A történet temetés után játszódik, ahol a régi baráti társaság újra találkozik. A férfiak – Andris (Hajdu Szabolcs), Árpi (Szabó Domokos) és Rajmund (Gelányi Imre) – valaha közös utakon jártak, mára azonban a társadalmi és az egzisztenciális különbségek miatt eltávolodtak egymástól. Andris Mexikóba készül, Árpi az alsó-középosztálybeli létben próbál boldogulni, Rajmund a társadalmi lecsúszás szélére sodródott – vérplazmaadásból próbál pénzt szerezni.
A velük érkező nők – Zsuzsi (Pető Kata), Niki (Tóth Orsolya) és Csibi (Tankó Erika) – eleinte türelmesen viselik a férfiak beszólásait, de a társaságot a feszültség és a ki nem mondott düh hamar a hatalmába keríti. A beszélgetések a nemi szerepek, az identitásválság, a toxikus viselkedésminták és az örökölt társadalmi pozíciók körül forognak. A párkapcsolatok megremegnek, a szereplők egymást hibáztatják, a tetteiért vagy a szavaiért senki sem vállalja a felelősséget.
Az Egy százalék indián Hajdu Szabolcs párkapcsolati trilógiájának záróakkordja. Az első két rész – az Ernelláék Farkaséknál (2016) és a Kálmán-nap (2024) – után ez a film mélyebbre ás a párkapcsolatok és a társadalmi szerepek belső válságában. Míg az Ernelláék Farkaséknál visszatérő külföldi család identitáskeresését, a Kálmán-nap pedig a gyász és az érzelmi elszigetelődés problémáit tárgyalja, addig az Egy százalék indián nyíltan konfrontál a hímsovinizmussal, a feminizmussal, a testi kizsákmányolással és a társadalmi leszakadás kérdéseivel.
A trilógia nem lineáris történetszál mentén épül, hanem érzelmi és társadalmi témák köré szerveződik. Az alkotó színészcentrikus szemlélete, a természetes közegek, az improvizációval átszőtt jelenetek és a valós kapcsolati dinamikák mind hozzájárulnak ahhoz, hogy nézőként ne kívülállók legyünk, hanem – még ha kényelmetlen is – átérezzük a konfliktusokat.
Az Egy százalék indián szembesít azzal, mennyi mindent örököltünk tudattalanul, és milyen nehéz valóban őszintének lenni, ha közben évtizedek hazugságait, fel nem dolgozott traumáit cipeljük magunkkal.
A vetítés végén közönségtalálkozót tartottak Bántó Csaba operatőrrel és Gálovits Zoltán gyártásvezetővel. Az operatőr szerint Hajdu Szabolcs filmje olyan közeget vonultat fel, amelyben mindenki talál magának valamilyen igazságot, választ, ismerős karaktert, ismerős helyzetet, amelyek később önreflexív folyamatot indíthatnak el. „Úgy gondolom, ha a film valamit elindít, akkor már volt eredménye elkészíteni” – véli Bántó Csaba.
