1936 nyarán fiatal mérnök érkezik Bukarestből az erdélyi kisvárosba, hogy megnézze a legkisebb Ganz-vízturbinát, és próbára tegye szerencséjét. A papírjai rendben vannak, a lelke nincs, a turbinával is gond van. Kalagor Máté, akit Matei Călugărunak is hívnak, le akar telepedni, bár nincs könnyű dolga. Vele együtt ismerjük meg a helyet: a politikai elitet, a városka polgárságát, a csodabogarakat, a román rendőrt, a zsidó szatócsot, a német fényképészt és a százados juharfát a főtéren. A zárt mikrokozmosz fölött átgázol a történelem: királyi diktatúra, vasgárda, kis magyar világ, háború, szovjet bevonulás. És ha mindez nem volna elég, ott van még a mérnökember számára is legnagyobb rejtély, a szerelem.
„Ama nevezetes esztendőben, amellyel történetünk fonala kezünkbe kerül, augusztus elseje éppen szombati napra esett. Köznapi esemény volna ez, ha nem azon a napon ülnék városunkban az országos vásárt, mióta világ a világ, és amióta az erre vadászó „nagyivó, ám de vitéz” fejedelem ezen jogot oklevéllel alapozta meg. Ki volt a fejedelem akkor, nem érdemes firtatni, mert egy vásárhelyi tudós történész kiderítette, hogy nevezett oklevél már akkor hamisnak találtatott, amikor ezzel Mária Teréziához folyamodtak a kiváltság megerősítése végett. Veszett fejsze nyele, mint a székelyek és más vitéz népek adómentessége. Ám a dolgok állásán ez mit sem változtat. Az is mellékes körülmény, hogy a nagyságos fejedelmet éppen elcsapták volt a hivatalából, nem is vadászott igazából, hanem őrá vadásztak a környék erdőségeiben válogatott hajdúk és felbiztatott rideglegények, akik elől városunkban lelt menedéket. A gondolat tehát, hogy mi város vagyunk, régről származik, és mélyen gyökerezik a köz tudatában, azóta sem tudta senki feledtetni, pedig volt próbálkozás rá bőven. Hajlunk azon véleményre, hogy a hatóságok nem feltétlenül ellenségesek városunk öntudásával szemben, csak közömbösek, mert a főváros, bár különös módon mindig b betűvel kezdődik a neve, igen messze van, az utazás meg petíciózás drága és nehézkes, a posta lassan jár. Viszont az a történész is megéri a pénzét, mert valamiféle tudós igazság nevében a hatósággal tart, meg sem fordul a fejében, hogy őseink a szabadságért harcoltak mind egy szálig, így szerezvén előjogokat és mentességeket maguknak és ivadékaiknak, azt hívén, hogy örök időkre.” – idézte a könyv első sorait közösségi oldalán a Magvető Kiadó.
A nagy sikerű Egy dadogás történetéhez hasonlóan Vida Gábor új regénye is eddig ismeretlen látószögből, ironikus lendülettel beszél el azonosságokról és különbségekről egy jellegzetes 20. századi, közép-kelet-európai históriát, amely félig magyar és félig román, de leginkább, amint azt az alcím is jelzi: egészen erdélyi.
(Borítókép: SZILÁGYI LENKE/MAGVETŐ/FACEBOOK)
