Megjelent a Szabadság és az EKE – Kolozsvár 1891 turistamelléklete, az Erdély januári számában.Eltelt egy nagyon nehéz év, januárban és februárban még minden a megszokott módon indult, de márciustól életünk megváltozott. Eddig számunkra ismeretlen helyzettel álltunk szemben. A koronavírus járvány, amely az év első hónapjaiban még csak távoli rémhírnek tűnt, márciusra elérte térségünket is, és teljesen felforgatta életünket. A világjárvány miatt bevezetett szigorú intézkedések fájdalmasan korlátozták szabadságunkat, munkánkat, életünket, de kedvenc hobbinkat, a természetjárást is. A várva-várt tavaszt lakásunk falai közt töltöttük, az ablakból néztük a virágzó fákat, a természet megújulását. A nyár elején kissé enyhítettek a szigorú korlátozásokon, így a közegészségügyi óvintézkedések betartásával, kis csoportokban, azon belül is távolságot tartva, elkezdtünk ismét kimerészkedni a természetbe. A közeli erdők ösvényein sétálva próbáltunk megnyugvást keresni a jelen nyomasztó gondjai miatt. A szigorítások, az állandó maszkviselés, a távolságtartás miatt kerültük a forgalmas üzleteket, utcákat, a közszállítást. Mozgásigényünket a Kolozsvár környéki erdők ösvényein gyalogolva próbáljuk pótolni, ahol megnyugtat a csend és jólesik a tiszta levegő.Az ősz hamar elrepült, bár november 15-én még csodálatos, napsütéses, őszi napon jártuk végig a Bácsi-torkot, a szucsági legelőn keresztül, az erdő szélét követve értünk a Bongár-forrás völgye feletti nyeregbe, ahonnan szép kilátás nyílt minden irányba. Észak felé a Bácsi-erdő, a Lombi-erdő, a Szent Lőrinc-tető és Nádaspapfalva felé, déli irányban pedig a Kis-Szamos völgye, a Feleki-gerinc, a kolozsvári Bükk-erdő és Szászfenes felé csodáltuk az őszi tájat. Élveztük a késő őszi nap kellemes melegét, a fák már elszáradt, barna levelei közt csillogott a novemberi bágyadt napsugár. Éreztük, hogy ez volt az utolsó szép őszi nap és igyekeztünk kihasználni minden percét, utána már ködös, nedves idő következett. A Szent Pál-tetőn keresztül a Mária-út jelzését követve indultunk hazafelé a Hója-erdő gerincén, a Kányafőúton ereszkedtünk le a Donát negyedbe.
A járványhelyzetre való tekintettel és a távolságtartás betartása érdekében, december 5-én a hagyományos Mikulás-túra helyett Mikulás-napi sétát szervezett a Rejtett-forrás tisztására Kovács D. Zsuzsa, a kolozsvári EKE elnöke és túravezetője. Nem volt pirosköpenyes EKE-Mikulás, se csomagok kisorsolása, mint máskor, hó sem volt, ahogy Mikulás-napkor lenni szokott. De örvendtünk a találkozásnak, mindenki hozott magával édességet, csokoládét és kellemes, napsütéses sétával töltöttük a Mikulás-napot.
Évnyitó túra: útban a Rejtett-forrás felé FOTÓK: PÁL GYÖNGYIDecember 12-én hagyományos borforraló túrát szervezett Szilágyi András túravezetőnk a Bácsi-torokban. Az ég elég borús volt, a járvány és a zord idő miatt pedig sokkal kevesebben gyűltünk össze, mint más években, de jólesett a mozgás és kellemesen telt a kirándulás a ködös, a nyálkás idő és a tapadó sár ellenére is. A törökvágási falumúzeumtól indultunk a Hója-erdőn keresztül a Bácsi-torok egyik tisztására, majd a Hója-gerincen tértünk haza.
December 19-én bükki sétára indultunk. A Monostor negyed tömbházait elhagyva erdei ösvényeken folytattuk utunkat az enyhe emelkedőn, elhagytuk a két magasfeszültségű vezetéket, az ösvény a Gálcsere gerincére vezetett. Felértünk egy erdő nélküli nyereg tisztására, ezt nevezik Diós-nyeregnek, mert az egyik oldalán diófák vannak, valószínűleg faiskola lehetett régen, de a facsemetéket nem ültették ki onnan. A nyeregből gyönyörködhettünk az alattunk húzódó Plecska-völgyben és a velünk szemben levő Dumbrava-gerincben. Az út itt elágazik, a gerincen a Bükki-telep felé halad, a másik út levezet a Plecska-völgyben levő aszfaltozott útra. Erről az útról a domboldal közepén balra elágazik egy ösvény, amely a Rejtett-forráshoz vezet. A gerincúton haladtunk tovább, balkéz felől egy sárga sávval jelölt út kapcsolódott be a gerincútba. Pár méterrel feljebb ösvényt láttunk a fák között, amely az erdőben egy kis tisztásra vezetett, ahol asztalt és padokat találtunk, ott ebédszünetet tartottunk. Hazafelé a sárga jelzésen mentünk, amely a Monostor negyed délkeleti részére vezetett. Az erdő széléről szép kilátás nyílt a városra, de a borús, felhős idő miatt a színek elmosódtak, nem volt annyira látványos a panoráma, mint napos időben szokott lenni. Ezen a részen valamikor régi gémeskút is állt és füves domboldalon ereszkedtünk le a Mező utcára, ám azóta ez a terület teljesen megváltozott. A Mező utca és a Kálvária-patak között sok tömbház és családi ház épült, az erdő alatti régi sportpályákat felújítják, sportolásra és kikapcsolódásra alkalmas korszerű szabadidőközpontot hoznak létre. A Hajnal negyedtől délre, az Európa lakónegyedben hatalmas tömbházak épülnek. Miután végignéztük az előttünk elterülő város panorámáját ebből a szokatlan perspektívából, pár méter után elértünk egy aszfaltozott utat, amely a Mehedinți utca tömbházai közé vezetett.
Január 2-án tartottuk az EKE – Kolozsvár 1891 évnyitó túráját. Induláskor sűrű köd borította a kolozsvári Monostor lakónegyedet, de ahogy haladtunk felfelé az erdőben, a köd lassan felemelkedett és előbújt a napsugár. A Diósnál már a kék ég ragyogott felettünk, csak a Plecska-völgyet borította még fehér pára. A Rejtett-forrás tisztását beragyogta a napsugár, egészen tavaszias idő volt, csak a tisztás alsó, árnyékos részén maradt meg a fehér zúzmara a fűszálakon, emlékeztetve arra, hogy január van. Az újév első kirándulása, a napsütés, a kék ég reménnyel töltötte el szívünket. Reméljük, hogy 2021-ben ismét visszatérhetünk a régi megszokott életünkhöz és megszűnnek az elmúlt év gondjai.
