Az idén február 11-én megnyílt, ötödik BMC-tárlatot a korábbiaknál is nagyobb izgalommal és érdeklődéssel vártuk, hiszen a bizonytalan és nehézségekkel teli tavalyi év után kérdéses volt, hogy milyen érdeklődésre, részvételre és színvonalra számíthatunk. A kiállítás előkészítését megnehezítette az is, hogy a vírushelyzet miatt nélkülöznünk kellett az örökös segítő és szakavatott méltató, Németh Júlia műkritikus jelenlétét, de Kolozsi Tibor BMC-elnökkel és Forró Ágnes képzőművésszel társulva, igyekeztem a korábban megszokott színvonalas rendezést biztosítani.
Kuti Botond: Conti
Az idei tárlatra 88 képzőművész hozta el vagy küldte be az alkotásait, így összesen 142 munkát állítottunk ki, és örömmel konstatáltuk, hogy ez a tavalyi tárlatot is túlszárnyalja. Ha képzőművészeti ágak szerint számszerűsíteni szeretnénk a felvonultatott műveket, egy önkényes besorolás alapján (mivel sok esetben nehéz meghúzni a határvonalat például festmény vagy a pasztellel készült grafika között) 54 festmény és 34 grafikai alkotás képezi a kiállítás gerincét, ezekhez 20 szobrászati alkotás, 13 kerámiatárgy, 9 textilmunka és 8 fotó vagy digitális print társul, továbbá 2-2 üvegművészeti alkotás, illetve bőrmetszet is látható a tárlaton. A kolozsvári művészek mellett főleg a marosvásárhelyi és a székelyföldi alkotók képviseltetik magukat. A pandémia ellenére összeállt igényes és bőséges idei felhozatalból azonban számos, évek óta jelen lévő művész alkotásait hiányoltuk, például a kolozsvári Károly Zöld Gyöngyi, Toșa Katalin vagy Gergely Zoltán, a nagyváradi Jakobovits Márta, illetve a sepsiszentgyörgyi Vargha Mihály, Vinczeffy László, Ütő Gusztáv, Nicu Barb nevét említjük meg a teljesség igénye nélkül.
Csíky-Szabó Ágnes: Helyzet (2020)
Véleményem szerint erős és értékes anyag állt össze, amely több művészgeneráció alkotásait vonultatja fel, kezdve a legidősebb korosztály képviselőitől (akik érthető módon régebbi alkotásaikat küldték be) az ereje teljében lévő középnemzedéken át a legfiatalabb, még szárnyaikat bontogató alkotókig. Jóleső érzés látni, hogy az elmúlt nehéz hónapok során a művészek többsége lankadatlanul dolgozott, s ezt tanúsítja, hogy a kiállított művek jelentős hányada 2020-ban készült. Sőt, több művész is (köztük Matei László, Nagy Endre, Bordy Margit, Labancz-Cismașiu Ágnes, Forró Ágnes, Bandi Katalin, Balázs László) idén készített munkákkal szerepel a seregszemlén. A közép- és az idősebb nemzedékhez tartozó alkotók (példaként Sipos László, Kuti Dénes, Kákonyi Csilla, Gally A. Katalin festőművészeket; Soó Zöld Margit, Székely Géza, Deák Barna, Ábrahám Jakab és Ábrahám Imola grafikusokat; Vetró András szobrász-grafikust, vagy Kolozsi Tibor, Bocskay Vince és Sánta Csaba szobrászokat említhetnénk) munkái azonnal felismerhetők a jellegzetes, egyedi stílusuknak és formajegyeiknek köszönhetően, s e megbízható, ismert színvonal mellé zárkóznak fel a fiatalabb vagy kevésbé ismert művészek felfedezésre váró alkotásai. Úgy vélem, az idei tárlaton kiemelkedő színvonalú a textilművészeti válogatás (többek között Csíky-Szabó Ágnes, Kolumbán Kántor Zita, Hunyadi Mária és Péter Eszter munkáival), illetve a kerámiaművészeti (Mana Bucur, Koncz-Münich András, Kolozsi Simona, Forró Ágnes, Palkó Ernő) és üvegművészeti (Nagy Annamária) tárgyak is megkülönböztetett figyelmet érdemelnek.
Horváth Gyöngyvér: Múltőrző (2020)
Ahogy azt már az előző években megszokhattuk, a Barabás Miklós Céh éves értékfelmérő tárlatán bemutatott anyag műfaji, tematikai és stiláris szempontból rendkívül változatos, a klasszikusabb formavilággal rendelkező alkotásokkal párhuzamosan nagy arányban szerepelnek nonfiguratív, absztrakt művek is. A hagyományos műfajok és témák (portré, tájkép, akt) mellett idén viszont egy teljesen új tematikára is felfigyelhetünk: külön kiemelném azokat a műveket, amelyek a tavaly vagy idén készültek és a világjárványra, illetve az abból eredő bezártság- vagy szorongásérzetre reflektálnak. E művek közül néhány humorosabban mutatja be ezt az új „világrendet” (mint például Szentes Zágon Pandemacija vagy Makkai István Karantén című ötletes installációja), más művészek a vallás és a misztikum irányából közelítenek a témához (Hervai Katalin: Az üdvösség reménye). Egyes alkotók a pusztulást, a dekadenciát jelenítik meg a tavalyi munkáikon (Kuti Botond kis méretű Conti festménye, Horváth Gyöngyvér Múltőrző című grafikája). Ugyancsak ebben a kontextusban emelném ki Csíky-Szabó Ágnes Helyzet című textilfestményét is, amely remekül érzékelteti a bezártságot, a börtöncellából szabadulni vágyást.
Szentes Zágon: Pandemaci 2020
A már bejáratott felosztás szerint a kiállítás két részre bomlik: az alagsori termekben a grafikai alkotások mellett a textil-, fotó-, üvegművészeti és kerámiamunkák találhatók, a földszinti termekben pedig a festmények és szobrászati alkotások. Ennyire változatos és disszonáns anyagot rendezni mindig nagy kihívás, amelyet nem könnyít meg az sem, ha szem előtt kell tartani egyes művészek érzékenységeit vagy eltúlzott igényeit. Kurátorként a legfőbb célom az volt, hogy harmonikus, mondhatni „csendesebb” egységeket alakítsak ki, azaz olyan egybefüggő felületeket, termeket, amelyekben az eltérő művek kromatikailag, stilisztikailag, tematikailag vagy esetleg formaviláguk révén rímelnek és összhangban vannak egymással, ezáltal a munkák egymást erősítik. E szervezőelv mentén kialakult például a tájképes terem, vagy egy humorosabb, játékosabb egység, továbbá a kiállítás lezárásaként az utolsó termet egyfajta „megnyugvás tereként” képzeltük el, ahol a fotográfiák és grafikai alkotások csendes harmóniát hoztak létre. E logika mentén a két különálló tércsoportban elrendezett tárlat látogatását érdemes a festészeti és szobrászati egység megtekintésével kezdeni, de a bejárási iránytól függetlenül is remekül érvényesülnek a színvonalas alkotások, amelyeket 2021. február 28-áig lehet megtekinteni.
(Borítókép: Rohonyi D. Iván felvétele. A munkákról Koncz-Münich András és Szentes Zágon készítette a fotókat)
