Felházi Lenke kántor-grafikus: Számomra a művészet és a vallás azonos

Akit a kántorság kiválasztott

– Miért választottad a kántori hivatást, szolgálatot?

– A kántori szolgálatot nem én választottam. Úgy érzem: elhívást kaptam Istentől, és indulnom kellett: énekelni és orgonálni. Alig lehettem tizenhat éves, amikor falunkban, Szucságban a kántor bácsi váratlanul meghalt, a faluból más nem tudott hangszeren játszani, így hirtelen kántor lettem. A kis orgona új volt számomra, orgonálni is meg kellett tanulnom. Akkor még iskolás voltam, tizenegyedikes. Ingáztam vonattal és gyalog. Iskolás fejjel még nem fogtam fel, milyen csodálatos pálya gyerekekkel, idősekkel, ifjakkal, azaz Isten nagy családjában éneket vezetni, orgonával zengedezni. Most büszkén el tudom mondani, milyen jó érzés hallani a gyülekezet énekét istentisztelet alatt vagy kóruspróbán.

– Régóta vonz ez a két művészeti ág, a zene és a képzőművészet?

– Kolozsváron születtem, Felházi Árpád református lelkipásztor és Dombi Etelka tanítónő lányaként. Két öcsém van: Felházi Árpád és Felházi Zoltán. A Kolozsvár melletti Szucságban, a református parókián töltött gyermekkorom ideje alatt lehetőségem volt nap mint nap csodálni a természetet, a tájat. A természet szépsége szinte vonzott magához. Úgy érzem: Istentől két tálentumot kaptam: az énekhangot és a rajztehetséget. Így a képzőművészet és a zene iránti érzékemet megpróbáltam már gyermekkoromban párhuzamosan művelni, alakítani. Szüleim elindítottak a művészetek útján, zongorázni taníttattak. A két művészeti ág között a párhuzam érettségi után kezdődött el igazán. Első rajztanárom Póka Zsombori Erzsébet volt, akitől akvarellfestést tanultam. Második tanárom Miklóssy Gábor, a Művészet Érdemes Mestere Állami Díjas festőművész volt, aki nagy szeretettel és szakértelemmel indított el a művészi pálya göröngyös útján. 1997-ben a kolozsvári Ion Andreescu Vizuális Művészetek Akadémiájának hallgatójaként a grafika szakon szereztem diplomát. Zenei tehetségemet a kolozsvári Gheorghe Dima zenekonzervatórium ének szakán csiszoltam. 1981–2003 között a szucsági református templom kántora, majd 2003-tól a Kolozsvár Hidelvei Református Egyházközség kántor-karnagya voltam, 2016 novemberétől pedig az újalsóvárosi (Pata utcai) gyülekezet kántor-karnagyaként dolgozom.

Életem értelme másoknak adni valami értékeset

– Kórust is vezettél már a kezdetektől?

– A kórusvezetést már Szucságban elkezdtem. A szucságiak nagyon szeretnek énekelni, így könnyű volt összehozni egy szép vegyeskart. A hidelvei szolgálatom alatt két kórust is vezettem: az idősek és a fiatal házasok kórusát. Az időseket „örököltem”, a fiatalokat én válogattam össze.

– Hogyan lehet rábírni a felnőtteket, gyerekeket, hogy rendszeresen kórusba járjanak, énekelni?

