Az épület története
A Magna Curia építésének első szakasza a 16. század végére datálható, és Geszthy Ferenc várkapitány nevéhez fűződik. Geszthy 1581-ben került Erdélybe, ahova Báthory István, Erdély fejedelme és Lengyelország királya rendelte. Anyja, Sulyok Zsófia révén közeli rokonságban volt a Báthory-családdal, így csakhamar tanácsossá és főkapitánnyá nevezték ki, s neki adományozták Déva várát és uradalmát is. Mivel a vár nem nyújtott számára elég kényelmet, 1583–1590 között a vár alatt építtet magának kényelmes, a birtokközpont szerepét is betöltő udvarházat. Innen temeti el anyját, a 28 évnyi özvegység után elhunyt Geszthy Jánosnét született Sulyok Zsófiát.
Szamosközy István feljegyezte, hogy Basta generális Rudolf császár nevében 1603. szeptember 5-ére a Magna Curiába hívta össze az erdélyi országgyűlést. A gyűlés hangulata rendkívül elmérgesedett, és Sennyei Pongrác császári tanácsos fellépésére volt szükség, hogy a generális ne ölesse meg a jelenlévőket. A szabadjára engedett zsoldosok azonban feldúlták a templomot, ekkor semmisítették meg a Geszthy sírját is, feltehetően kincsek után kutatva. A Magna Curiát is erősen megrongálhatták, ugyanis Bethlen Gábor, az épület következő tulajdonosa komoly javításokat volt kénytelen végezni rajta.
A Nagy udvart Báthory Gábor fejedelem 1608-ban adományozta Hunyad megye akkori főispánjának, a későbbi fejedelemnek, Bethlen Gábornak. Bethlen már 1609-ben rendelkezik a nagyterem téglapadlójának elkészítéséről, az udvart védő kapu és cölöpkerítés javításáról, Kolozsvárról kályhacsempéket szállíttat. A levélből kiderül, hogy a kapun és kerítésen kívül a Nagy udvart legalább egy kisméretű bástya is védte. Fejedelemmé választása után 1613-ban Bethlen a dévai uradalmat feleségének, Károlyi Zsuzsannának adományozta, ezt követően nagyméretű munkálatok kezdődtek. Kolozsvár leghíresebb fejedelmi kőfaragó mestere, Diószegi István vezetésével 1614-ben kőfaragók és ácsok dolgoztak az udvarház épületén, majd 1617–18-ban ugyancsak kolozsvári mesterek által végzett átalakítási munkálatok történtek Giacomo Resti da Verna irányításával.
A kúria pártázatos kapuja 1621-ben készült el, amelyet 1897-ben, a törvényszéki palota felépítése miatt lebontottak. Nevezetessége abban állt, hogy Bethlen Gábort Magyarország királyaként is megörökítette: G(abriel) REX HVNG(ariae) D(almatiae) C(roatiae) PR(inceps) TR(anssilvaniae) ET SIC(ulorum) C(omes), vagyis: Gábor, Magyarország, Dalmácia, Horvátország királya, Erdély fejedelme és a székelyek grófja. Alatta a 129. zsoltárból vett idézet köszöntötte az érkezőket és a távozókat: AZ VR MEGEORIZZE AZ TE BEMENETELEDET ES KIMENETELEDET MOS-TANTVL FOGVA MINDOERÖKKE. A(nno) D(omini) 1621. Bethlen Gábort 1620. augusztus 25-én kiáltotta királlyá a besztercebányai országgyűlés. Ettől kezdve pénzveretein feltűnik ugyan az electus rex (választott király) cím, de magát a királyi címet sohasem használta. „A derék dévai udvarbiró azonban – írja Téglás Gábor – urának királylyá választatását – éppen a kastély tatarozási munkálatai közben – hírül kapván, túlbuzgóságában (...) felvésette a királyi titulust is.”
