Nemzetközi gólyaszámlálásra várják az önkénteseket
Meglehetősen mogorva égbolt fogadta péntek reggel azokat a magyarfenesi kisiskolásokat, akik tanítóikkal a falu immár hétmérföldön ismert – naponta olykor ezrek követik történéseit itthonról és külföldről az Apáthy István Egyesület és a helyi közösség által működtetett clujbird.ro honlapon – gólyafészke alatt gyülekeztek, hogy testközelből is megismerkedjenek a magyar néphagyományban oly szimbolikus jelentéssel bíró fehér gólyával. A péntek volt ugyanis a „nagy nap”, amikor az idei kisgólyák gyűrűt kaptak, és ez alkalomból a madarászok immár hagyományosan lehoznak egy fiókát, hogy a gyűrűzés folyamatát a legkisebbek is lássák, közben pedig a gólyával kapcsolatos ismereteiket gyarapítsák és észrevétlenül állat- és természetszeretőbb személyekké váljanak.
A gyűrűzéshez elengedhetetlen emelőkosaras autó – amelyet a Tordaszentlászlói Polgármesteri Hivatal biztosított – mondhatni másodpercre pontosan érkezett, majdnem egyszerre a Milvus Csoport ornitológusával, a gyűrűző Szabó D. Zoltánnal. Nem sokkal később a helyi óvódások csoportja is feltűnt a kanyarban, az égiek pedig jelezték: kezdődhet az esemény – előbújtak a napsugarak.
Leske és Miska – a magyarfenesi gólyapár – épp nem volt otthon, amikor az emelőkosár emelkedni kezdett, de az egyik szülő pillanatokon belül ott termett, és megpróbálta elkergetni az egyre feljebb kúszó, a fészket és fiókáit veszélyeztető „valamit”. Miután nem járt sikerrel, egy távolabbi háztetőről figyelte, mi fog történni, majd rögtön azután, hogy az ornitológus visszaért zsákmányával – az egyik fiókával – a földre, vissza is repült a fészekre, hogy lajstromba vegye a behatoló okozta kárt.
Lent közben a kisiskolások „Gólya! Gólya! Gólya!” rigmusokkal várták a daruból kiszálló madarászt, hóna alatt a kisgólyával, amely amúgy öthetes létére már nem is olyan kicsi. Szabó D. Zoltán ezután leterítette a kis gólyacelebnek járó „vörös szőnyeget” – egy tűzpiros pokrócot –, és ráhelyezte a gólyát, valamint a gyűrűket és szerszámait. Miközben magyarázott, illetve a gólyák táplálékával kapcsolatos kérdéseket tett fel a gyerekeknek, megmérte, feljegyezte többek között a csőr hosszát, majd a gólya lábára illesztette a kétféle gyűrűt – a távolról is látható ún. színes gyűrűből az E740-es számú került a gólyára. Majd ki-ki megsimogathatta a madarat, amely a végén, amikor felemelték, hogy visszavigyék a fészekbe, sajátos módon mondta el véleményét az őt ért „zaklatásról”. „Sebaj, ez azt jelenti, hogy egész életedben szerencsés leszel!” – bátorították a felnőttek a kisgólya „áldozatait”.
Az ismét magasba emelkedő darukosárból Szabó D. Zoltán meggyűrűzte a többi négy kisgólyát is – az utolsóként kikelt, a testvéreinél még mindig szemmel láthatóan kisebb, de a honlap látogatói között mondhatni közönségkedvenc fióka az E743-as gyűrűt kapta.
A gyűrűzés után a két szülő szinte azonnal visszarepült a fészekre, és hangos kelepeléssel „olvasta fel” a gyűrűkön lévő számokat, illetve elégedetlenkedett a fészekháborítás miatt.
A gyűrűzés ugyanakkor annyira gördülékenyen zajlott, hogy Szabó D. Zoltánnak, a szintén előzetesen meghirdetett tordaszentlászlói gyűrűzés előtt arra is maradt ideje, hogy a részben útba eső járarákosi (Vălişoara) fészekhez is ellátogasson, és meggyűrűzze az ott nevelkedő fiókákat is, szám szerint hármat. Tordaszentlászlón – ahol ismét lehozott egy fiókát a helyi gyerekek örömére – az egyik gólyaszülő a fészket tartó villanypózna melletti ház tetejéről szemlélte a történéseket, és csak akkor látta jobbnak odébbállni, amikor már a leeresztés közben, az emelőkupa enyhén közelített feléje. A helyiek egyébként úgy gondolták, abból, amit lentről láttak, hogy három gólyafióka van a fészekben, ám most kiderült: négyen vannak.
