Nicușor Dan: aberráció, hogy a bírák és ügyészek nyugdíja nagyobb, mint a fizetésük

Teljesen aberránsnak nevezte Nicușor Dan államfő azt a jelenleg érvényben levő törvényi előírást, amely lehetővé teszi, hogy a bírák és ügyészek nyugdíja nagyobb legyen a korábban kapott fizetésüknél.

Az elnök szerint a jelenleg hatályos törvény a rendszerből való kilépésre ösztönzi a bírákat és ügyészeket. Meglátása szerint ezáltal veszít minőségéből az igazságszolgáltatás, mert a tapasztalatot semmi sem pótolhatja - fogalmazott. Ugyanakkor tiszteletét fejezte ki azoknak a bíráknak és ügyészeknek, akik a rendszerből való kilépésre ösztönző körülmények ellenére is folytatják a munkát.

Elmondta: 74 nyugdíjazási kérelmet kapott bírák és ügyészek részéről, átvizsgálásuk után arra a következtetésre jutott, hogy hatalmas fejetlenség van ezen a téren, magyarázatot vár a kialakult helyzettel kapcsolatban a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanácstól (CSM).

Az államfő az igazságügyi rendszerben dolgozók különnyugdíját szabályozó törvény tervezett módosítása kapcsán beszélt erről szerdai sajtótájékoztatóján.

Nicușor Dan államfő rámutatott: a bírák és ügyészek által benyújtott kérelmek 70 százalékában nincs megjelölve a nyugdíjba vonulás pontos időpontja. „Ez így nincsen rendjén!” - tette hozzá.

„Az én tapasztalatom szerint akár cukrászdában, akár szűcsműhelyben, akár tervezőmérnökként dolgozik valaki, ilyenkor oda kell figyelni, hogy ez ne befolyásolja a termelés menetét” - jelentette ki az elnök.

Felhívta a figyelmet: a kiszámíthatóság érdekében a bíráknak és ügyészeknek legalább 90 nappal korábban jelezniük kell, ha nyugdíjba kívánnak vonulni, hogy ne osszanak ki rájuk új ügyeket. 

Azt is elmondta, hogy szándékában áll részt venni a CSM több ülésén. „Elfogadhatatlan, hogy egy ehhez hasonló elit intézménynél ne legyen egy minimális kiszámíthatóság - fogalmazott.

Nicușor Dan szerint nem korrekt az a törvényi előírás sem, amely lehetővé teszi a bírák számára, hogy a nyugdíjazásuktól számított három éven belül bizonyos feltételek mellett ismét munkába álljanak, és a bírói fizetésük mellett a nyugdíjuk 15 százalékát is megkapják. Szerinte ez azokkal a bírókkal szemben sem tisztességes, akik bár teljesítik a nyugdíjazási feltételeket, nem vonulnak nyugdíjba, hanem folytatják a munkát. Az államfő elmondta, javasolni fogja ennek az előírásnak a módosítását. Meglátása szerint lehetővé kell tenni a nyugdíjba vonuló bíráknak, hogy öt öven belül ismét felvegyék a munkát, ebben az esetben azonban csak a fizetésüket kaphatják meg.

Az államfő rámutatott, a következő napokban minden érintett féllel - a bírák és ügyészek képviselőivel, az igazságügyi miniszterrel és a miniszterelnökkel is - tárgyalni fognak a tervezett módosításokról, hogy egyszer s mindenkorra zárjuk le ezt a témát, és legyen kiszámíthatóság a rendszerben. 

Az államfő bejelentette: a következő hetekben kinevezi a Román Hírszerző Szolgálat (SRI), illetve a Külső Hírszerző Szolgálat (SIE) vezetőit. Állítólag három-négy név szerepel a listáján. Azt is közölte, hogy a kinevezések előtt egyeztetni fog a pártok képviselőivel.

CSM: alkotmányt sért a kormány intézkedése

A Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) szerint a kormánynak a bírák és ügyészek nyugdíjkorhatárát és a nyugdíjak összegét módosító intézkedéstervezetei nyilvánvaló módon sértik az alkotmányban és a nemzetközi szabályozásokban rögzített elveket. Határozottan elutasítják a kormány által tervezett, a bírák és ügyészek nyugdíjrendszerének módosítására vonatkozó intézkedéseket. Nehezményezik, hogy a kormány nem konzultált a bírák és ügyészek képviselőivel a tervezett intézkedésekről. A közlemény szerint a nyugdíjkorhatár ismételt emelése és a szolgálati nyugdíj értékének jelentős csökkentése - miután a 2024. január elsején hatályba lépett 2023/282-es törvény már módosított az idevágó előírásokon - nyilvánvaló módon sértik a jogbiztonság elvét és a bírák és ügyészek jogállását, ugyanakkor veszélyeztetik az igazságszolgáltatás függetlenségét. Hosszú távon ezek az intézkedések az igazságszolgáltatási rendszer összeomlásához vezetnek, mivel a bírói és ügyészi szakma teljesen el fogja veszíteni vonzerejét a nagy felelősség, a nehéz munkakörülmények és a szigorú összeférhetetlenségi szabályok miatt, amelyeket sem a bér, sem a nyugdíj nem fog már kompenzálni megfelelő módon.