Megjelent a Szabadság mellékletében, a Református Híradó legfrissebb számában.Szerző: RÁCZ MELINDA
Ettől kezdve célunk a gyarapodás volt, a humán-teológiai líceumi osztályaink mellett meghirdettünk egy természettudományi osztályt is, hiszen a szórványban élő magyarság, akik közül a diákjaink nagyobbik része érkezett, a reál szakirányra is igényt tartott. Kezdettől fogva tudtuk, hogy a híres kolozsvári iskolák mellett a mi létjogosultságunk az, hogy a nyelvében fogyatkozó vidékek gyakran szegény sorsú diákjait felkaroljuk és megmentsük őket a lemorzsolódástól, asszimilálódástól. 2008-ban sikerült megszerezni az engedélyeket 1. és 5. osztály, 2010-ben óvodai csoport indításához, az 1994-től működő egészségügyi posztliceális évfolyamokkal teljessé vált az oktatási palettánk. 2014-ben újabb kihívás előtt állt a kollégium: egy régi hiánypótlás jegyében a város magyar vezetősége, az Erdélyi Református Egyházkerület és a magyar kormány támogatásával létrejöhetett a magyar szakiskolai tagozat, ahol a 2015–16-os tanévtől hat szakmában – fodrász, szakács, villanyszerelő, elektronista, asztalos, víz- és gázszerelő – képezünk szakembereket. Kicsi lett immár a Farkas utcai épület, a püspökség rendelkezésünkre bocsátotta a visszakapott Szeretetházat, ami 2015 szeptemberére készen állt a 79 szakiskolás diák fogadására. 2018-ra egy másik régi álom vált valóra, a magyar kormány újabb segítségével kívül-belül megújult a Farkas utcai épület, és korszerűen felszerelt, modern technikai eszközökkel rendelkező, minden igényt kielégítő tanintézménnyé vált. „A valamikor 230 diákból és néhány tanárból álló kis közösség nagy intézménnyé fejlődött, ahol több mint 800 diák tanul, és több mint 100 felnőtt gondoskodik a tanításukról, nevelésükről. Ez a 30 év elegendő volt ahhoz, hogy hírnevet szerezzünk, és kiemelt helyünk, szerepünk legyen az erdélyi magyar iskolák között” – írta dr. Székely Árpád igazgató a 30. évfordulóra megjelent kollégiumi emlékkönyvünk vezércikkében.
Gyarapodásunk nemcsak „testben” történt, nemcsak számok és tények tanúskodnak róla, hanem az a sokat emlegetett kollégiumi lelkület is, ami térben és időben összefűzi jelenlegi és volt diákjainkat, és ami sokuk vallomása szerint megtartó erő volt mindig az életcsatákban. Évkönyveinknek van egy sajátos rovata: egykori diákjaink vallomásai, ahol a múló évek távlatából vetnek számot azzal, mit adott nekik a kollégium, milyen útravalót vittek magukkal. Álljon itt egy 2007-ben végzett diákunk gondolata: „Ahogy a kis herceg megszelídítette a rózsáját, úgy szelídített minket is magához az iskola. Bezártak a falak? Lehet. De meg is védtek sok mindentől! És azok a falak példát mutattak: az apró faházikók vagy éppenséggel a cifrapaloták, amelyeket az eddig felhalmozott tudásunkkal építünk magunk köré, részben a kollégium falainak a mintájára épülnek. Túlzás lenne talán az egekig magasztalni az iskolát. Nem biztos, hogy különbek voltunk másoknál. De aki befogadta azt a világot, amelyet az iskolánk kínált fel, annak más világra nem volt és most sincs szüksége.” (Kovács Hont Imre)
Van mit ünnepelnünk tehát, és igazgatónk a rá jellemző ügyszeretettel már a 2019-es esztendőben elkezdte a tervezgetést, sőt az ünneplést is. Az első, 2019 októberében kiküldött meghívó szövegéből idézek:
„A 2019–2020-as tanév a kollégium 30. tanéve, amely során több rendezvényt szervezünk. A november 9-én sorra kerülő kórus- és családos találkozó az első tematikus rendezvényünk. Ezt követni fogja kollégista lelkészek, kórustagok találkozója, és több más rendezvény…” Ezt az eseményt megtartottuk; kórust vezető öregdiákok hozták el énekkaraikat szerte Erdélyből, és dicsérték az Urat a Farkas utcai templomban; ezzel párhuzamosan a családos találkozón azok a házaspárok vettek részt gyerekeikkel együtt, ahol mindkét vagy az egyik szülő kollégista volt, és a gyerekeik is nálunk tanulnak. Jelenleg 90-nél is több olyan tanulónk van, akiknek legalább egyik szülője ide járt. A kórus a kollégium védjegye, megtartó ereje, népszerűsítésének és hitvallásának eszköze volt az elmúlt évtizedekben, itthon és az Isten háta mögötti kistelepüléseken, de a nagyvilágban, Németországban, Amerikában, és természetesen az anyaországban is visszhangot vert éneke. Nagyon sok egykori kórustag lelkészként, kántorként zenetanárként vagy egyszerűen hobbiból vezet kórust Erdély különböző településein.
