Major Csanád, a magyar képviselet első beosztott diplomatája szerint az emlékművet nem először érte támadás, a Petőfi Sándorról elnevezett strasbourgi téren álló alkotást már péntekre virradóan is megrongálták.
A támadók részben levésték Petőfi nevét és az ismertető feliratokat, a költőt ábrázoló bronzplakettet lefeszegették és ellopták, valamint több helyen megrongálták az azt tartó oszlopot. A nyomok alapján az elkövetők festékkel összekenték és összefirkálták az emlékművet, illetve megpróbálták kidönteni. A hatóságok egyelőre nem tudják, kik állnak a rongálás mögött, és az indíték sem ismert.
Magyarország Európa Tanács melletti állandó képviselete a közösségi oldalán megdöbbenésének adott hangot, és elítélte a történteket. Közleményükben hangsúlyozták, Petőfi Sándor a magyar szabadság, a nemzeti függetlenség és az európai demokratikus értékek egyik legfontosabb jelképe.
Mint írták, a Strasbourgban felállított emlékmű nemcsak a helyi magyar közösség számára bír kiemelt jelentőséggel, hanem a magyar–francia kulturális kapcsolatok és az európai szellemi örökség szimbóluma is. A képviselet közölte, az illetékes hatóságokkal együttműködve megtették a szükséges jogi lépéseket.
A Fidesz–KDNP európai parlamenti képviselőcsoportja szintén elítélte a rongálást. Az MTI-hez eljuttatott közleményükben úgy fogalmaztak, „felháborító, fájdalmas és a legmesszebb menőkig elítélendő” a magyar kulturális örökség egyik fontos emlékművét ért támadás.
A Strasbourg városa és az 1956-os helyi magyar közösség által 2004-ben felállított emlékmű a magyar szabadságeszmény, valamint a nemzeti emlékezet és összetartozás jelképe – emelték ki. A képviselőcsoport reményét fejezte ki, hogy a helyreállítást követően az emlékmű továbbra is méltó módon képviselheti a magyar szabadság és összetartozás értékeit Strasbourgban.

