Mire szolgáltak a belvárosi lakásokon áthaladó passzázsok?
Bevallom: a repülőjegy lefoglalása előtt édeskeveset tudtam Lyonról. Derengett, hogy Franciaország második legnagyobb városa, itt született Antoine de Saint-Exupéry, és köze van a Lumière-testvérekhez. Hallottam a futballcsapatáról is, de semmi máshoz nem kötöttem. Sebaj, indulás előtt tájékozódtam, kiválogattam, mi az, amit meg akarok nézni s az a település melyik részében található, sőt még geoládázásra, a városnak kötetlen felfedezésére is időt biztosítottam. Lévén, hogy a nálunk mért hőmérséklet háromszorosát jelezték előre a meteorológusok, szandált is csomagoltam a fedélzetre ingyen felvihető kis hátizsákba…
A diszkont légitársaság gépe egy keddi hideg este alig több mint 2 óra alatt szállított Lyonba. A kolozsvári repülőtéren túlzsúfolt terminálban kellett várakozni, a gép szerencsére nem késett. Eszembe jutott, a légikikötő átfogó felújítási és bővítési munkálatok helyszíne, 7200 négyzetméteresre bővítik az érkezési és az indulási terminálokat. 
Rendkívül zsúfolt a kolozsvári repülőtér indulási terminálja (A szerző felvételei)
A beszállókaput követő konténereket is emiatt helyezték a földre, ezeken keresztül lehetett eljutni az utasokat a repülőgéphez szállító autóbuszhoz. Lévén, hogy szinte ugyanabban az időpontban több gép indult különböző városokba, ajánlatos volt megkérdezni a sofőrtől, melyik visz a lyoni géphez. Olyan ez, mint amikor egy buszpályaudvaron több jármű várakozik, vagy a városban közlekedő trolibusz kijelzője meghibásodik, s az utas megkérdezi: ez megy Marosvásárhelyre (vagy a Monostorra)?
A diszkont légitársaságok úgymond demokratizálták a repülést, a korábban a kiváltságosoknak és a gazdagoknak fenntartott leggyorsabb helyváltoztatási módszert évtizedek óta már az átlagember is igénybe veheti. Ez viszont nagyon felhígította az utasokat, most már túlnyomó többségében a Nyugat-Európában dolgozók foglalják el az ülések többségét. A vendégmunkások kilétét elsősorban a szocreál rafia szatyrok árulják el: ebben sokat és aránylag könnyen lehet szállítani. Az itthoni ételek szaga, s néha sajnos a bűze is egyértelműen arról árulkodott, hogy egy rövid itthoni kiruccanást követően alaposan „felszerelkezve” térnek vissza Franciaországba a honfitársaink… Ilyen környezetben turistát, illetve rokont, barátot, ismerőst látogató személyt, vagy konferenciára, szakmai értekezletre, továbbképzésre utazót alig talál az ember. Valószínűleg a lyoni turisztikai iroda azért reagált olyan gyorsan a megkeresésemre, s városkártyát biztosított számomra: végre újságíró is jön a városba…
Busz, villamos, busz: másfél óra a házigazdámig
Indulásom előtt egy héttel írtam a profil átolvasását követő „kanapékérést” a CouchSurfing nemzetközi platformon. A személyre szabott üzenetek ellenére sem volt könnyű házigazdát találni: a vendégszerető embereket tömörítő platform lyoni tagjai vagy éppen abban az időszakban utaztak el, vagy már nem voltak a városban, volt már náluk valaki, foglaltak voltak, miegymás. Indulás előtt két nappal Mathilde és Olivier igennel válaszolt, sőt, külön szobát és fürdőszobát ajánlott fel. Mi több, profilképükön cuki-édes cica volt látható. Lehet ennél jobb?
Az Antoine de Saint-Exupéry világhírű íróról, a város szülöttjéről elnevezett lyoni reptéren este nyolckor landoltunk. Már itthon eldöntöttem: a 16 euróba kerülő speciális reptér-villamost mellőzöm, inkább busszal, villamossal és ismét busszal érem el házigazdáimnak a Valmy-tér közelében található lakását. Az érkezési terminál előtt megállóval rendelkező 47-es számú autóbuszra szerencsére azonnal fel tudtam ülni, egyedüli turista voltam. 
