Békés ünneplés Erdéy fővárosában
Az ünneplők között ott volt Magyari Erzsébet néni is, aki magával hozott egy eredeti száz forintos Kossuth-bankót, amelyet valósággal ereklyeként őriz több évtizede. Büszkén és lelkesedéssel számolt be arról, a bankót annak idején egy könyvtárostól kapta, majd szépen befóliázta, hogy „biztonságba” helyezze. Egy kiegyezés kori emlékérmét is megmutatott, amelyet ugyancsak féltve őriz, remélve azt, hogy családja fiatalabb tagjainak hagyja örökül.
A tömeg ezúttal nem a Kossuth Lajos (1989. december 21.), hanem a Deák Ferenc (Eroilor) utcán vonult fel a rendfenntartó erők felügyelete mellett. Menet közben felcsendültek a híres ’48-as nóták, mint a Most szép lenni katonának, Jól van dolga a mostani huszárnak, A jó lovas katonának, Kossuth Lajos azt üzente, Esik az eső, Föl, föl vitézek, a csatára!, Gábor Áron rézágyúja stb. Az ünnepségről idén sem hiányoztak a legkisebbek: az unitárius óvoda kicsinyei zászlólengetéssel fogadták a Deák Ferenc utca sétáló részén végigvonuló gyülekezetet.
Természetesen nem hiányoztak nemzeti szimbólumaink, jelképes zaszlóink sem, amelyek az előző évekhez képest ezúttal „nem szúrtak szemet” a hatóságoknak. Egy jól öltözött középkorú hölgy viszont nem állta meg szó nélkül, hogy ne hangoztassa véleményét, és a felvonulóknak oda ne kiabáljon valamit románul. Szavaiból sokat nem lehetett érteni, de Nagy-Magyarországgal volt baja...
A felvonulók idén megálltak néhány percre a Deák Ferenc utca 1 szám alatti épület előtt, ahol koszorút helyeztek el az 1948. december 25-én Kolozsvárra bevonuló Bem József emléktáblájára.
Az emlékezők az Óh, én édes jó Istenem... felcsendülése után vonultak be a Szent Mihály templomba, ahol a szokásos ökumenikus istentiszteletre került sor. Ezt követően az ünnelpő tömeg a volt Biasini-szálloda elé vonult.
Nemzeti ünnepünk a jogainkért való küzdelem szimbóluma
– Nem véletlen, hogy március 15-én az ökumenikus istentiszteletet a Szent Mihály templomban tartják, hiszen a felújítás előtt álló templomban ötven országgyűlést, több fejedelemválasztást is tartottak. Nemzeti ünnepünk a jogainkért való küzdelem szimbóluma, továbbá annak jelképe, hogy szülőföldünkön megmaradjunk kereszténynek, magyarnak. Ezekért az értékekért újra és újra síkra kell szállnunk. Ahogy a szentírás írja, Isten próbára teszi azokat, akiket szeret. Isten szeret minket, hiszen megőrzött a történelem viharai közepette. Az erdélyi nemzetiségek együtt építik a jövőt, amelyben tiszteletben kell tartani a nemzetiségek jogait – fogalmazott Veres Stelian plébániai kormányzó.
– Isten lelkének örökösei és Jézus Krisztus társai vagyunk. Isten lelke vezéreljen minket, és a lélek által győzzük le a tunyaságot, az érdektelenséget és a közönyt – buzdított Gyerő Dávid, a Magyar Unitárius Egyház főjegyzője.
– A 170 évvel ezelőtti magyar szabadságharc sokak számára csak történelem. Bennünk azonban tovább élnek az akkori vágyak és hőstettek. Ne feledjük: legnagyobb ellenségünk a feledés. Azért gyűltünk össze március 15-én ökumenikus istentiszteleten, mert a magyarság történelmében Isten szabadító szeretetének jeleit látjuk. Három nemzeti ünnepünk közül kettő, március 15-e és október 23-a, forradalmakra emlékeztet. Augusztus 20-án pedig bölcs királyunk államalapítása előtt hajtunk fejet. Szent István királyunk mindig Isten országát kereste. Az erdélyi magyarságnak ma is olyan emberekre van szüksége, akik Isten országát keresik. Keressük tehát Isten országát, és higgyük, hogy a többi mind megadatik nekünk – hangoztatta Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke.
– Vezetőink munkálkodjanak Isten szerint, keressük Isten országát, érezzünk felelősséget szülőföldünkért, nemzetünkért – közölte Fehér Attila, a Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház főtanácsosa, aki a nemzet egységének építésére, a nép javának szolgálatára buzdított.
