Érthető a társadalom reakciója, hiszen az elmúlt negyed évszázad sorra ki nem használt és elbaltázott lehetőségei után a legjobban felkészült munkaerőt és a fiatal nemzedéket, a jelentős beruházásokat, a fejlett infrastruktúrát és összességében a tisztességes életszínvonalat kénytelen nélkülözni az ország, miközben egy vékony politikusi és üzletemberi réteg a hazai életszínvonal feletti módon meggazdagodott. A bosszút meg lehet magyarázni, hiszen azok a nemzedékek, akik jelenleg megérték a nyugdíjkort úgy, hogy a rendszerváltozásnak a fő vesztesei voltak, most elégtétellel nyugtázzák a korrupcióellenes pallós lesújtását.
A korrupcióellenes ügyészség lett az újabb csodálat tárgya, miután az elmúlt években sorra egy-egy politikus érdemelte ki ezt a „megtiszteltetést”. Korábban Iliescu jelentette a társadalom többségének a reményt, majd rövid időre Emil Constantinescu, hogy aztán Traian Băsescu babonázza meg a széles tömegeket. A jelenlegi politikai konjunktúrában valószínűnek tűnik, hogy Klaus Johannis első elnöki mandátuma után Kövesit látná szívesen a többség az államelnöki székben, mert ugye, aki a szakterületén hatékony, az államfőnek is jó lesz, tartja a leegyszerűsített gondolkodási sémát tükröző közhiedelem. Korábban a társadalom népszerű sportolót és újságírót is elnökké akart ütni, nem kétséges számomra, hogy majd Kövesi lesz a következő kiszemelt, aki felé irányulni fog ez a csodálat.
A fő baj az, hogy Romániát nem a korrupcióellenes harc fogja kihúzni a kátyúból, amelybe beragadt. A korrupció ellen küzdeni kell, hiszen a jelenség létezik, ez nem vitás. Viszont a bilincscsörgés és a gyanúsítottak nyilvános meghurcoltatása mellett sokkal többre van szükség ahhoz, hogy a társadalom és az ország magára találjon. A korrupcióellenes harc ezer sebből vérzik, és egyáltalán nincs rendben, hogy az igazságszolgáltatás fék nélküli rendszerként működik, amelyben a bírákat és az ügyészeket nem lehet felelősségre vonni, mert erről a legújabb törvények nem rendelkeznek. A hivatali visszaélés tágan és sokszor abszurd módon értelmezett fogalma szerint sok mindenkire és sok ügyre rá lehet húzni a korrupció gyanúját.
Ez azért súlyos, mert a korrupcióellenes harc leple alatt az igazságszolgáltatás és a titkosszolgálatok intézményei mögé olyan láthatatlan erők sorakoztak fel, amelyeknek leplezetlenül eltökélt szándékuk lecserélni a korruptnak tartott politikai osztályt. Ezt lehet csodálni, csakhogy felmerül a kérdés, hol van az a határ, amikor ebben a hatalmi ágak közötti harcban nem sérül a demokrácia, és valóban azok a személyek hoznak döntéseket, akiket meghatalmaztak a választók. Mert Romániában jelenleg szemmel láthatóan nem a parlament, az önkormányzatok, és polgármesterek vezetnek. Megbénult ugyanis a központi és helyi állami apparátus, senki nem mer felelősséget vállalni döntésekért, és emiatt jelentős beruházások és fejlesztések stagnálnak. Románia jelenleg automata pilóta vezetésével működik, és ezzel az utolsó előtti esélyét is elveszti, hogy felzárkózzon valamennyire az európai életszínvonalhoz. Márpedig fejlesztések és beruházások nélkül nem lesz gazdasági növekedés, gazdasági növekedés nélkül nem lesznek magasabb bérek és nyugdíjak, magasabb jövedelmek nélkül nem lesz magasabb életszínvonal, ez utóbbi nélkül pedig nem lehet itthon tartani a fiatalokat, s a kör bezárul.
Romániának csak akkor lehet jövője Európában, ha erős demokratikus intézményrendszert épít ki, javítja a központi és a helyi közigazgatás, illetve politikum szakmaiságát, és erős civil szervezeti hálózat épül ki. Ehhez öntudatos, vállalkozó szellemű polgárokra van szükség, akik nem elégednek meg a leegyszerűsített magyarázatokkal, hanem önkritikát is képesek gyakorolni, és cselekvő módon részt vesznek a közéletben. Romániát nem egy személy és nem egy intézmény fogja kihúzni a pácból, csak állampolgárai menthetik meg. Ehhez azonban ideje lenne felébredni ebből az általános csodálatból még mielőtt az ország végképp a passzivitás rabjává és áldozatává esik.