Házigazdáim lakása két forgalmas főút közötti "oázisban" fogadott
A tömegközlekedési eszközön szinte csak színes bőrűek foglaltak helyet, szinte mindenikük unottan nézte a telefonját. Egy középkorú férfi megerősítését kértem, érdeklődtem, a hányadik megállónál kell leszállnom. Készségesen segített. Finoman faggatni kezdtem. Elmondta, ő itt született, a reptéren dolgozik, ám szülei Franciaország egyik volt gyarmatáról származnak.
Szinte ugyanannyi időbe telt elérni így házigazdáim lakását, mint a 16 eurós villamossal, amelyhez még két buszra is fel kellett volna szállnom, 4 euróért... Úgy tehát 20 euró lett volna, így pedig csak 6,30 euróba került a fuvar…
Olivier tárt karokkal fogadott. Az egyik atomenergiai létesítményben dolgozó harmincvalahány éves férfi, fáradtsága ellenére beszédesnek bizonyult: érdeklődött az erdélyi magyarok helyzete és az újságírás különböző „fogásai” iránt. Sok helyen a pártpolitikai vagy pénzügyi érdekek által befolyásolt sajtó közmegítélése Franciaországban sem a legjobb, Olivier véleménye és álláspontja pedig éppen ezt tükrözte. Tény, hogy a nukleáris energia kapcsán nekem is vannak fenntartásaim, serdülő voltam, amikor a csernobili katasztrófa bekövetkezett, ezért a beszélgetés során vélemények ütköztetésére is sort került, amelynek az eredménye az lett, hogy mindkettőnké árnyaltabbá, kevésbé militánssá vált. Ezért is kiváló az ilyen alkalmak során a helyieknél lakni, mert többet tapasztal az ember, a valamely iparágban tevékenykedő vagy bizonyos életvitelt folytató személlyel kerülhetünk kapcsolatba, az eszmecsere folyamán pedig tájékozottabbá, elfogadóbbá, empatikusabbá válhatunk.
Biohulladékot gyűjtő fémszerkezet
Szerdán az Olivier által készségesen rendelkezésemre bocsátott biciklivel a kilencedik kerületben található lakástól vágtam neki a városnak. Mondta könnyű dolgom lesz, nem veszélyes a bringázás, az 1,4 milliós metropolisz övezetben összesen 870 kilométer biciklisáv áll rendelkezésemre, ebből legalább 400 kilométer a 600 ezer lakost számláló városban található. Azt hittem, viccel. 
A Saône folyón a Lánchídra nagyon hasonlító átjáróA Saône folyóhoz érve a Lánchídra nagyon hasonlító átjáróra lettem figyelmes. Kiderült, a függőhidat a helyi lakosok finanszírozták, és 1831. június 17-én adták át a lakosságnak. A többször felújított drótkötelek egy 6,50 m széles fedélzetet tartanak, amely két, egy méteres járdát tartalmaz. A híd a gyalogosok és a kerékpárosok számára van fenntartva.
Másik meglepetés: a folyó partján az élelmiszer maradékokat gyűjtő fémszerkezetre lettem figyelmes. Később a házigazdáimtól megtudtam: valójában a biohulladékok komposzttá alakítását elősegítő önkormányzati erőfeszítés megnyilvánulását láttam. Az intézkedést a lakosok kérésére hozták. Valójában arról van szó, hogy Lyon metropolisz övezet 5 évet adott magának arra, hogy 25 százalékkal csökkentse a keletkező hulladék mennyiségét, és 50 százalékkal csökkentse az égetőkbe kerülő hulladék mennyiségét. Ennek érdekében élelmiszerhulladék gyűjtési rendszert vezettek be, amelyet újrahasznosítanak, ahelyett, hogy elégessék. A komposztgyűjtőket több szakaszban vezették be Lyon metropolisz övezetben. Jelenleg közel 250 ilyen fémszerkezet létezik. 
Az élelmiszerhulladék gyűjtésére köztérre kihelyezett óriáskuka
Tavaly például Champagne-au-Mont-d'Or, Craponne, Dardilly, Ecully, Sainte-Foy-les-Lyon és Villeurbanne városközpontjaiban helyeztek el komposztgyűjtőket. Az összegyűjtött élelmiszerhulladékot a helyi komposztálóhelyekre szállítják. Ott a hulladékot felaprítják és összekeverik, ami majd lassan lebomlik és érlelődik. Néhány hónap elteltével az így nyert természetes komposzt készen áll arra, hogy a gazdák vagy magánszemélyek felhasználják a talaj gazdagítására és a növények táplálására. Az előállított komposzt minősége a válogatás minőségétől függ.
