Belgrád, Újvidék és Szabadka: könnyű körút 16 éves Dacia személygépkocsival
Nincs semmi ördöngösség abban, hogy valaki beül a Daciába és „beveszi Nándorfehérvárt”, ahogyan Szabó László barátom fogalmazott, amikor 2010-ben Albániába igyekezve az Erdély Mentőcsoport tagjaival érintettük szerb fővárost. Akkor sem volt rendkívüli dolog, amikor 13 évvel ezelőtt a majdnem kéthetes Balkán-körutunk során a Dacia Solenza segítségével Szerbiában, Horvátországban, Bosznia-Hercegovinában, Montenegróban és Koszovóban jártunk, két éjszakát pedig a szerb fővárosba töltöttünk. Helyesbítek: a délszláv válság következtében több helyen található taposóaknák miatt (főleg Dubrovnik és Srebrenica környékén) mégis rendkívüli dolog volt.
A szerb nacionalizmus jelei rögtön a román-szerb határ után... (Saját felvételek)
Azóta már csak az Európa és a világ szégyenét jelentő délszláv háborúnak a bizonyos épületeken jelen lévő sebei láthatók, amelyeket az április végi rövid körutunk során Belgrádban láthattunk. Az emberek lelkében mélyen gyökereznek a Jugoszlávia felbomlását követő véres katonai konfliktus gyökerei, sajnos a nemzetek közötti ellenérzések időnként még mindig felszínre törnek, és alkalomadtán megnyilvánulnak. A délszláv háború 1992-es kitörése a horvátokat, szerbeket, bosnyákokat, a montenegróiakat, a szlovénokat, illetve a koszovói muzulmánokat egyaránt érintette, ezért utóhatása földrajzilag sokkal szélesebb körű és időben is kiterjedtebb, mint más konfliktusok esetében.
Belgrádban is kipróbáltuk a helyi sajátosságokat
A délszláv válság talán azért volt kifejezetten fájdalmas, mert a diktatórikus állami berendezkedéstől és önkényes vezetőktől, diktátoroktól megszabadult közép- és kelet-európai országok polgárai elsősorban a békére, a testvériségre és a jólétre számítottak: a szerb nacionalizmus és területi terjeszkedés, valamint az általuk ellenőrzött Jugoszláv Néphadsereg brutális beavatkozása a különböző országok függetlenségi törekvéseibe meghiúsított mindenféle reményt.
A szerb vámos mindent átkutat
Körutunk első napján csupán a Kolozsvár-Vajdahunyad távot tettünk meg, megaludtunk társam édesanyjánál, Minelánál, majd másnap egy rendkívül félreeső határátkelőn, Fénynél (Foieni) léptünk szerb területre. A szomszédos ország határőre alaposan szemügyre vette új elektronikus személyazonossági igazolványomat, a vámos pedig még a laptoptáskába is benézett. Arra a következtetésre jutottunk, unatkoztak.
A szerb nacionalisták megnyilvánulásainak a jelei a határtól alig néhány kilométerre máris jelentkeztek: az egyik település helyiségnév-táblájának magyar nyelvű feliratát feketével lefestették. Miattuk Árkod ma csupán Јарковац.
Gondtalanul és problémamentesen érkeztünk meg Belgrádba, ahol török (!) házigazdánk fogadott. Hogy miért éppen egy török fiatalembernél szálltunk meg a CouchSurfing ingyenes vendégfogadó internetes hálózat segítségével? Mert sajnos a szerb társaink foglaltak voltak vagy nem válaszoltak megkeresésünkre. Természetesen ildomosabb lett volna egy szerb házigazdával beszélgetni az aktuálpolitikai helyzetről, Szerbia uniós esélyeiről, akár Koszovóról. Egy helyi szerb házigazdával folytatott közéleti, politikai, kulturális, társadalmi és szociális helyzettel kapcsolatos társalgás hiányát bőven pótolta Selim vendégszeretete, baráti fogadtatása és csupacuki kismacskája, Milos, amelytől alkalomadtán képtelenek voltunk megválni.
