Az egykori csatár haláláról a család tájékoztatta a Magyar Labdarúgó Szövetséget (MLSZ), amely saját halottjának tekinti a játékost.
Tóth II. József egész pályafutása alatt a Csepel labdarúgója volt, 1940 és 1961 között 296 bajnoki mérkőzésen lépett pályára és 78 gólt szerzett. Az 1958–1959-es idényben bajnokcsapat tagja volt. 1961-ben fejezte be pályafutását.
A magyar válogatottban 12 alkalommal szerepelt 1953 és 1957 között, és 5 gólt szerzett. Az 1954. május 23-án megrendezett, angolok elleni, népstadionbeli 7:1-es mérkőzésen is pályára lépett, sőt gólt is lőtt. Tagja volt az 1954-es svájci világbajnokságon ezüstérmes Aranycsapatnak: az NSZK elleni 8:3-as és a brazilokkal szembeni 4:2-es győzelemből aktív részt vállalt, előbbi találkozón gólt is szerzett. A vb-ezüstérmes csapatnak ő volt az utolsó élő tagja.
Tóth II. József a Csepel örökös bajnoka, Budapest díszpolgára, szülőfalujában, Merseváton 2015 óta sportpálya viseli a nevét.
Az MLSZ honlapjának beszámolója szerint a szövetség osztozik családja gyászában, és tisztelettel adózik a nagyszerű sportember emléke előtt, ezért a hétvégi bajnoki fordulók, így OTP Bank Liga hétvégi mérkőzései egyperces gyászszünettel kezdődnek.
Az MLSZ mellett a Fővárosi Önkormányzat is saját halottjának tekinti Tóth II. Józsefet.
Tarlós István főpolgármester az MTI-hez eljuttatott közleményben úgy fogalmazott, fájdalommal értesült Tóth II. József halálhíréről, majd emlékeztetett rá, hogy „a Csepel játékosát, az Aranycsapat tagját, a kiváló edzőt kiemelkedő sportpályafutásáért, kivételes klubhűsége és példamutató emberi magatartása elismeréséül 2014-ben Budapest díszpolgárává avatták”.
Tóth II. megkapta a Magyar Népköztársaság Érdemes Sportolója (1955) és a Magyar Érdemrend tisztikeresztje (2015) kitüntetést.
Az MTI portréja a most elhunyt labdarúgóról:
A hétfőn 88 éves korában elhunyt Tóth II. József válogatott labdarúgó 87. születésnapja alkalmából az MTI-nek hosszabb interjút adott, amelyben arról beszélt, hogy véleménye szerint elvették a magyaroktól 1954-ben a világbajnoki aranyat.
Az 1929. május 16-án született Tóth II. József ugyan nem volt jelen az Évszázad mérkőzésén, amikor a magyarok 1953-ban 6:3-ra legyőzték az angol válogatottat a Wembley Stadionban, de az Aranycsapat szűk keretéhez tartozott. Ő volt az 1954-es világbajnokságon ezüstérmes válogatott utolsó élő játékosa.
„Nem mehettem Londonba, mert a nagynéném disszidált” – elevenítette fel a történteket Tóth II., akinek saját bevallása szerint ennél is jobban fájt, hogy nem volt tagja az 1952-es helsinki olimpián aranyérmes csapatnak.
A Bozsi becenevű játékos viszont szerepelt a Népstadionban az angolok ellen 7:1-re megnyert 1954-es visszavágón, amelyen egyszer ő maga is betalált. Mint mondta, inkább a többiek góljára emlékszik, nem a sajátjára. Elárulta, nem számított rá, hogy Sebes Gusztáv szövetségi kapitány a kezdőcsapatba nevezi azon a találkozón, elsősorban gyorsasága miatt szavazott neki bizalmat.
„Utaztunk és nyertünk, de rettenetesen féltem a repüléstől” – idézte fel az Aranycsapattal töltött éveket az egész pályafutását Csepelen töltő Tóth II., aki 1954 decembere óta ugyanabban a csepeli lakásban él. „Több poszton is bevethető voltam, játszottam centert, összekötőt, balszélsőt, de néha bekket is”.
A legnagyobb élményének az 1954-es világbajnokságot nevezte, amelyen két meccsen is lehetőséget kapott: a csoportkörben gólt szerzett az NSZK 8:3-as legyőzésekor, illetve játszott a brazilok ellen 4:2-re megnyert negyeddöntőn, ahol „lerúgták” és izomszakadást szenvedett. „Elvertük őket, mint jég a határt. Aztán a döntőben az angol bíró elcsalta a meccset. Megette a fene az egészet” – emlékezett vissza fájdalmasan a két NSZK elleni mérkőzésre, köztük a 3:2-re elvesztett fináléra, amelyen egy szabályos gólt les címén érvénytelenített William Ling játékvezető.
Tóth II. Czibor Zoltánnal ápolta a legjobb viszonyt a legendás Aranycsapatból, mivel egy ideig vele együtt futballozott a Csepelben, ahol az egész pályafutását töltötte. Széles mosollyal idézte fel, hogy 1959-ben bajnok lett szeretett klubjával. „Nagyszerű csapatunk volt. Bakó Bélával, Gondos Tiborral, vagy a legjobb barátommal, Kleibán Antallal, csak hogy néhányukat említsem. Az utolsó fordulóban a Fradival játszottunk és kaptak egy 11-est. De egyenlítettünk, ami nekünk elég volt ahhoz, hogy a kor két meghatározó csapata, az MTK és a Bp. Honvéd előtt végezzünk” – mondta Tóth II., aki esztergályosként dolgozott a Csepel Művekben.
Hozzátette, hogy már csak „hébe-hóba” nézi a futballt. Azt ugyan tudja, hogy a magyar válogatott 44 év után ismét szerepelhetett az Európa-bajnokságon, de mint mondta, nem ismeri a játékosokat. „A világbajnoki ezüstérmemet ellopták. Legalább emlékeznék rá, hogy milyen volt” – mondta keserűen a Csepel örökös bajnoka, egyben Budapest díszpolgára, miközben büszkén mutatta ereklyéit, tablóit, régi fényképeit, a róla és a meccsekről szóló újságcikkeket. „Szülőfalumban, Merseváton pályát neveztek el rólam tavaly, de nem tudtam ott lenni az ünnepségen, mert már nem bírja a lábam. Vizesedik, de nem baj, próbajátékra már úgysem hívnak...”
