Kiállítást és emlékülést szervezett az EME a reformkori tudós halálának 175. évfordulóján
Az EME képviseletében Bogdándi Zsolt főtitkár idézte fel a mérnök életpályájának néhány mozzanatát. Elmondta: Debreczeni Márton Magyargyerőmonostoron, az ősi Mikola nemzetséghez tartozó Kabosok birtokán született, jobbágycsaládban, Debreczeni János és a magyarvalkói Lőrinc Erzsébet hatodik gyermekeként. „Azt, hogy ebből a sorsból sikerült kitörnie, egyfelől különleges tehetségének, másfelől a véletlennek köszönhette: a falujából származó nagyobb diák, Ignácz Márton magával vitte Kolozsvárra, a református kollégiumba, ahol rövid időn belül a legutolsó padból az első sorba került, és eminensként végezte el a bölcseleti és a törvénytani tanfolyamot” – részletezte Bogdándi Zsolt.
Kollégiumi éveiben magántanítványokat vállalt, az alsóbb osztályokban görögöt tanított, hogy fenntarthassa magát. Pályaválasztásában is szerepet játszott a véletlen: egy alkalommal Désaknán járt, megismerkedett az ottani bányásztisztekkel, és eldöntötte, beiratkozik a bányászképzés akkori európai fellegvárába, a selmecbányai főiskolára – idézte fel az EME főtitkára. Bányagyakornokként, majd napidíjas olvasztómesterként Radnára, utóbb a Hunyad megyei Csertésre került, majd szakmai pályája csúcsán az erdélyi királyi kincstár bányászügyi tanácsosává nevezték ki.
Újításaival, tanulmányaival növelte a bányászat színvonalát
Újításai, tanulmányai, szervezőmunkája nagymértékben hozzájárultak a bányászat színvonalának javulásához, a kincstár jövedelmének gyarapodásához. Habár tekintélyes hivatalokat viselt, szerénységét mindvégig megőrizte: egyszerűen öltözködött, soha nem engedte méltóságos úrnak szólíttatni magát – tudtuk meg. Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc az ő életében is nagy fordulatot hozott: az erdélyi országgyűlés az unió bizottmányának tagjává választotta, Pestre került, ahol pénzügyminisztériumi tanácsosnak nevezték ki, majd visszaküldték Erdélybe, hogy az itteni bányaügyeket rendezze.
A fegyverletétel után életének utolsó szakaszát Kolozsvárott élte le, állás nélkül, alkalmi munkákból próbálta eltartani feleségét, gyermekeit. Nehéz körülmények között tengődött, barátai próbálták segíteni. Egyik barátja az EME nagy alapítója, gróf Mikó Imre volt, aki Debreczeni Mártonnak A kióvi csata című hőskölteményét 1854-ben saját költségén közzétette, és annak bevezetésében megírta „a közönséges származású, de nem közönséges életű férfi életrajzát.” Szintén ő vette magához kéziratait, rendezte azokat, és helyezte el őket az EME kialakuló gyűjteményeiben – emelte ki beszédében a főtitkár.
Debreczeni Márton szülőfalujának képviseletében Kovács Csilla, a magyargyerőmonostori helyi RMDSZ elnöke és tanácsosa mondott beszédet a sírnál. „Élete azt üzeni nekünk, hogy egy kis erdélyi faluból is el lehet jutni a tudomány és közélet magaslataira” – fogalmazott az elöljáró, aki maga is rokoni szálakkal kötődik Debreczeni Mártonhoz.
Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa részéről Hegedűs Béla konzul szólt az egybegyűltekhez. „Amikor Debreczeni Márton alakjára gondolunk, nem mindennapi egyéniséget látunk magunk előtt, akiben a tudományos pontosság és a költészet határtalansága ritka egységben forrt össze. A kor jelmondata, „Haza és haladás” tökéletesen jellemzi Debreczeni életét és munkásságát” – fogalmazott a konzul.
A Házsongárdi megemlékezést Debreczeni-Droppán Béla történész zárta, aki felmenője temetésének körülményeit elevenítette fel. Felidézte gróf Mikó Imrének a Debreczeni temetéséről írt gondolatait, majd elmesélte: 175 évvel ezelőtt az egykori Sétatér (Bartha Miklós) utcai Kagerbauer-háztól – amelyben Debreczeni élete utolsó időszakában élt és alkotott – indult el a gyászmenet. Az alig 49 évesen elhunyt mérnököt 42 éves özvegye, Láhner Teréz, a selmeci főerdész lánya gyászolta, akivel annak idején Zalatnán kötötték össze életüket, és a hat gyermek, akik közül négy még valóban gyermeknek számított ekkor.
