egyenlő bánásmód jelenti, az a fajta indokolatlan kivételezettség, amelynek révén például az országos átlag- és a speciális átlagnyugdíj között tízszeres különbségek adódnak. Pontos adatot azonban ne várjon senki, mert az nem nyilvános, és nem ismert… Sé ze men si isilirpá afért.