Károlyi Zsuzsanna halálát követően a dévai uradalom birtokosa ifj. Bethlen István (1606–1632) váradi főkapitány, a fejedelem idősebb unokaöccse lett. Korai halálát követően a doménium feleségére, Széchy Máriára (1610–1679), a Murányi Vénuszként emlegetett, elbűvölő szépségű fiatal úrnőre szállt. Széchy Mária 1634-ben Kún Istvánnal kötött házasságot, a lakodalmat a dévai udvarházban tartották, majd a Szatmár megyei Rosályra költöztek. Mivel a fiatalasszony nem tudott új férjével jól élni, visszatért Dévára. Kún István többször is megpróbálta feleségét jobb belátásra bírni, majd látva, hogy a hazahívó szó süket fülekre talál, 1637. február elején szabályosan megostromolta a Magna Curiát. Az eseményeket igen szemléletesen örökítette meg Szalárdi János a Siralmas magyar krónikában: „Kún István vagy harmadfélszáz lovassal egy éjszaka ráütött vala az udvarházra, de az asszony (...) fel a várba szaladott vala. Azhonnan, ottan öreg lövőszerszámokkal is váltig igyekezett rájuk alálőtetni.” A csúfos kudarcot vallott férj szégyenszemre elvonult ugyan, de tehetetlen dühében előbb tönkretett mindent, ami keze ügyébe került.
Széchy Mária miután felbontotta második házasságát, 1640. november 8-án az uradalmat 6000 tallérért eladta I. Rákóczy György fejedelemnek és visszatért szülőföldjére, ahol később az ostromlott Murány várának védőjeként az ostromló Vesselényi Ferencnek lett a felesége. November 30-án megjelentek a fejedelem biztosai, és elkészítették a megvásárolt javak, köztük a Magna Curia első leltárát. A fejedelem az uradalom átvételét követően azonnal megkezdte az épület renoválását, amely Bethlen Gábor óta nem volt felújítva. II. Rákóczy György és mindkét Apafi szintén törődéssel fordult a dévai uradalom fele.
Az 1687. október 27-én megkötött balázsfalvi szerződést követően Déva vára és uradalma kincstári birtok. A kincstár a Magna Curiát gr. Stephan Steinville császári tábornoknak adta bérbe, aki innen vezette a gyulafehérvári és a dévai vár modernizációs munkálatait. Az 1720-ban bekövetkezett halála után III. Károly a birtokot gr. Giulio Visconti hercegnek adományozta (1731), aki távoli uradalmát egy De Nicola nevű vállalkozó gondjaira bízta, majd 1743. augusztus 19-én 60 000 forintért eladta Erdély kormányzójának, gr. Haller Jánosnak és feleségének, vargyasi Daniel Zsófiának.
Haller alig három hónappal a vásárlás után megbízza Conrad Hammert az épület átalakításával. Conrad Hammer tervező és Friedrich Wacherberger kőfaragó tevékenysége szorosan kapcsolódik a gyulafehérvári vár építőtelepéhez. A kastély 1756-ban felvett leltára nagyjából a mai alakjában megújult épületet írja le.
Az épület Daniel Zsófia halálát (1783) követően a Haller-örökösök és a kincstár közötti hosszas per tárgya lett, végül kincstári kezelésbe került, csak a 19. században jutott a város tulajdonába. Következésképpen 1872 után vármegyeház működött benne, az 1887-es hadgyakorlatok alkalmával a Magna Curiában szállt meg Ferenc József császár és Rudolf trónörökös is. Amikor 1896-ban a törvényszéki palotát építették, a kastély udvarházait lebontották. A Hunyadmegyei Történelmi és Régészeti Társulat elnöke, Mallász József 1913-ban sikeresen kijárta ugyan a hatóságoknál, hogy az épületet megszerezze székhelynek, de Trianon után ezt a társulat már nem élvezhette. Az 1934-es évtől megyei múzeum működik benne, leletanyagának alapját a társulat gyűjteménye képezi. Az épület legutóbbi felújítása több mint 12 évig tartott, az átadás 2006 szeptemberében történt.