Gyenge szervezete miatt nem élte túl a tüdőgyulladást
Debreczeni Mártont az 1848–49-es szabadságharcban vállalt szerepe miatt perbe fogták, állásából elbocsátották. Alkalmi munkákból próbálta eltartani népes családját. Például Rajka Péter gépgyárosnak segített megtalálni a legtűzállóbb anyagot – idézte fel Debreczeni Droppán-Béla. Elmondta továbbá: Debreczeni életének utolsó évében szállásadójának, Kagerbauer Antalnak is segített a kétágú református templom építkezésénél. Ennek folyamán fázott meg a hideg téli időben, és gyenge szervezete miatt öt nap alatt elvitte a tüdőgyulladás.
Mikó Imre visszaemlékezése szerint az iskolai ifjúság, vélhetőleg alma materének, a kolozsvári református kollégiumnak a diákjai is megjelentek a temetésen – jegyezte meg a történész. Hozzátette: szépnagybátyja életét és munkásságát kutatva egy szóbeli közlés lepte meg a legjobban: a 2009-ben elhunyt Lászlóffy Aladár költő egy alkalommal Budapesten elmesélte neki, hogy a református kollégiumban, ahol ő 1954-ben érettségizett, még Debreczeni halála után száz évvel is tudták, hogy a nagy bányamérnök és költő hol lakott a Farkas utcai épületben.
A program az EME központi székházában folytatódott, kiállítással egybekötött emléküléssel. Debreczeni-Droppán Béla történész Debreczeni Márton és Kolozsvár címmel tartott előadást, míg Bitay Enikő, az EME elnöke Debreczeni hagyatékának sorsát és az 1853-ban készült portréjának történetét mutatta be.
Debreczeni-Droppán Béla előadásában Debreczeni Márton életének kolozsvári vonatkozásaira összpontosított, és számos érdekes adalékot megosztott a bányamérnök-költő életútját illetően a hallgatósággal. Többek között rámutatott: a harangozás közben történt baleset folytán, amelyik megroncsolta egyik hüvelykujját, alkalmatlanná vált a családi mesterség, a fazekasság művelésére. Ignácz Márton, tanítója, falubelije is győzködte a családot, adják be a kolozsvári református kollégiumba a nagyon eszes gyermeket, és ez 1813 őszén meg is történt. Szegény diák volt, egykori diáktársai és barátai visszaemlékezéseiből tudni lehet, hogy magántanítványokat vállalt. Ezen kívül kisebb jövedelmet szerzett abból, hogy hegyi kürtön játszott a régi Nemzeti Színház zenekarában. Már kolozsvári diákévei alatt kezdett verselgetni. Első költeményeit most a kolozsvári Központi Egyetemi könyvtár őrzi.
A történész előadásából megtudtuk azt is: az 1849. április 28-án kinevezett Duschek Ferenc pénzügyi tárcavezető miniszteri biztossá nevezte ki Debreczenit, hogy vezesse Erdély pénzügyi, kincstári ügyeit. A fegyverletétel után vizsgálat alá vetették, hivatalát, szolgálati lakását – az óvárbeli Tauffer-házban – elvesztette; tisztázási oklevele pedig már csak halála után érkezett családja kezébe.
Egy ideig legidősebb lánya férjénél, Dézsi Józsefnél laktak, a Csávássy-házban, a Monostori úton, aztán elfogadta a neves építész, Kagerbauer Antal ajánlatát, hogy lakjanak az ő házában, a Sétatér (Bartha Miklós) utcában. Barátainak pénzbeli segítségét csak kölcsönként fogadta el – egy alkalommal Mikó Imre a szobája ablakán hajított be neki egy pénzzel teli zacskót, hogy segíthessen – mesélte Debreczeni-Droppán Béla. Kagerbauer szállásadását is csak azért fogadta el, mert az építésznek segíteni tudott a kétágú templom építkezésénél – az épületfákat, köveket válogatta, és bizonyos számításokat is végzett. 1851 februárjában az építkezésen megfázott, és napokon belül elvitte a tüdőgyulladás. Ma látható sírkövét Kagerbauer Antal készíttette utólag, a saját költségén.
