Idén, mivel a járvány miatt egy ideig a néptáncoktatás szünetelt, indokolttá vált egy úgynevezett edzőtábor, amelyben a résztvevők rövid idő alatt intenzív oktatásban részesülnek és bepótolhatják a kieséseket. Így került sor 2021. július 12 – 17 között az első néptánctáborra, amelynek fő kedvezményezettje az iskola Nagyenyedi Fügevirág nevet viselő néptánccsoportja volt.
A néptánccsoportról és a tábor tapasztalatairól Szőcs Ildikó igazgatónő mesélt, akitől megtudtuk: a kollégium egyik tehetségműhelye a Nagyenyedi Fügevirág Néptánccsoport, amelyik hat éve működik csak, de már nagyon szép eredményeket ért el, sok fellépése volt a városban, a környéken és a magyarországi testvérvárosokban, Gyomaendrődön és Soltvadkerten.
Az évek folyamán a Csoóri Sándor Alap támogatásával megvarratták a népviseleteket, az oktatást kezdetben Kónya Tibor iskolalelkész, majd a Petőfi-programosok, Hajdara Tamás és Hajdara – Herczeg Hajnalka illetve Komáromi Kristóf és Kádár Kata valósították meg. Mivel a járványhelyzet miatt a Petőfi-programot felfüggesztették, új oktatókat kellett keresni, így esett a választás a Szarkaláb Néptáncegyüttes két tagjára, Pillich Apor Balázsra és Varga Orsolyára, akik nagy tapasztalattal rendelkeznek a néptáncoktatásban, több csoporttal foglalkoznak a környéken. Szerencsére 2021 májusában újra elkezdődhettek a próbák, heti egy alkalommal, és az okatók elvállalták az elemistákból álló utánpótlás csoportot is. A Nagyenyedi Fügevirágnál a létszám változó, nagyjából 10 állandó pár alkotja a „keménymagot”. Ezidáig a vajdaszentiványi, széki, mezőségi, szilágysági és kalotaszegi táncrendeket sajátították el.
A tábort kezdetben a néptánccsoport számára gondolták ki, azonban sokan jelentkeztek más településekről is, akiket természetesen szívesen befogadtak. Olyan távolabbi, például gyulafehérvári és szovátai gyerekek is beiratkoztak, akik csak ősztől lesznek a kollégium diákjai, ezért számukra a tábor kiváló alkalmat nyújt az új társak és a bentlakási élet megismerésére. Jelen voltak a Miriszló Gyöngye és a felvinci Létom tánccsoport tagjai is, akiket már több esztendeje Pillich Balázs és Varga Orsolya oktatnak.
A tánctábor tematikája Kalotaszeg volt, a szervezők igyekeztek minél átfogóbban megismertetni ezt a tájegységet. A kiegészítő programok közül megemlíthetjük a szerdán, Varga Orsolya által rendezett népviselet-bemutatót, illetve csütörtökön este Marosán Csaba „Nagyírásos”- írók, költők vallomásai Kalotaszegről című egyéni műsorát. Utóbbi igazi kultúrcsemegének számított, amelyben a közkedvelt színész Kalotaszeg kiemelkedő személyiségeiről mesélt, szavalt, énekelt, sőt még egy matrikulából is felolvasott.
Pillich Balázs így összegezte a tábor jelentőségét: „Egy edzőtábor önmagában is kiváló alkalom a néptánctudás fejlesztésére, de sokat jelent a jövőre nézve is, hiszen az elkövetkező időszakban együtt fogunk dolgozni. Ezekben a napokban összeszoktak, sokat fejlődtek a gyerekek. Már egyre magabiztosabban lépkednek és egymással is összebarátkoztak, így feszültség nélkül táncolnak együtt.” Mindazt, amit a hét folyamán sikerült elsajátítaniuk, pénteken mutatták be közönségnek a dési Rezeda Zenekar kíséretében, ez az előadás volt a tábor záró momentuma.
Borítókép: Facebook, Szőcs Ildikó