Az ökumenikus eseményen közreműködött a Református Kollégium (karnagy: Székely Árpád), a János Zsigmond Unitárius Kollégium (karnagy: Ördög Ödön) és a Báthory-líceum (karnagy: Potyó István) kórusa, illetve Török Attila trombitaművész.
Az egyházi szertartás a történelmi magyar egyházak képviselőinek áldásával, a Szózat és a Himnusz eléneklésével zárult.
Miként fognak tekinteni ránk 170 év múlva?
A volt Biasini szálló előtti rendezvényt Farkas Lóránt színművész konferálta fel, aki ünnepi köszöntőjében elmondta: „Március 15-e a szabadság ünnepe, az ifjúság ünnepe, az egyik legszentebb, legőszintébb és legigazibb ünnepünk, amelyre egyformán öltöztetjük díszbe a szívünket bármely pontján a világnak”.
Az ünnepi megemlékezést Oláh Emese, Kolozsvár alpolgármesterének beszéde nyitotta meg, aki azt taglalta üzenetében, vajon mit jelenthet a ma emberének március 15, majd arra is kitért: vajon, hogy fognak a 21. század emberére visszatekinteni 170 év távlatából.
– 170 év múlva azok az emberek, akik minden bizonnyal tudni fogják, hogy ki volt Petőfi, Kossuth, Jókai, akik hitem szerint ismerni fogják a magyar nemzet 12 pontos követelését, vagy a Nemzeti dalt, miként fognak emlékezni ránk, 21. századi őseikre? Akartuk-e következetesen a szabadságot? Volt-e kellő bölcsességünk és bátorságunk ahhoz, hogy miként a márciusi ifjak eszméikkel maguk mellé állították a tömeget, úgy mi is a magunk oldalára állítsuk azokat, akik az egymás mellett élés hátrahagyott évei ellenére olykor még mindig híján vannak a megértésnek és az elfogadásnak? – tette fel a kérdést Oláh Emese.
Az alpolgármester hangsúlyozta: a döntés, a vélemény és az általában vett létezés szabadságát pontosan az adja, hogy a mások szabadságát is elfogadja, hogy nem elvesz, hanem hozzáad, nem feléget, hanem épít, nem mások kárára, hanem mindenki javára követel.
Az ünnepségen Viorica Dăncilă, Románia miniszterelnökének üzenetét Györke Zoltán, Kolozs megye alprekfektusa tolmácsolta, míg Mile Lajos, Magyarország kolozsvári főkonzulja Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnökének beszédét olvasta fel.
A fiatalokkal kell együtt dolgozni a jövőn
Kónya-Hamar Sándor, politikus, közíró beszédében többek között a kolozsvári eseményekről emlékezett meg. – Március 21-én, amikor a református kollégium előtt Szőcs Márton unitárius diákvezér, Brassai Sámuel titkára, elszavalta Petőfi Sándor Nemzeti dalát, és így bíztatta szökésre, csatlakozásra a bezárt református diáktársait, akik az ablakokon kiszöve követik is, a Redut-palota elé vonulni az erdélyi diéta ülésépülete, akkor Kolozsváron és Erdélyben is új időszámítás kezdődött – mondta.
Lőrincz István-Zoltán, a Kolozsvári Magyar Diákszövetség elnöke a kolozsvári ifjúság üzenetét tolmácsolta, kiemelve, mi Erdélyben sokszor „úgy érezzük, nem mi magunk irányítjuk a sorsunkat”, „nekünk a szabadság mindig kevesebb és mindig értékesebb”.
– Vajon 100-170 év múlva mit fog jelenteni a szabadság? Merjük remélni, hogy szabad nyelvhasználatot, valódi lehetőséget az anyanyelvi oktatás választására és esélyegyenlőséget minden magyar gyerek számára. Azt is szeretnénk, ha 100 év múlva szabadon megélhetnénk a kultúránkat, használhatnánk szimbólumainkat, és szabadon élhetnénk a saját meggyőződésünk szerint – hangsúlyozta a diákszövetség elnöke, majd hozzátette: reméli, hogy 100 év múlva békésen „élhetünk egymás mellett, eltekintve nemzeti, nyelvi, vallási hovatartozásunktól.”
Lőrincz István-Zoltán arra is kitért, hogy a fiatalokkal kell együtt dolgozni a jövőn, és Erdélyben vannak olyan fiatalok, akik tenni is akarnak valami a közösségért.
Az ünnepségen közreműködött a Tokos Zenekar és meghívottjaik.
****Fotóriportunk ide kattintva tekintető meg.
