Iohannis: Oroszország továbbra is a legnagyobb kockázatot jelenti az európai biztonságra

A NATO és az EU keleti tagállamait tömörítő Bukaresti Kilencek (B9) keddi rigai csúcstalálkozóján Klaus Iohannis arra hívta fel a figyelmet, hogy Oroszország továbbra is „a legnagyobb kockázatot jelenti az európai biztonságra”, és a NATO-államoknak készen kell állniuk arra, hogy „ennek megfelelően cselekedjenek”.

Felszólalásában az államfő kijelentette, hogy a „drámai regionális fejlemények továbbra is egyre inkább teljes figyelmet és koordinációt igényelnek”, a Bukaresti Kilencek tagjainak ezért össze kell zárniuk. 

„Több szolidaritásra, párbeszédre és együttműködésre van szükségünk. (...) Közös víziójukkal és akcióikkal a Bukaresti Kilencek hozzájárultak a NATO elrettentő erejének és védelmi pozíciójának megerősítéséhez a Fekete-tengertől a Balti-tengerig. Ezen az úton kell maradnunk” - mondta beszédében Iohannis.

Úgy vélekedett, hogy a B9-eknek továbbra is a NATO keleti szárnyának biztonságának javítására kell összpontosítaniuk, különösen a fekete-tengeri térségben. Ez szerinte erősíteni fogja a regionális és euroatlanti biztonságot, valamint a NATO-tagállamok biztonságát.

Beszédében az államfő Ukrajna folyamatos és fokozott támogatását szorgalmazta, emlékeztetve arra, hogy a NATO sebezhető partnereire is figyelmet kell fordítani, elsősorban a Moldovai Köztársaságra.

Felszólalásának végén Iohannis üdvözölte a NATO két frissen csatlakozott tagállama, Svédország és Finnország, illetve Jens Stoltenberg NATO-főtitkár részvételét a csúcstalálkozón.

(Borítókép: presidency.ro)