„Húúúúú, de hideg! Miféle gyerekmedence ez, ide fogunk fagyni…
Lassan valahogy ereszkedjek már bele.
Azta…, hát nem megcsúsztam a második fokon. Még összetöröm itt magam.
Lehet megrepedt a bordám, alig kapok levegőt. S itt van ez a nő a vízben, úgy vizslat, nem csoda, hogy a nyakamat szegem. Mit néz? Kezében fogja a gyerekét. Ilyen kicsit ilyen jéghideg vízbe tenni... Miért néz, na? Bezzeg az asszonykám nem nézett. Tartja is felém a kislányunkat. Hát nem látja, hogy itt halok meg helyben? Na, nem baj, na, gyere, kincsem…. Vigyázz, hideg! Foglak!
Valami sárga fürdőlepedőbe tekeri a kicsit. Épeszű ez a nő? Negyven fokban? Most meg eteti, nahát, s már alszik is a kicsi. Ilyen zajban… Ne, a nagy is az övé. Hasonlítanak. Jó hangosan vacog a leányka. Hamarabb is kiszedhette volna a vízből. Most biztosan jól megbetegszik. Mennyi felelőtlen szülő, Istenem.
Jön az asszonykám. Jó hamar. Épp kezdett bátrabban mozogni a gyerek a vízben. Hogy tanítsam meg így úszni, ha ötpercenként kikapjuk a medencéből. S megint az a naptej. Ki nem állhatom, sem a szagát, sem az állagát. S ismét a hiszti. Mennyire unom.
Elsétálunk a gyerekkel, neki csipsz, az asszonynak kóla, nekem egy pohár sör. Né, a baba még mindig alszik abba a sárgába tekerve. Kacsás fürdőköpeny. Édes. De mit csinálnak ezek hárman? Semmit sem beszélnek. A kicsi alszik, a nagy rajzol, az anyjuk meg olvas. Ilyen badarságot. Kész színjáték. Ilyen zajban nem lehet sem aludni, sem olvasni. Punktum.
Végre leülök. Iszom ezt a sört. Mikor lett 4 decis a csapolt sör? S milyen árban? Hát hol vagyunk, a tengeren? Még ott is sokallom. Meg kellene beszéljük az asszonykámmal végre a jövő heti dolgot…
Hogy mi? Hogy húzzam fel a napernyőt? Azt az óriásit? Hogy leég a gyerek? Az lehetetlen, ennyi naptejtől...
Aztaleborult… Jaj, a lábszáram… Leborult, hát nem kidőlt, pedig alig értem hozzá.
Még hogy jó, hogy nem üttem oda vaegy gyereket vele, mondhatod, pedig épp arra gondolsz, hogy mindenki megint rajtam röhög. Köszi az ötletet. Jaj, hogy fáj, alig tudok ráállni.
Hol a gyerek? Mit csinál ez a gyerek?
Nem dobigálunk köveket a medencébe!!! Megértetted? Még megsebzel valakit! Ne szaladj el, hallod? Megcsúszol! Megcsúszom... Jesszus, csak érjem el, esküszöm beledobom a vízbe. Ha szerencséje lesz, akkor a kicsibe.
Na,látod. Meg tudsz te nyugodni, kiscsibém. Játsszunk???
Na, megint jön a naptejjel. Nem, nem borulok ki. S még ott a söröm is. Igaz, jó meleg eddig.
De nem. Betette az árnyékba. Szeret…
Mi van a gyereke fenekén? Alig ébredt fel a kicsi, levette róla a fürdőlepedőt, s bevitte a vízbe. De nem vizipelenka, ami rajta van, az szent. Lesz majd nagy ugri-bugri, ha megtelik a medence kakamakával. Mehetünk haza mind kisgyerekesek. Biztos azt hiszi, tudja, mikor tojik a kicsi. Na, persze….
Hová mennek ezek? Miért nem szóltak egy szót sem? Itt hagynak se szó, se beszéd. Hát köszönöm. Merre mennek? A mosdó fele? De minek az a nagy sietség? Mondtam már az asszonykámnak, hogy ne aggódja túl a dolgokat, nagy már a gyerek, időben szól, ha mennie kell. Biztosan nem is kis, mert nagydolog lesz ez. Elérik…
Na, most a nő lánya, lehet úgy nyolc éves, egyedül úszik felém. A mélyvízben. Én nem engedném, az szent. Mit mosolyog az anyja itt felém. Ja, hogy kiszedném, ha baj lenne, hát persze, hogy igen. Milyen nyugodtan úszik. Tényleg tud úszni. Mondjuk nem csoda, engedik sokat maradni a vízben, még hal lesz szegénykéből….
Mit sipákolsz, asszony? Mi a baj? Hogy nincs nyitva a vécé? Jajistenem. Nézem, nézem, nézem, valahol csak van még egy. Megvan. Szaladj, szaladj. Mindjárt elérsz. Sziasztok. Átveszem a gyereket, jó? Még nem kakis, ugye? Szaladás. Elérjük. Meglátod. Ügyes vagy. Elértük. Tessék. Vedd át. Intézzétek.
Kivert a víz, kisapám. Me’ neked pihenés. S még mindig maradt két korty söröm. Ott hagytam a napon. Önthetem ki. Még jó, hogy nem 5 decis.
Sikerült? Sikerült. Tudtam.
Megfogom a kezét. Milyen ismerős. Mintha otthon lennék. Érdekes.
Mosolyog. De szép.
Lassan sétálunk vissza a helyünkre.
A nő gyerekei fagyiznak. Keresztül-kasul. Hol az egyik a másikéból, hol ki-ki a magáéból. Egészséges ez???? Bár mi is így ettük az öcsémmel. Igaz, egyet.
Mit rángatsz, asszony? Mit szorongatod, pumpálod a kezem? Hogy édesek azok ott? A kacsás lepedő tetszik, vagy mi az ég?
A nő mosolyog. Csak nem ismered? Jaj, ne, ne kelljen beszélgetni.!!!!
Mi van? Mit rángatsz????
Mi? Baba? Egy második gyerek? Nekünk?????? Bár fiú lenne, apám mennyire örülne.
És én is. Persze. Mekkora boldogság!!! Feltétlenül be kell szerezzünk egy ilyen fürdőlepedőt, kettőt, biztos a mieink is így alszanak majd benne a strandon. Tudod, a csuklyája miatt. Hangfogó. Védettség érzés. Közelebb kellene menjek, lessem meg annak a pelenkaszerűségnek a márkáját is. Ne költsünk úszópelenkára, veszünk egy ilyet, s figyelünk.
Jaj, de mekkora boldogság.
Szerelem ez!”
(Borítókép: „Be kellene szerezni egy ilyen kacsás lepedőt..." A szerző felvétele)
