Amikor elolvastam a fenti szöveget – kortárs magyar író novellájának részlete –, kirázott a hideg. Előttem lejátszódott a jelenet: a verés, az ártatlan áldozat véres arca. Órákon, sőt napokon át nem tudtam szabadulni ettől a képtől, már csak azért sem, mert gyorsan elolvastam az egész novellát, nem csak az idézett sorokat.
De hát az irodalmi műnek ez a feladata: hozza el számunkra a katarzist, „rázza” meg vagy fel az olvasóközönségét. De vajon erre a legmegfelelőbb alkalom a nyolcadikosok magyarvizsgája lenne? Az a megmérettetés, aminek érdekében ország-világ, az egész pedagógustársadalom megtesz mindent, hogy gördülékenyen folyjon, hogy a tanulókat ne stresszeljék, minél könnyebb, érthetőbb legyen a tétel, adjon sikerélményt az iskolai vagy az online oktatás által „megkínzott” tanulónak.
Bevallom: akármilyen közérthetőeknek, könnyűeknek számítottak a műhöz kapcsolódó kérdések, ha nekem ezelőtt nagyon sok évvel ez a mű jutott volna a vizsgán, biztos kiakadok tizenöt éves fejjel is. Hogy milyen jegyet kaphattam volna ezek után a teljesítményemre, arra gondolni sem merek. Annyi év után engem még mindig felkavar, ha eszembe jut egy líceumban tanult novella, amelyben kóbor kutyát köveznek halálra az emberek, mert azt hiszik, hogy a kutya megveszett. Pedig a csontsovány anyakutya csak egy kis élelmet keresve kóválygott az utcán.
Szakemberek „megnyugtattak”: a mostani ötödikes magyar tankönyvben elismert és híres kortárs magyar szerzőktől ennél is borzasztóbb, megrázóbb irodalmi művek szerepelnek. Úgy tűnik, a mai gyermekeknek nem feltétlenül az „idejétmúlt” Jókaival és Móriczcal „tömik” a fejüket, hanem a kortárs magyar irodalom alkotásaival. Ha már úgyis annyi erőszakos filmet, thrillert és akciót néznek a a televízióban, akkor olvasmányélményeik miért legyenek másak? Gyermekbántalmazás, agresszió… az ilyen jeleneteket tartalmazó filmek minimum korhatárosak, vagy nem?
Azért mégis feltenném a kérdést a tételeket összeállító és a műveket válogató erdélyi magyar szakos tanároknak: miért esett a választásuk erre a műre? Amelynek olvastán őszintén arra vártam, hogy a mindig éber szülők rögtön a vizsga után petíciót indítanak, követelve, hogy szeretett gyermekeik lelkét ne gyötörjék többé ilyen művekkel. Főleg nem a vizsgán. De nem történt semmi. Nem hallottam semmilyen tiltakozásról, sem a tétel miatt méltatlankodó szülőkről vagy gyermekekről. Úgy tűnik, a diákokat nem rázta meg különösebben ez a szomorú történet, ezért maradt el a tiltakozás is. Vajon ez azt jelenti, hogy az ingerküszöbüket már át sem lépi az idézett jelenet agresszivitása? Ha így van, nem tudom, kit sajnáljak jobban: azokat, akik talán mégis könnyeztek a Kisfiú megverése miatt, vagy azokat, akik közönyösen olvasták a szöveget…