Az énekhang elszáll, de megmaradnak a képeim, festményeim

– Énekelni szerető emberekre bukkantam, akik jól érzik magukat egy kis közösségben. A fiatal kórus családos kórus. Munka után, este későn próbáltunk. A gyerekeket is hozták, ők a próbateremben játszottak, és szívták magukba a dallamot. Mikor előadásra került sor, a gyerekek is szívvel-lélekkel fújták az éneket. Őket egyébként vallásórán tanítom énekelni, ünnepélyekre készülünk: advent, karácsony, anyák napja, vakációs bibliahéten rengeteg éneket tanulunk. A Pata utcai gyülekezetben is van énekkar. Bátran merem elmondani, nagy múlttal, jó alappal rendelkezik, magabiztosan, bátran énekelnek. Buzdítom és hívom a gyülekezetet, merjék felvállalni e nemes harcot. Istent dicsőíteni, énekkel magasztalni csodálatos dolog. Nem könnyű a mai rohanó, pörgő életbe beiktatni még egy plusz feladatot, amiért nem jár bér, csak az a jó érzés és hangulat, ami egy kóruspróba alatt átjár. Amikor előadunk egy éneket, mindannyiunkat magasztos érzés kerít hatalmába. Az Úr fogadja a mi ajkunk rebegését, szívünk és lelkünk ajándékát. És itt érződik, hogyan reagál a gyülekezet egy-egy ünnepi fellépésre. Ilyenkor új lendületet kap a kórus a továbbtanulásra, tagjai érzik, hogy van értelme a fáradozásuknak.

– Ritka, hogy valaki két művészeti ágat is művel. Mit ad neked a képzőművészet, és mit a zene, a kántorság?

– Egyik a másik nélkül hiányos, nem működik. Számomra a művészet és a vallás, az egyházi ének, egyházzene lényege azonos. Az én életemnek akkor van értelme, ha másoknak adok valami értékeset. „A zene, amikor kikerül a zenész keze alól, csak egy pillanatig létezik (...) A zene pillanatnyisága azonban a visszája az örökkévalóságnak” – vallja Ljudmila Ulickaja kortárs orosz írónő, és én egyetértek vele. Az énekhang elszáll, de megmaradnak a képeim, festményeim, dallamba foglalt színharmóniákban ötvözve belső lelkiállapotomat.

– Derűs, kiegyensúlyozott embernek ismerlek, és gondolom nem csak én vagyok így ezzel. A korán elkezdett kántori, egyházi szolgálat is befolyásolt személyiséged kialakulásában?

– Hogy derűs, kiegyensúlyozott lennék? Erre egy Henri de Toulouse-Loutrec idézettel felelnék: „Idővel az ember megtanul egyet-mást, bizonyos fokú belenyugvást a megváltozhatatlanba, a lemondás tudományát, aláveti magát az elkerülhetetlennek. Nem kívánja már elérni a holdat.” Az egyházi szolgálat szép és nemes feladat. Alázattal és imádkozva közeledek a Mesterhez. Az Ő útmutatásai nélkül üres lenne az életem. Az Úr szolgálatába állni csak akkor lehet, ha teljesen átadod magad neki, és én ezt tettem. Istent szolgálom és a gyülekezetet, most éppen azt, ahova elhívott. A 104. zsoltár 33. versét élem meg: „Éneklek az Úrnak egész életemben; zengedezek az én Istenemnek, amíg vagyok!”

Felházi Lenke Zsuzsánna munkái és kiállításai

Nemzetközi Ex-Libris kiállítások: Magyarország: Gyula 1993; Budapest 1994; Románia: Marosvásárhely 1997, Arad 1998, 2001, 2004, Déva 1999, Bukarest 1999, Bákó 1999, 2000, 2002, 2004, 2005, 2007, Braila 2001, Kolozsvár 2000, 2002, 2003; Olaszország: Genova 2005, Corato 2006, 2007; Szerbia: Pancevo 2010.
Egyéni festészeti és grafikai kiállításai voltak különböző egyházközségeknél Kolozsváron, Székelyudvarhelyen, Szucságon, Vízaknán, valamint a Kolozsvári Magyar Opera emeleti előcsarnokában, a kézdivásárhelyi Vigadó galériában és a gyergyószentmiklósi II. Örmény Művészeti Fesztiválon.
Csoportos festészeti és grafikai kiállításokon vett részt több alkalommal is Kolozsváron, Tiszalökön, visszatérő részvevője a tiszalöki, zsoboki, mezőpaniti alkotótáboroknak.
Kiállításokat szervezett a Hídelvei gyülekezeti otthonban, többek között Lőrincz Lehel szobrász, Gy. Szabó Béla, Suba László, Tudoran Klára, Nagy Annamária, Nagy Imecs Zsuzsánna művészek munkáiból. Kiállításszervező munkáját 2016 novemberétől a Pata utcai Fehér Galériában folytatja.