Megjelent a Szabadság napilap mellékletében, a Református Híradó húsvéti számában.
Szerző: Kiss-Cserey Zoltán iskolalelkész
Hamvaiból éledt újra az áldatlan vírus okozta felfüggesztés után az ifjúság egyik legkedvesebb programja: a Refi diákjai valamely magyarországi református iskola növendékeivé lehettek, és mintegy háromesztendőnyi kényszerszünet után a Kolozsvári Református Kollégium is újfent megnyitotta kapuit az anyaországból érkező cserediákok előtt.
Talán csak az tudja igazán, hogy mit jelent refis cserediákként belekóstolni egymás ünnep- és hétköznapjaiba, aki jókor jó helyen éli ezt meg. Kolozsváron szinte ünnepélyes meghittséggel csomagolódtak az útipoggyászok, diákjaink azzal a tudattal készültek az utazásra, hogy ideiglenesen elhagyott bentlakási szobájuk egy hétre új gazdára talál, a sok öröm és nehézség fültanúiként szolgáló falak a Kárpát-medencei református középiskolák többezres családjához tartozó ismeretlen ismerős diáktársak számára nyújtanak majd otthont. Hasonló diákélet, ifjúsági keresztyén lelkület jellemzi e hatalmas család egészét, mégis mindegyikük jellegzetesen magán hordja az otthonról hozott értékek sokszínűségét, amely a különbözőségek ellenére is az egy családhoz való tartozás tudatát erősíti.
E programban a vendégek jellemzően részt vesznek a fogadó iskola tanóráin, ezúttal a március 15-ét is magába foglaló héten történt a diákcsere, amikor a kolozsvári Refiben éppen Iskola másként zajlott, így a szokásosnál is több érdekes és változatos élményben részesülhettek a fiatalok: kirándultak Nagyváradon, Vajdahunyadon, Kalotaszegen, meglátogatták többek közt a Házsongárdot és a tordai sóbányát, kürtőskalácssütésben is részt vettek.
Koszorú készül
A kolozsvári ünnepi forgatagot rendhagyó módon havasnagyfalui emlékhely-látogatás előzte meg. Vendégeinkkel Funtinel fennsíkjára mentünk, a nagy halomra, hol „Kussuth katonái” porlanak. Kalotaszeg nagyasszonya, Gyarmathy Zsigáné soraival emlékeztünk arra a 174 évvel ezelőtti rettenetes napra.
„Édes apám megfogta a kezemet, a sírhoz vezetett: szólani akart, de néhány perczig nem tudott, csak nézte, nézte azt a nagy sírhalmot, melyet sűrün borította a páfrány, s mely alatt Vasvári Pál porlad.
(...) Mikor magunkra maradtunk, leültünk a sírdomb tövébe és hallgattuk azt a szép szomorú történetet, melyet édes jó apánk elmondott Vasvári Pálról és a funtineli csatáról. Mig beszélt, azt hittem, a fenyves azért zúg olyan búsan, hogy siratja Vasvárit. Azóta gyakran jártam a havast és a fenyves zúgása mindég azt a szomorú emléket idézi fel, soha sem tudom azt a zúgó, búgó jajgatást elválasztani a mi hőseink szomorú végétől és attól a pillanattól, mikor ott ültünk a nagy sírdomb mellett és édes anyánknak omlottak a könyei, édes apánk szomorú hangon beszélt és a fenyves zúgott, búgott nagyon szomorúan...
Aztán felkeltünk és szedtünk sok-sok havasi virágot, tele hintettük vele az egész sírt.”
A helyszínen felidézett történet, a közös élmény ereje, az áhítatban eltöltött percek hangulata mélyről fakadó tisztelgésre késztette az ifjakat: fiaink havasi fenyőágat gyűjtöttek, lányaink koszorút készítettek, majd a Bélesi-tó vizére bízták, amelynek tükrén mintegy nemzeti szalagként fonták körül a lenyugvó nap sugarai. Jókor jó helyen megélni egy iskolai programot, amelyről, íme, kiderült, hogy sokkal több annál.
A programban a Refi mellett részt vett a Debreceni Református Kollégium, a Gödöllői Református Líceum, a hódmezővásárhelyi Bethlen Gábor Református Gimnázium, a Kiskunhalasi Református Kollégium, a Pápai Református Kollégium, a Tatai Református Gimnázium, a miskolci Lévay József Református Kollégium és a Sárospataki Református Kollégium. A Farkas utcai kollégium hasonló kapcsolatot ápol egy holland iskolával is, amelyet az idén szintén folytatunk: diákjaink reményeink szerint ősszel utaznak egy hétre Groeningenbe, majd a holland diákokkal várjuk őket vissza.
Viszlát mielőbb!