Hunyad János és Nándorfehérvár
A szerb főváros egyik cégénél dolgozó Selim elégedett jelenlegi helyzetével, bár egyszer-egyszer érzékeltették vele, hogy… nem szerb. A vállalat megfelelő fizetést és tágas szolgálati lakást biztosít számára a város szívében, többnyire gyalog jár munkába, egyáltalán nem aggodalmaskodik a betevő falat miatt: nyugodt, kiegyensúlyozott, változatos életet él Belgrádban. Elégedettsége, derűs megnyilvánulása ránk is kihatott: mosolygósan vágtunk neki a főváros felfedezésének. Előbb egy közeli bisztróban, a kokett Curka Palasmarsában a Nebojsa (Nesa) által készített helyi sajátosságokat fogyasztottunk, az estét a házigazdánk társaságában töltöttük, majd másnap Belgrád (Nándorfehérvár) felfedezésére indultunk: Szent Száva-temlom, vár. Utóbbi Hunyadi János 1456-os győzelméről ismert és arról, hogy e fényes győzelem következtében hallhatjuk a déli harangszót.
Egyébként nem messze a Defterdar-kaputól találjuk a magyar turistákat leginkább érdeklő emléket: egy szerb és magyar nyelvű emlékkő érdemel figyelmet, amelyet az 1456-os ostrom emlékére állítottak. A szultán csapatai hiába rohamozták meg háromszor a várat, a védősereg mindannyiszor visszaverte őket. Az ostrom alatt 24 ezer török és mintegy 20 ezer keresztény esett el: a több mint 40 ezer temetetlen halott miatt pestis ütött ki, ebbe halt bele Hunyadi János is, három héttel világraszóló győzelme után.
Háromszor rohamozták meg a törökök a várat
A zsibvásár kiábrándulást jelentett – az egyik árus Z feliratú pólót árult, amelyen Cirill betűkkel az is szerepelt: Oroszország Hadserege. Katonai szakemberek szerint a Z a keleti orosz fegyveres erőket jelölő szimbólum, akik a Donyec térsége felőli műveletekben vesznek részt, a négyzetbe vagy körbe írt pedig Z a Krím felől érkező orosz járműveket azonosítja.Az orosz invázió miatt több helyen a szimbólum használatát betiltották. Míg valamennyi európai országban tüntetések sorának megszervezésével támogatták Ukrajnát, addig Szerbiában az ellenkező történt: a lakosság túlnyomó többsége az orosz invázió mellett foglalt állást. A Szabad Európa Rádió szerint március folyamán több olyan demonstrációra is sor került a szomszédos országban, amely során a személygépkocsikon és a pólókon a Z szimbólum szerepelt.
Jómagam is találkoztam egy orosz szimpatizánssal Belgráddal. Anélkül, hogy kifejtettem volna az álláspontomat, megkérdeztem tőle, mit gondol a háborúról. Azonnal kijavított: ez csupán egy speciális katonai művelet annak érekében, hogy az „ukrán testvéreket” jó útra tereljék. A történelmet hallgató egyetemista kifejtette: az orosz, az ukrán és a szerb nép testvérigében élt, és ez az elkövetkező évtizedekben és évszázadokban is így lesz. Elmondása szerint egyik szláv népnek sem kellene engednie a nyugati befolyásnak, amely megfosztja ezek a népeket a saját identitásuktól és hagyományaiktól.
A szerb televízió épületét 1999-ben bombázták le annak érdekében, hogy megakadályozzák Slobodan Milosevic propagandájának a terjesztését
Amikor ő érdeklődött az orosz politikai és katonai vezetők által Ukrajna lerohanására vonatkozó döntésével kapcsolatos véleményemre, jobbnak látta elbúcsúzni.
Érdekes megjegyezni azt is, hogy a TASS orosz hírügynökség szerint három nappal az invázió előtt Aleksandar Vucic kijelentette: bármi történik, a szerbek 85 százaléka támogatja Oroszországot. Jelentések szerint az arány valamelyest csökkent ugyan, ám változatlanul magas. Emlékszünk, 1990 után a délszláv válság idején az „orosz testvér” kitartó és számottevő politikai és gazdasági segítséget nyújtott Jugoszláviának (1992-ben bomlott fel) és ennek megszűnése után pedig Szerbiának.
Háborús sebek Belgrádban
Bár a fővárosban nem dúlt háború, a délszláv válság jelei Belgrádban is jelen vannak. Mint ismeretes, Jugoszláviát 1999. március 24-én kezdte bombázni a NATO. A 78 napig tartó bombázásban különböző becslések szerint összesen 1200-3500 civil, katona és rendőr halt meg, az ország gazdasága pedig mintegy 30 milliárd dolláros kárt szenvedett. A NATO a jugoszláv hadsereg légvédelmi eszközeit és parancsnoki állásait, valamint a fegyvergyárakat és a repülőtereket támadták, de tévétársaság székházát is találat érte. Ez a háborús propaganda terjesztése miatt vált célponttá. A NATO 19 tagországa azt követően támadta meg Jugoszláviát, hogy kudarcba fulladtak a franciaországi Rambouillet-ben, valamint Párizsban folyó tárgyalások Koszovóval kapcsolatban. A hadművelet legfőbb célja az volt, hogy elkerüljék a humanitárius katasztrófát Koszovóban, ahol a szerbek súlyos etnikai tisztogatást kezdtek a tartomány albán lakossága körében. A támadással vetettek véget Slobodan Milosevic elnök koszovói erőszakkampányának.