Bár eddig 76 országban megfordultam, ilyet még sehol sem láttam…
Önműködő metró és vaporetto
… ahogyan önvezérlő metrót sem. Bevallom, utólag tudtam meg, hogy Budapesten évek óta járműkísérők nélkül közlekedik a 4-es metró. Nem használtam, nem tudtam, az erről szóló hírek elmentek a fülem mellett.
Az egyik metrómegállónál lekötöttem a biciklit, feltétlenül meg akartam tekinteni a teljes automatizálással működő szerelvényeket. Sok évvel ezelőtt valamelyik nyugat-európai város repülőterén használtam a terminálok között vezető nélkül közlekedő, kétszerelvényes vasúti járművet, de ez azért a megtett távolság, a szállított emberek száma szempontjából mégsem ugyanaz.
Hát, nem…
Az metrót üzemeltető vállalat hivatalos adatai szerint a város területén közlekedő négy metróvonalon naponta közel 900 ezer személyt szállítanak. Az első, 2,5 kilométeres, 5 állomással rendelkező C metrót (akkoriban természetesen még járműkísérőkkel működött) 1974-ben adták át.
Mihelyt átvettem a 48 óráig érvényes Lyon városkártyát a Bellecour téren található turisztikai irodától, azonnal az egyik ingyenes szolgáltatást vettem igénybe: a Confluence központnál található kiindulóponttól a gyönyörű időben többedmagammal elhajókáztam a Vaise-i megállóig.
Negyven perces kellenes hajókázás gyönyörű időben
A negyven perces bárkázás során legelőbb az elmúlt évek során felépített Confluence lakónegyed üvegből és acélból épült futurisztikus, formabontó tömbházai tárultak elém. A rendelkezésemre bocsátott kalauzból megtudtam: valójában a város közepén található félsziget déli része a Confluence, amelynek a jelentése egybefolyás. Különleges fekvése néhány évig nem jelentett túl sok versenyelőnyt, a 90-es évekig sok helyen lepukkant város képét mutatta Lyon, tele parkoló autókkal, kihasználatlan rakpartokkal, alvilági figurákkal és számos megoldatlan problémával.
2011-ben a Lyon Confluence elnevezésű fejlesztés Európa egyik legnagyobb belváros-fejlesztési projektje, amely 150 hektárnyi területet érintett: több mint 5 km hosszúságban az újonnan épített felületek nagysága meghaladta az 1 millió négyzetmétert.
A vizpartifejlesztesek.blog.hu portálról később megtudtam azt is, hogy a Confluence egyik legszembetűnőbb „darabja” a Place Nautique (innen indult a Vaporetto), a legnagyobb köztér a környéken. A tér mintegy fele a nagy belső kikötő területéből vesz el részeket, közvetlenül a Saône partján. Emeletes járdák, kávézók és éttermek ölelik körbe a medret, és két gyaloghíd is segíti a közlekedést: egy mozgatható és egy rögzített, amely elegáns fa és fém szerkezetével ível át a folyón.
Önműködő ajtókkal és -tiszító rendszerrel rendelkező, és ingyenes közvécék Lyonban
A Narancssárga Kocka (Le Cube Orange), amelyet az egyik legnevesebb francia építésziroda, a Jakob + MacFarlane tervezett, a kikötő átváltozásának egyik legszemléletesebb példája. Az ötszintes, 6 300 négyzetméteres alapterületű, 29x33 m vázszerkezetű irodaépület nem csak a Saône hömpölygő mozgását, de a kikötő ipari jellegét is visszaadja – frappáns válasz a 21. század kihívásaira. Nem csak színe, de a formája is kihívó, hiszen lyukacsos szerkezetéből mintha egyes részeket kiharaptak volna (pl. mint egerek a sajtból) – ezek a mélyedések a főbejáratot, illetve az emeletek közötti átriumot rejtik el, illetve fedik fel.