– Ez jó évnek mondható. Elég csapadékos, de mégsem túl csapadékos és nem hideg, ez pedig nyilván kedvez azoknak a táplálékállatoknak, amelyeket a gólya is szeret – értékelte a látottakat a Milvus munkatársa, aki szerint ezekben a falvakban általában egy gólyapárt bír el(látni) a környék. Érdeklődésünkre azt is elmondta, hogy az utóbbi években stabil, 4500-5000 körüli a hazai költőpárok száma. Megjegyezte ugyanakkor, hogy van egy fajta áthelyeződés: Szatmár és Bihar megyéből, ahol száradnak ki azok a területek, amelyekről a gólyák táplálkoznak, e madarak áthúzódtak a hegylábi településekre és az olyan hidegebb medencékbe, mint a Gyergyói- vagy Csíki-medence.
– A gólya a nedves kaszálóréteken érzi legjobban magát, azokon szedeget táplálékot – akár rágcsálókat és pockokat is – a legnagyobb sikerrel. Hazai populációjára nézve az élőhelyveszteség és az élőhelyek átalakulása jelenti a legnagyobb problémát, így például a nedves rétek lecsapolása. A másik veszély pedig az ember által készített úgymond akadályok: eléggé paradox módon a villanyvezetékek póznáin fészkelnek a leginkább a gólyák, de ugyanakkor e vezetékeknek ütközés még mindig az általunk ismert legnagyobb mortalitási tényezőjük. Főleg a fiatal, tapasztalatlan madarak ütköznek beléjük gyakran. A Milvus Rehabilitációs Központjába a vonulás idején – augusztus–szeptemberben – tízesével érkeznek az ilyen sérült, áramütött gólyák, amelyeket sokszor szárnytörés miatt – hiszen leesnek utána – nem is lehet annyira helyrehozni, hogy visszatérhessenek a természetbe.
– Azt olvastam a napokban, hogy az idén nemzetközi gólyaszámlálást tartanak…
– Igen; a nemzetközi gólyaszámlálást 7 évente ismétlik meg teljes Európában. Egy német egyesület koordinálja, és minden ország próbálja ilyenkor a legteljesebb felmérést elvégezni.
– Vagyis bárki jelezheti, hogy „láttam egy fészket” – és feltölti valahova a koordinátáit?
– Hát próbáljuk ennél rendszerezettebben végezni a számolást. Vagyis: lehet jelentkezni gólyaszámláló önkéntesnek. Nagyon szívesen látjuk őket, de cserében azt várjuk tőlük, hogy egy településen vagy egy községben teljes gólyaszámolást végezzenek, tehát ne úgy, hogy felírogatnak a főút mentén egy-egy fészket, hanem mindenütt abban a faluban jegyezzék fel a fészkeket. A Milvusnál (milvus.ro) lehet jelentkezni; a gólyaszámlálás június 15. és július 15. között zajlik, amikor a fiókák már annyira nagyok, hogy a fiókák már felállnak a fészekben és meg lehet őket számolni.
– Kanyarodjunk vissza a „mi” gólyáinkhoz. Évek óta gyűrűztök Magyarfenesen. Láttak már vissza valahol magyarfenesi gólyákat?
– Kettőt is: egyet Beszterce, egyet pedig Bákó megyében, ivarérettséget még nem elért madarakként. A fiatal gólyák a 2–3 évben már visszajönnek Afrikából, de még csak kóborolnak csapatokban, de nem költenek… Romániában egyébként 150-200 gólyafiókát gyűrűznek évente, és 1–3% százalékukat látják vissza.
– Megvan még az az álom, hogy egy gólyára jeladót tegyetek?
– Minden évben felmerül, az egyedüli dolog, ami megakadályoz bennünket, az az anyagiak hiánya, hiszen egy ilyennek elég borsos ára van, ha pedig fiókára tesszük fel, elég nagy a kockázata annak, hogy a fióka elpusztul és a jeladó is vele együtt odavész. Jó lenne egy öreg madárra felrakni. Végül is talán meg tudnánk oldani, hogy megfogjunk egyet, inkább a jeladó ára tart vissza egyelőre bennünket, bár az nagyon érdekes lenne, hiszen napi szinten lehetne követni a gólyák mozgását, ahogy utaznak le Afrikába vagy jönnek vissza tavasszal…
*
A magyarfenesi gólyamegfigyelési projekt idei évadja egyébként – sajnos – a végéhez közeledik. A kisgólyák rendszerint július első napjaiban kirepülnek, egyre kevesebb alkalommal térnek vissza a fészekbe, majd – hiszen az öregebb gólyákhoz képest lassabban vonulnak – el is indulnak Törökországon, majd Egyiptomon át Afrikába. Szudán déli részén, a Csád-tó környékén maradnak decemberig, majd lehúzódnak még keletebbre, Etiópiába, Tanzániába – mondja Szabó D. Zoltán. Ha túlélik az utazást és a rájuk leselkedő egyéb veszélyeket, két-három év múlva talán ismét láthatjuk őket. Főleg, ha figyeljük a lábukon a gyűrű számát: E740-től E751-ig…
Fotóriportunk ezen a linken látható.
