Csodás cseresznyés pite

Életem legfinomabb cseresznyés pitéjét készítettem el. Eljött a cseresznye ideje, és amikor megláttam a friss, nagy szemű cseresznyét a piacon, nem volt kérdés, hogy mi lesz a mai recept fő hozzávalója. Ritkán sütök pitét, mert mindig macerásnak találtam a tészta elkészítését: gyúrni, nyújtani kell, vigyázni az állagára, csupa türelemjáték számomra. Néhány héttel ezelőtt azonban láttam az egyik boltban, hogy az előrekészített és lefagyasztott leveles tészták mellett megjelentek a fagyasztott pitetészták is. Végre! Eljött tehát az ideje, hogy kipróbáljam a készen vásároltat. 

Jól jött ez az időspórlás, mert a cseresznye kimagolása szórakozásnak éppen elég volt, így nem éreztem csalásnak, hogy készen vásárolt pitetésztával dolgoztam. Azért sem bánom, hogy kipróbáltam, mert nagyon finom a tészta, a maradékból pereceket készítettem, simán megsütöttem, és még ezeknek is óriási sikere volt. Szóval mindenképpen tárt karokkal fogadom ezt a pitetésztát, gyermek partikon, illetve születésna­pokon, meg bármikor jó szolgálatot tehet. Ezután én is többször fogok gyümölcsös pitét készíteni, ugyanis nagyon megkönnyíti a dolgomat az előre elkészített, boltban vásárolt tészta. Természetesen, aki ragaszkodik hozzá, saját maga is összegyúrhatja, nálam ez a bolti tészta jól bevált.

Hozzávalók: 

2 tekercs pitetészta (Aluat fraged néven lehet megtalálni)
1300 g kimagozott cseresznye
130 g cukor
1 ek. citromlé
2 kk. vanília kivonat
¼ kk. mandulaesszencia
1 ek. kukoricakeményítő
csipetnyi só
1 ek. vaj, felkockázva 
1 tojás sárgája
1 ek. tejszín

Elkészítés: 

A két csomag tésztát szobahőmérsékleten hagyom teljesen kiolvadni. A cseresznyét kimagolom. Néhány hónapja költöztünk új otthonunkba, ez új időszámítást hozott az életembe. Vannak dolgok, tárgyak, amelyek kéznél voltak régen, de mostanra elvesztek vagy lemaradtak, de az is lehet, hogy egy adott ponton elő fognak kerülni. Többek között a meggymagolóm is ilyen. Nem volt kéznél, de nagyon jó módszerrel találkoztam az interneten, amellyel nagyjából húsz perc alatt a közel másfél kiló cseresznyét ki tudtam magolni. Ehhez egy kínai evőpálcikára és egy lapítóra volt szükségem. A cseresznyét a lapítóra fektettem, s a pálcikával a mag irányában átszúrtam, gyakorlatilag kitoltam a magot a gyümölcsből. Nagyon egyszerű és gyors megoldás. Ha nincs kéznél magoló, ezzel a módszerrel gyorsan tudunk végezni. 

Egy tálba teszem a kimagozott cseresznyét, meglocsolom a citromlével, és rámérem a cukrot. Beleteszem a vaníliát, a mandula esszenciát, a sót és a kukoricakeményítőt. Összekeverem, és félreteszem. Egy piteformát vajjal kikenek, beleteszem az egyik tésztát úgy, hogy a forma szélére is jusson belőle. A lelógó részeket egyelőre otthagyom, csak akkor fogom a fölösleges tésztát eltávolítani, miután lefedtem a pitét a másik tésztaréteggel. 

A cseresznyéket beleteszem, de a tál alján maradt levet nem öntöm rá, így is elég sokat fog a cseresznye engedni. Ha sűrűbb tölteléket akarok, akkor az egész cseresznyés keveréket alacsony lángon, végig kavargatva, sűrűre főzőm, és ezzel a sűrű töltelékkel töltöm meg a pitét. Én ezt a részét kihagytam, csak a cseresznyéket tettem a töltelékbe, a vajat apró kockákban rászórom a tetejére, majd lefedem a formát a másik tésztával. A szélén összenyomkodom az alsó és felső tésztaréteget, a fölösleges részeket pedig levágom. Abból készítetek néhány levelet és két cseresznyét, amivel a pite tetejét díszítem. A maradékot pedig hosszúra sodrom, és pereceket készítek belőle. 

A pite tetején keresztbe vágok négy rést, hogy sütés közben a gőz tudjon eltávozni, és ne robbantsa szét a tésztát. A tojássárgáját összekeverem egy kanál tejszínnel, ezzel bekenem a tetejét és a pereceket is, majd kristálycukorral megszórom. A sütőbe teszem, első lépésben 200 fokon sütöm húsz percet, majd lennebb tekerem 180 fokra, és további 35-45 percig sütöm. Mivel a pite tetején lévő díszek kiállnak, sütőpapírral fedem be, az megvédi a megégéstől. A sütőből kivéve legalább három órán át hagyom hűlni. Meleg állapotában felszeletelhetetlen, jobb megvárni, amíg teljesen kihűl. Másnap már jobban szeletelhető. 

Nagy sikere volt,  még annak is ízlett, aki amúgy nem nagyon szereti a cseresznyés dolgokat (A szerző felvétele)

Nagy sikere volt, a sima pereceknek is, még annak is ízlett, aki amúgy nem nagyon szereti a cseresznyés dolgokat, csak a gyümölcsöt nyersen, magára. Mutatós, illatos, nagyon cseresznyés és nagyon finom pite. Ha a cseresznye kimagolását kalákában végezzük, akkor tényleg pillanatok alatt összeállítható. Érdemes gumikesztyűben végezni ezt a feladatot, mert ez a mennyiségű cseresznye már megfogja az ujjbegyeinket. De ha megtörténik, az se baj, lekopik, és a pite mindenért kárpótol.