Csodálatos példája ez a volt ipari negyedek rekonverziójának, gondolom, de a vaporetto tovább szállított... Áthaladtunk az UNESCO világörökség részét képező, a belvárosban található épületek között, a folyó a Vaise megállóig folyamatosan kígyózik. Itt kiszálltam, s nagy meglepetésemre ingyenes vécékuckóra lettem figyelmes, amely éppen kapóra jött. A Románia és Franciaország közötti civilizációs szakadékra vall az is, hogy a teljesen automatizált (ajtó, vécé- és kagylótisztítás), utcabútor típusú illemhely belseje tiszta volt, még a vécépapírt sem lopták el belőle…
Gépfegyveres katonák a bazilikánál
Szokásom a borbélyüzletek ügyfeleit és a borbélyokat fényképezni. Mihelyt a környéken megláttam egyet, azonnal bekérezkedtem. Az afrikai származású borbély székében még fiatalabb, színes bőrű fiatal ügyfél foglalt helyet. Szóba elegyedtünk: a fiú éppen beugrott egy gyors hajvágásra. A férfi nem panaszkodott a munkahiányra, elmondása szerint folyamatosan vannak ügyfelei. Évek óta itt dolgozik, szereti, amit csinál, megél belőle, a környékbeliek ismerik és elismerik, kaphatna más állást, vagy máshol, de megállapodott, jól megvan itt – mesélte.
Visszahajókáztam a Confluence negyedbe. A villanymotor hajtotta vaporetto csendesen haladt a vízen. Most tűnt fel igazán, mennyire magasak a Saône folyó mindkét partja közelében magasló dombok. Megpillantottam a Világörökség részét képező Fourvière bazilikát, ezt beterveztem a nap következő látogatnivalójának.
A vaporettoból kiszállva, a Confluence bevásárlóközponttal szembeni rakparton várakozó biciklimmel egyenesen a siklóvasút kiindulópontjához tekertem.
Merényletektől tartanak
A vezetővel rendelkező szerelvény komótosan kapaszkodott fel a meredek emelkedőn, s két perc alatt már fent is volt a dombtetőn található Notre Dame de Fourvière bazilikánál. A késő délutáni nap által megsütött pompás épületről fotót készítettem, majd a jelentős katonai jelenlétre lettem figyelmes. Bizonyára merénylet történt valahol, gondoltam, de felvilágosításért az egyik katonához fordultam. Készségesen mondta, csak a napi rutin járőrözésről van szó, hiszen továbbra is érvényben van a fokozott terrorveszélyt jelző készenléti állapot.
Az ukrajnai és az izraeli háború miatt, a gépfegyver és a katonák láttán elment a kedvem bemenni a bazilikába, inkább a Római Birodalom idejéből származó színház maradványait tekintettem meg. A tájékoztatóról leolvastam: Lyon városát Augustus római császár alapította i.e. 43-ban, a gall háborúk veteránjainak gyarmataként. A tájékoztatás szerint a Fourvière dombon – ahol a rómaiak a Lugdunum nevű kolóniát, a mai Lyon városát alapították – épült gall-római színház pontos építési ideje bizonytalan. Míg Amable Audin régész a Kr. e. 16, 15 és 14. körüli időszakra teszi, addig kollégája, Pierre Wuilleumier az 1. század második felére, Néró császár idejére. Legnagyobb fénykorában, több bővítés után, a becslések szerint akár 10 ezer néző befogadására is képes volt. 1946 óta a színház ismét a Nights Fourvière multikulturális fesztivál minden nyáron megrendezett előadásainak ad otthont, 1998 óta pedig az UNESCO világörökségi listáján szerepel.
A Fourvière-bazilikaEste a környékbeli kocsmában söröztünk, beszélgettünk. A gyermek nélküli házaspár éli az életét: két hét múlva az Amerikai Egyesült Államokba utaznak, nemrég még Dél-Afrikában vettek részt éjszakai (!) lovagláson. Kiegyensúlyozott, nyugodt, változatos és problémamentes életükről mesélnek, s arról is, hogy nem érdekli őket a politika, lakásukban televíziós készülék sincs. Mathilde jelenleg munkanélküli, korábban oktatásszervezőként dolgozott, pontosabban különböző képzési központok számára szervezett be ácsokat, víz- és gázszerelőket, szabókat, kovácsokat. Olivier csak annyit mondott: mérnök, egy nukleáris létesítménynek dolgozik. Elbeszélgettünk Franciaország, Kelet-Európa és a világ dolgairól, megismerkedtem még néhány helybélivel, akik élénken érdeklődtek Erdély iránt, de elsősorban a vámpírok miatt…
Házigazdáim cicája, Coco...
Este Cocoval, a házigazdáim cicájával játszottam, de nem maradtam fenn sokat, reggel tízkor a Lyon városkártyámnak köszönhetően városnézésre neveztem be.
