Megáldották az új református bölcsődét és óvodát
Megáldották az Erdélyi Református Egyházkerület tulajdonát képező, a magyar kormány támogatásával megépült új református bölcsődét és óvodát, amely a Kolozsvár – Törökvágási Református Egyházközség temploma szomszédságában, a Donáth út 150. szám alatt található. Az ünnepségre mintegy jelképesen, augusztus 20-án, Szent István napján, az államalapítás ünnepén került sor.
– Isten feladatot adott nekünk, de képességekkel is felruházott, hogy elvégezhessük feladatainkat. Ilyen a gondolkodás képessége, a remény és a hit, hogy Isten nem felejt el. Krisztus evangéliuma Isten ereje, amely bizonyítja, hogy Isten közösséget vállal az emberrel. Az evangéliumot mindenki érti, aki meg akarja érteni és tapasztalni Isten nagyságát. A református egyháznak társadalmi feladatokat is fel kell vállalnia, mint iskolák, bölcsődék építése. Mindent, amit teszünk, azért teszünk, mert van értelme. Isten meghallgat és megsegít minket. Mi hiszünk Isten láthatatlan erejében, hiszünk a jövőben, a közösségben. Életünk folyamatos küzdés és kihívás, de Isten megsegít bennünket – hirdette az igét a bölcsőde és az óvoda megáldását megelőző ünnepi istentiszteleten, a Törökvágási Református Egyházközség Donáth úti templomában Kolumbán Vilmos József, az Erdélyi Református Egyházkerület (EREK) püspökhelyettese.
Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke arról beszélt, hogy tíz évtől errefele, a Farkas utcai református templom felújítását követően, sikerült évente felújítaniuk egy-egy épületet.
– Tíz évvel ezelőtt, amikor a Farkas utcai református templom felújítása miatt adtunk hálát, megfogalmazódott bennünk, hogy minden Kolozsvári Magyar Nap alkalmával újítsunk fel egy-egy épületet. Sikerült, Isten kirendelte. Most a bölcsőde és az óvoda épületéért adhatunk hálát. Az elmúlt tíz év során 23 oktatási intézmény felújítását vállalta fel az EREK a magyar kormány támogatásával. Hogyan volt ez lehetséges? Száz éve vártunk erre az évtizedre, hogy építsünk hajlékot Istennek és embernek. Gyerekeink ihletadó helyen nőnek fel, és megbizonyosodhatunk, hogy Isten nem hagyott el. Nem volt könnyű, habár az anyaország felismerte, hogy mire van szükségünk. Nehezen lehetett helyet találni az óvodának. Eredetileg a Bună ziua (Jó napot) utcában vásároltunk egy épületet, de a szomszédok nem egyeztek bele az óvodaépítésbe. Ezért azt az ingatlant el kellett adnunk, és megvettük ezt az épületet, ahol valamikor óvoda működött. Erdély egyik legcsodálatosabb bölcsődéjét és óvodáját adjuk most át. De a megvalósuláshoz áldozatot is kellett hoznunk. Remélem, hogy azok a gyerekek, akik itt nőnek fel, felnőttként majd képesek lesznek áldozatot hozni a közösségért. Házat teremtettünk, hazát építettünk – mondta Kató Béla püspök.
Nagy János, a magyarországi miniszterelnöki programirodát vezető államtitkár úgy fogalmazott: az államalapító Szent István munkáját folytatjuk, amikor a közösségünket építjük.
Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke szerint akkor tudunk Szent István örökségének megfelelni, ha erősítjük a magyar közösséget.
– A rendszerváltás után a romániai magyarság megtört és meggyengült közösség volt. Innen kellett elindulni, visszaadni a reményt és a hitet, hogy itt lehet és érdemes élni. Iskolákat, intézményeket alapítottunk, és ebben a történelmi magyar egyházak élen jártak. Ma azt a sorsdöntő pillanatot is ünnepeljük, ami az államalapítást jelenti. Szent István tetteit ünnepelve azokkal versenyre kelni, lehetetlen. Az elmúlt tíz évben folyamatosan újulnak meg templomaink. Hogyan tudunk megfelelni Szent István örökségének? Ha a magyar közösséget erősítjük. A keresztény értékrend alapján jó válaszokat tudunk erre a kérdésre találni. Ötven gyermek otthona lesz ősztől ez a bölcsőde és az óvoda – mondta az RMDSZ elnöke.
Az ünnepi istentisztelet után a jelenlevők átvonultak az új bölcsőde-óvoda elé, ahol Kató Béla református püspök megáldotta a létesítményt.
Borítókép: KISS GÁBOR