"Zöldkoronás" utca Belgrád belvárosában
A jobb és bal oldalon egyaránt fák övezte „zöldkoronás” utcákon elértünk a belvárosban található televízió-társaság épületéhez, ahol az ingatlan egy részét a bombázás utáni állapotában hagyták. Ezzel egyértelműen az áldozat szerepében próbálják feltüntetni magukat. A koszovói téma annyi év után is rendkívül érzékenyen érinti a szerbeket, tanulságos lett volna erről egy szerb értelmiségivel társalogni…
A következő állomásunk Újvidék volt. Tulajdonképpen csak átutaztunk a Vajdaság Autonóm Tartomány székhelyén. Megcsodáljuk Péterváradi várat az a Dunára néző csodálatos kilátást és a híres fordított órát, átsétálunk a városba vezető hídon, körbenézünk a belvárosban. 
Csodálatos kilátás a Dunára a péterváradi várból
A Szabadság-téren található polgármesteri hivatalon található többnyelvű feliraton elcsodálkozunk: vajon melyik lehet a negyedik nyelv? Vele szemben az impozáns Mária neve katolikus templom. Visszasietünk a személygépkocsinkhoz, el kell érnünk Szabadkára.
Szecesszió mindenütt
A Vajdaság „szecessziós városában” egy főúthoz közeli helyen, de egy csendes szobában szállunk meg. A belváros megtekintésekor felötlenek a 2009-es emlékek: továbbra is gyönyörűen zöld a városháza előtti tér, a McDonald’s gyorsétterem ugyanott működik. Viszont nincs már meg a szökőkút, amelynek közelében anno a szép lányokat fényképeztem…
A szabadkai vasútállomással szemben található Raichle-palota
Kétségtelen, hogy a nyugodt város legreprezentatívabb épülete, és a méreteinél fogva akár parlamentnek is beillő szecessziós városháza, amelyet Komor Marcell és Jakab Dezső budapesti építészek tervei alapján Nagy Ferenc és Kladek Lukács vállalkozók helybeli cége épített fel mindössze két év alatt, 1908–1910 között.
Ugyancsak ők tervezték a szintén szecessziós stílusban épített zsinagógát is, amelybe sikerült bejutnunk, fényképezni viszont nem volt lehetséges.
A szabadkai zsinagóga impozáns épülete
A bejáratnál kapott szórólapból megtudjuk, hogy az 1902-ben felszentelt, nemrég teljesen felújított vallási épületet a városban élő mintegy 3400 izraelita használta. A zsinagóga földszinti része okkerbarna színekből indul ki, ami Júdea földjét szimbolizálja, azután felfelé haladva áthajlik a rózsaszínbe, majd a magasban világoskékbe árnyalódik, míg a kupola magasságában már a mélykék dominál.
Lévén, hogy a beltéri fotózást nem engedélyezték, a felvételt a Szabadkai Zsinagóga Alapítvány Facebook-oldaláról kölcsönöztük
Közben stilizált virág- és növényelemeket látunk. Így kötődik össze a földi élet a mennybolttal. Jakab és Komor az orgona felett mélykék alapon csillagos égboltot tervezett, ami Ábrahám szövetségét lett volna hivatott jelenteni, ám helyette a végén keleti szőnyeget festettek. A kupola monumentális szépségét, formagazdagságát a napkorong zárja. Ebbe az egységbe olvadtak bele a sötétzöld színű padok.
Az évek során az épület leromlott állapotba került, felújítását 2014-ben határozta el a magyar kormány. A felújítási munkálatok 2018 elejére fejeződtek be és 2018. május 7-én a szabadkai zsidó hitközség ünnepélyes keretek közt újraavathatta a zsinagógát. Isak Asiel, Szerbia főrabbija vezetésével helyezték be a Tóratekercseket a Tórafülkébe, ezzel ismét imahellyé vált az épület.
Barátságos és befogadó volt velünk Belgrád, Újvidék és Szabadka. Személygépkocsival, szakaszokra osztva, könnyen megtehető a körút. Miért ne, hisz annyi történelmi jelentőségű hely vár ránk…
Palics, üdülőtelep Szabadka mellett