150-nél is több lelkész végzett a kollégiumban, legyen tehát lelkésztalálkozó, aminek az időpontját is kitűztük: 2020. március 20-a, a meghívókat is elküldtük, a programot összeállítottuk, de a fránya vírus gyökeresen átírta a forgatókönyveket, nem csak az ünnepét, az életünkét is. De bíztunk abban, hogy a fő rendezvényt, amin részt vettek volna külföldi támogatóink, magyarországi és holland testvériskoláink vezetői, az erdélyi református kollégiumok vezetősége, az erdélyi közélet jelentős személyiségei, 2020. október 24-én mégis megtarthatjuk. Több évfolyam szervezte erre az időpontra az érettségi találkozóját, minden egykori diák, tanár, és a kollégium közössége alig várta a nagy eseményt. Eddigre viszont nemcsak ünnepelni nem lehetett, hanem az iskolák újra kiürültek, átköltöztünk az online térbe, a személyes kapcsolatok helyét átvette a számítógép képernyője, az összezsugorodott világ az otthonunkba költözött.
Eltelhet úgy 2020 októbere, hogy nem ünnepelünk – merült fel bennünk a kérdés, kivárjunk vagy emlékezzünk, ha nem is úgy, ahogy szeretnénk, de legalább ahogy lehet? A gazdag és minden eddiginél vaskosabb jubileumi emlékkönyvünk elkészült, a számvetést, ha máshol nem is lehetett, ott elkészítettük. Döntöttünk, kisfilmet készítünk, amelyben hálát adunk Istennek az elmúlt évtizedek eredményeiért, áldásaiért, a sok tehetséges diákért, akik itthon és a világ különböző pontjain megállják a helyüket, és őrzik a lángot, amit a lelkükbe helyeztünk. A film megtekinthető a kollégium honlapján.
Szólnom kell arról, hogy ennek az alma maternek a kezdetektől volt egy pater nostere dr. Székely Árpád igazgató és karnagy személyében, aki 30 éve a legjobb tudása szerint irányítja ezt az intézményt úgy, hogy soha nem volt játéka semmiféle szélnek, hanem következetesen képviselt egy olyan erkölcsi értékrendet, amelyben töretlenül hitt, és amelyet személyes példájával, közösségépítő munkájával elültetett a mindenkori kollégisták lelkébe is. A kórus, a közös ének volt az a tiszta forrás, ahonnan erőt merített a mindennapok lélekölő munkájához. Az ő neve örökre összefonódott az újjászületett kollégium történetével.
Különleges volt az indulás, rendhagyóra sikeredett a jubileumi ünneplés, és idén elmarad a 29 éven át megrendezett Farkas utcai karácsonyi koncert is. Most az elcsendesedés, az emlékezés és a hálaadás ideje van, és tudjuk, az Úr építi a házat, azokét, akik kezdettől Őbenne bíztak.