Egy portré útja
Bitay Enikő, az EME elnöke előadásának első részében arra mutatott rá, hogy az emlékülések fontos találkozási pontok. Az EME emlékülést szervezett Debreczeni Márton születésének 200. évfordulóján is, az elhangzott előadásokat közölték. Debreczeni hagyatékát az EME elnöke is kutatta; műszaki-tudományos megvalósításait feltárva írta a Debreczeni Márton, az „egyetlen” erdélyi bányász műszaki öröksége című kötetet, amely 2016-ban jelent meg.
Az EME irattári anyagait – köztük Debreczeni kéziratait – az állami levéltár kolozsvári fiókintézményében és a Központi Egyetemi Könyvtárban őrzik. A kéziratok kutatása mellett kiemelt törekvése az egyesületnek azok digitalizálása is. Debreczeni Mártonnak a Bayer Rudolf osztrák festő által 1853-ban készített portréját a Művészeti Múzeummal kötött együttműködés, kézirataiból a válogatást az egyetemi könyvtár hozzájárulása révén állíthatták ki az emlékülésen.
Az EME elnöke az emlékülésen tartott előadásában Debreczeni Márton portréjának történetéről, intézményről intézményre való vándorlásáról beszélt. Kiemelte: a festmény útja összefügg az Erdélyi Múzeum-Egylet, majd a rendszerváltás után újraalakult Erdélyi Múzeum-Egyesületnek és képtárának történetével, amellyel a nemrég elhunyt Murádin Jenő művészettörténész foglalkozott.
Elhangzott: a portré keletkezése egybeesik azzal az időszakkal, amikor Mikó Imre nagy gonddal rendezni kezdte Debreczeni hagyatékát, és valószínűleg ő maga kezdeményezte a portré elkészítését, amelyhez a Debreczenire nagyon hasonlító legidősebb fia, Kálmán állt modellt.
Debreczeninek a Mikó által 1854-ben kiadott eposzában az 1853-as portré is megjelenik – litográfiaként. Tíz évvel később Mikó Imre a portrét az Erdélyi Múzeum Egylet gyűjteményének ajándékozta. A festményt – az akkor még a Farkas utcai Bethlen-házban működött – könyvtár olvasótermében helyezték el, így vált közgyűjteményi tárggyá.
Az 1872-ben megalakult Kolozsvári Tudományegyetem bérbe vette az egyesület gyűjteményeit, és az egyetem könyvtára a Farkas utca és Egyetem utca sarkán, a volt guberniumi székhely épületegyüttesében kapott helyet – a könyvtári termeket a festményekkel ékesítették.
1895-re elkészült az egyetemnek az egykori Színház (Emanuel de Martonne) utca felé néző szárnya, itt kapott helyet a régiségtár, a könyvtár, illetve képtár is. Ferenczi Zoltán könyvtárigazgatónak az 1898–1899-es, a könyvtárban elhelyezett festményekre vonatkozó feljegyzéseiben szó esik Debreczeni Márton portréjáról is. A festményt – mint a forrásokból kiderül – 1895-ben felküldték az ezredéves kiállításra, ahonnan csak 1900-ban került vissza – az 1909-ben átadott Központi Egyetemi Könyvárba vitték át, ott az „üléstermet” díszítette. Egy 1966-ban keltezett jegyzőkönyv tanúsága szerint a kommunizmus évtizedeiben a könyvtárból a Román Akadémia kolozsvári fiókintézetéhez került, az adta át ugyanis a Művészeti Múzeumnak, amelynek jelenleg a megőrzésében van.
Amint arról beszámoltunk, a Lucian-Nastasă Kovács által vezetett múzeum és az EME közötti megállapodás révén tavaly novemberben tizenöt restaurált festményt állítottak ki az egyesület egykori képtárából – köztük Debreczeni Márton portréját.
Az emlékülésnek különleges momentuma volt, hogy első alkalommal átadták a Debreczeni Márton-emlékérmet. Az Erdélyi Múzeum-Egyesület Műszaki Tudományok Szakosztálya Márton László részére adományozta a Debreczeni Márton-emlékérmet a több évtizedes, meghatározó jelentőségű mérnöki, tudományos, technikatörténeti és közösségépítő munkássága elismeréséül.