A kastély leírása
A mai látogató az egykori vármegyeháza és a törvényszék közötti utcán érkezik a kastély elé. Az épület előtti kis teret a Daniel Zsófia címerével, az átlőtt nyakú hattyúval ékesített kútszobor díszíti, amelyet az 1990-es években megtalált töredékek alapján restauráltak, nem túl szerencsésen. A részben alápincézett, egyemeletes épület téglalap alaprajzú tömbjéhez a sarkokon kiugró pavilonok csatlakoznak. Az épület szimmetrikus, kilenctengelyes főhomlokzata délre néz. Főtengelyét az alsó szinten barokk ajtó, az emeleten pedig ívelt vonalú, kőmellvédes, báboskorlátos erkély emeli ki, amelynek alátámasztásáról négy maszkkal díszített gyámkő gondoskodik. Az erkélyajtó kőkeretét gazdag szemöldökdísz ékesíti. A földszint ablakait barokk keretek, az emeletieket a 18. században átalakított reneszánsz keretek jellemzik. A faragott földszinti ajtókereteket maszkokkal, növényi és kagylómotívumokkal ékesített rokokó szemöldökdíszek emelik ki. Az egykori kastélypark helyén kialakított városi park felé vezet a keleti homlokzat monumentális lépcsője. A kétpihenős lépcső az árkádos emeleti szintről indul. A nyugati oldalon egy szerényebb, ma már nem használt lépcsőt találunk.
A földszinti előcsarnokból az emeletre a keleti homlokzati lépcsőhöz hasonló belső díszlépcső vezet. A lépcsőház dísze Pataki Lajos Szombathelyen restaurált festménye, amely Hunyadi Jánosnak és seregének Nándorfehérvárra történő vonulását ábrázolja. Az előcsarnok két oldalán reneszánsz keretes ajtók nyílnak a földszint boltozott helyiségeibe. A nyugatra nyíló helyiség dongaboltozatát feltehetően még 16. századi, reneszánsz gyámkövek támasztják alá. Az emelet reprezentatív helyiségei közül kiemelkedik a nagyterem és a mellette lévő „kispalota” vagy „audienciás ház”, mindkettőt rokokó, stukkós mennyezet ékesíti. A nagyterem díszes barokk kandallója napjainkig fennmaradt. Kéményalját gazdag stukkódísz borítja, felismerni rajta az építtető Haller és Daniel családok címereit, felettük mitikus lények láthatók.
A sarokpavilonok közül a főhomlokzat keleti szélén levőt részben átépítették, a nyugatit pedig valószínűleg a 18. században építették teljesen újonnan. Ugyancsak egyedi az északkeleti, masszívabb saroktorony kialakítása, amely bizonyára még a 17. században épült.
Felhasznált irodalom
Balogh Jolán: Kolozsvári kőfaragó műhelyek – XVI. század, a Magyar Tudományos Akadémia Művészettörténeti Kutató Csoportjának kiadása, Budapest, 1985.
Kovács András: Késő reneszánsz építészet Erdélyben (1541–1720), Teleki László Alapítvány-Polis Könyvkiadó, Budapest–Kolozsvár, 2003.
Kovács András: Déva – Magna Curia, Erdélyi Műemlékek 46, Kolozsvár, 2007.
P. Kovács Klára: Magna Curia, a Dák és Római Civilizáció Múzeuma, Déva (http://lexikon.adatbank.ro/muemlek.php?id=368)
Makkai László – Szász Zoltán (szerk.): Erdély története II. kötet, 1606-tól 1830-ig, Akadémiai Kiadó, Budapest, 1986.
Schreiber István: Bethlen Gábor emlékhelyek Hunyad megyében, Corvin Kiadó, Déva, 2005.
Schreiber István: Kastélyok és parkok a dévai medencében, Corvin Kiadó, Déva, 2008.
Szamosközy István: Erdély története, Európa Könyvkiadó, Budapest, 1981.
Téglás Gábor: Hunyadvármegyei kalauz, Erdélyi Kárpát Egyesület, Kolozsvár, 1902.
Téglás Gábor: „Bethlen Gábor kastélya és kapuja Déván”, in Uránia, 1913/14.
Veress Endre: „Déva vára és uradalma I. Rákóczy György idejében”, in Hunyad megyei Történelmi és Régészeti Társulat 16. évkönyve, Déva, 1907.
Veress Endre: „A dévai vár és curia 1640-i összeírása”, in Hunyad megyei Történelmi és Régészeti Társulat 16. évkönyve, Déva, 1907.
