„Örvendetes az is ‒ folytatta beszédét a kurátor ‒, hogy a megnyitóval együtt ünnepelhetjük az Adoremus könyvesbolt megnyitását is, így most a galéria is naponta 10–17 óra között látogatható, az ide betérő vásárló nemcsak a könyvek között keresgélhet, hanem az épp aktuális kiállítást is megnézheti” – fogalmazott, majd átadta a szót Kis-Pállukács Hajnal muzeológusnak, aki bemutatta a művészt és ismertette, méltatta a kiállítás anyagát, amely a Pillanatok címet kapta.
Horváth Szőke Gyöngyvér Székely Bertalan-díjas grafikusművész 1952. február 9-én született Kolozsváron. Középiskolai tanulmányai után, lemondva a színészi pályáról, a képzőművészi pályát választotta. A kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskola grafika szakán tanult tovább Feszt László, Nica Ioachim, Horvat-Bugnariu Ioan tanárok vezetése alatt. Szorgalmas igyekezése meghozta gyümölcsét, évfolyamelsőként végezte tanulmányait, majd grafikusként, illusztrátorként dolgozott nyugdíjazásáig. Ami a művészi tagságait illeti, megemlíteném a Barabás Miklós Céhet, az Egyetemes Magyar Képzőművészeti Egyesületet, mindemellett pedig az InterArt nemzetközi alkotótábor grafikai vezetője szerepét is betöltötte – sorolta a tudnivalókat Kis-Pállukács Hajnal muzeológus. „Számos itthoni és külföldi tárlaton való megjelenését, egyéni kiállításait sorrendben megemlíteni itt és most talán fölösleges, mert ez a lista nagyon hosszú, az itt megjelenők, és a művésznő is biztosan beleunna. Horváth Gyöngyvér grafikusművész, akit ma protokollárisan így szólíthatok, számomra mindig az a kedves Gyöngyi néni marad, akit kisiskolás koromban ismerhettem meg, kuckósként. A képzőművészeti foglalkozások mellett a színdarabok, a színi megjelenés/színi játékok, verses összeállítások rendezésével foglalkozott és számomra ezek a tevékenységek voltak a legkedvesebbek, illetve ezek bizonyultak a legemlékezetesebbeknek is. Ezért (is) megtiszteltetés számomra ma előtte állni és a jelen kimagasló tárlatot méltatni” – folytatta méltatását a muzeológus.
„A folyamatos újítás, a megszokottban való megrekedés heves elutasítása jellemző Horváth Gyöngyvér munkásságára. Legyen szó kollográfiáról vagy a sajátos vegyes technikájáról, a határok próbálgatása és áttörése nem rémiszti meg. Művészetében visszatérő motívumait mind felismerhetjük az itt kiállított munkákban, ablakok (épületek), pillangók, lovak, madarak és ezek megjelenítése a művész lelkiállapotáról, hangulatáról árulkodnak. A szomorkás, kontemplatív munkák mellett viszont megjelenik az elgondolkodtató, nosztalgikus alkotás, amelynek modellje a művész unokája, Kata s amely a Kata a kertben címet viseli. A hideg és a meleg színvilág dichotómiája jelzi a hangulatváltást, viszont merengésből merengésbe visz bennünket. Még a komoly, várást nem tűrő témák feldolgozása is merengésre késztet, például a Menekülés. Mert bár drámai, a néző kívülállóként, szinte álomfátylon keresztül szemlélője a történésnek. A falakon levő munkák megszólítják a nézőt, Horváth Gyöngyvér művészi hitvallása szerint a művész nem önmagának alkot” – részletezte Kis-Pállukács Hajnal.
Kis-Pállukács Hajnal: a folyamatos újítás, a megszokottban való megrekedés heves elutasítása jellemző Horváth Gyöngyvér munkásságára FOTÓ: HORVÁTH TAMÁS
„A vegyes technikám miatt felismerhetik a grafikáimat, de nem azért, mert Horváth Gyöngyvér 30 éven keresztül ugyanazt rajzolta” – fogalmazott y több mint tíz évvel ezelőtti interjúban a művész. „És ezt ki kell mindenképp hangsúlyozni. Szinte biztos, hogy ha hajnali háromkor felébreszt valaki, elém tesz egy alkotást és megkér, hogy ismerjem fel a művészt, ha az a Gyöngyi néni munkája, akkor biztos felismerem. Nem azért, mert egyhangú lenne a munkássága, hanem főképpen azért, mert alkotásai által annyira kitárja közönsége előtt a lelkét, hogy a néző, a megfigyelő számára lehetetlen volna nem felismerni” – zárta beszédét a muzeológus.
Ezt követően Rusu Thais, Cîrlejan Eszter és Vacaru Anastasiu előadásában Dvorak Vonóstrió két hegedűre és brácsára művének 2. tétele hangzott el.
A zenei momentum után a művész is szót kapott, az ő kérésére játszották le a kamarazene második, lassú tételét, ami ráillik a tárlat hangulatára.
„Köszönöm, hogy ezen a megnyitón ilyen sokan megtiszteltek jelenlétükkel. Köszönet a családomnak, akik a betegségemből rángattak ki az életbe, bátorítottak, hogy folytassam, ne hagyjam abba az alkotást. A művészet olyan dolog, amiből nem lehet nyugdíjba menni. Ha van erőd ceruzát ragadni, csináld azt, ami szívből, lélekből fakad. Ez tart engem életben, hogy kell még valamit nyújtanom, még nem fejeztem be a gondolataim kifejezését a papíron. 33 grafikát állítottam ki, fele annak, ami a Művészeti Múzeumban volt. Munkáimban nemcsak a természetet örökítem meg, hanem a költőiséget is. Mindig vonzottak a versek, igyekeztem, hogy a munkáimon is ez érződjön. Aki szemléli, nézi a képeket, ne csak a rajzot lássa, hanem jusson eszébe melódia vagy akár vers, eszme, filozófiai meglátás. Nem vagyok híve a filozofálásnak, munkáimban is konkrétan kifejezem a fekete-fehéret. Az itt látható 33 alkotás ciklikus sorrendben van elrendezve, nem időrendi sorrendben, hanem mondanivaló szerint: az elmúlás elleni harcot fejezem ki velük. Megörökítem a romokat, a verespataki katasztrófát, a segesvári ódon házak falait. Ez mind arra mutat, hogy itt valamilyen személyes dolog zajlik, ezt meg kell őrizni az utókor számára. Ezért számos munkám a Múltidőző címet kapta. Harcolok a rombolás ellen, ez a munkák üzenete. Néhány álomkép is megjelenik, pl. a lovak menekülése az erdőből. A 33 munka 33 vízió is lehet, amely a múltból indulva a jövőbe tekint. Amit megálmodok, azt kivetítem, viszont a nézőt nem kell túlterhelni a vízióimmal, cseppenként adagolva is épp elég” – fogalmazott a művész.
A kiállítás 2023. december 15-ig megtekinthető a Szentegyház/Iuliu Maniu utca 4. szám alatti Ars Sacra Claudiopolitana Egyházművészeti Kiállítótérben naponta 10‒17 óra között.
Borítókép: HORVÁTH TAMÁS