Utcából utcába mások lakásán át: traboules
Charlotte, az idegenvezető, akivel a Szent János tér közepén lévő kútnál találkoztunk, elmondta: a tér szélén található saroképületen látható szobrot a középkorban azért helyezték oda, mert a közember nem tudott olvasni, így az utcanévtábla semmit sem mondott számára…
Egy kapu előtt álltunk meg, hirtelen belökte az ajtót: ez itt éppen a híres traboules, azaz egy olyan sikátor, amely rendszerint a szegény emberek udvarán, máskor egyenesen a lakásukon keresztül vezetett a másik utcába. A gazdagok „természetesen” megtagadták, hogy telkükön, illetve szobájukon ilyesmi haladjon át.
Charlotte elmondta: az úgynevezett traboules főként a város két negyedében (a Croix Rousse-dombon és a Vieux Lyon óvárosában) találhatók. A traboules szó a latinból származik: a „trans-ambulare” jelentése „áthaladni”. Ezeken az ösvényeken végigsétálva rejtett folyosókon és fedett átjárókon, házak folyosóin, udvarokon és lépcsőházakon, alkalomadtán a lakók szobáin haladtunk át.
Az egyik traboule
A titkos ösvények hálózatának eredete valószínűleg a 4. századra nyúlik vissza, amikor a lakosok rövidebb utakat építettek a Saône folyóhoz. Később a selyemszövők voltak azok, akik a traboulékat kiterjesztették, hogy értékes ruháikat és kelméiket sértetlenül át tudják szállítani a városon. Természetesen a titkos utakat és folyosókat rejtekhelyként is használták – például az 1830 körüli selyemipari munkásfelkelés idején, vagy a második világháború alatt, amikor a Résistance ellenálló harcosainak vagy az üldözött zsidóknak a német katonák elől kellett hirtelen eltűnniük.
Az idegenvezető szerint elképzelhető, hogy a traboulék a titkos szerelmi kapcsolatok és tiltott viszonyok kedvelt találkozóhelyei voltak, vagy talán még mindig azok. Azt mondják, hogy csak egy igazi lyoni tud eligazodni az ösvények kusza hálózatában. Becslések szerint Lyonban 400-500 traboules létezik, de senki sem tudja biztosan.
Elmondta azt is, hogy a 15. században egyre több olasz (leginkább firenzei) kereskedő látogatott el a lyoni adómentes vásárokra, amelyeket évi két, később négy alkalommal rendeztek meg. Az olasz pénzemberek közül többen ideköltöztek, és létrehozták Lyon reneszánsz negyedét, a Vieux-Lyont az 5. kerületben.
Petanque: golyójáték a folyóparton
A bábmúzeum megtekintése után képeslapokat postáztam, majd a Rhône folyó partjára bringáztam. Itt golyókat egymás után hajtó idős férfiakra lettem figyelmes. Egy szemlélőt arra kértem, magyarázza el, mit játszanak. „Ez petanque elnevezésű golyójáték, neve a mozdulatlan lábak (pieds tanqués ) kifejezés szavainak összevonásából származik” – mondta.
A francia filmekben láttam ilyet, jutott eszembe. Egy darabig figyeltem őket, majd a 105 hektáros (!) Tête d'Or parkba bringáztam. Hatalmas zöld oázis a nagyvárosban, közvetlenül a Rhône folyó partja mellett. Itt töltöttem a legtöbb időt, még geoládáztam is. 
A petanque-ot előszeretettel játsszák a franciák A geoláda vagy geocaching lényege, hogy egy jól lezárt ládikát a vállalkozó kedvű játékos elrejt egy általa kiszemelt, valamilyen szempont szerint megismerésre, felfedezésre érdemesnek ítélt helyen, és egy erre alkalmas GPS készülékkel a megfelelő módon rögzíti a rejtekhely (ez a „cache”) pontos koordinátáit. Ezeket az adatokat feltölti a geocaching.com oldalra vagy az ingyenes applikációra, majd más játékosok letöltik azokat GPS készülékükre, és megkeresik a rejtekhelyet.
A GPS koordináták és a leírás alapján eléggé nehezen megtalált láda megerősítette azt az eddigi tapasztalatot: a nyugat-európai játékosok sokkal több időt és energiát szánnak a ládák elkészítésére és elrejtésére. A parkot népszerűsítő geoláda elérése érdekében 1 liter vizet kellett öntenem egy műanyaghengerbe, amelyből aztán előbukkant a kincs…
Azt mondják, Lyon valójában Franciaország gasztronómiai fővárosa. Nos, pénzhiány miatt ott tartózkodásom második napján nekem csak egy olcsó étterem olcsó hamburgerét sikerült megvásárolnom, ám a termék gyomorrontást eredményezett…
Kolozsváron is lehetne... (A szerző felvételei)
