A fesztiválnak három fő célja van: stabil helyet, platformot szerezni a magyar filmművészetnek a német főváros kulturális életében, ösztönözni a magyar társadalom folyamatainak elmélyültebb tanulmányozását és a párbeszédet a magyar és a német filmesek között, valamint bemutatni a világ élvonalába tartozó magyar filmművészet gazdaságságát, változatosságát.
A Balassi Intézet berlini kulturális intézete (Collegium Hungaricum Berlin, CHB) és a SpeakEasy Project nevű magyar filmgyártó cég berlini részlege által rendezett filmfesztivál helyszíne a CHB épülete és a Babylon, az egyik leghíresebb berlini művészmozi.
A nyitófilm az idén a cannes-i fesztivál versenyprogramjában bemutatott Jupiter holdja. A nagyjátékfilmes szekcióban Mundruczó Kornél rendezése mellett látható még Török Ferenc 1945 című filmje, amelyet nagy sikerrel vetítettek az idei Berlinalén, a Hurok című thriller Madarász István rendezésében és további kilenc alkotás.
A dokumentumfilmes szekcióban Magyarországon és nemzetközileg már sikert aratott filmeket is műsorra tűznek, köztük Simonyi Balázs Ultra című munkáját, amely az Európai Filmdíjra is esélyes.
Az animációs és rövidfilmes kategória ugyancsak több németországi premiervetítés színtere, bemutatják a többi között Wunder Judit Kötelék című alkotását, és a berlini közönség ismét láthatja Lovrity Kata Vulkánsziget című munkáját, amely az idei Berlinalén is szerepelt.
A fesztivált a száz éve született Fábri Zoltánra emlékezve kiegészíti egy negyedik szekció, amelyben a nemzetközileg elismert rendező öt digitálisan felújított filmjét mutatják be.