Az életben maradásért küzdöttek az emberek a térségben
A kolozsvári központú, a régió terepjárósainak nagy részét tömörítő CERT Transilvania segélyakcióján olyan gyors az iram, hogy sokszor azt sem tudjuk, éppen melyik településen tartózkodunk. Dan Jecan, a civil szervezet vezetője és az akció koordinátora folyamatosan telefonál, egyeztet a helyi döntéshozókkal, irányítja a pokrócokkal, matracokkal és többek között élelmiszerrel teli teherautót, a vizet, krumplit, tisztítószereket, folyékony szappant, kenyeret, cukrot, lisztet, gumicsizmát szállító többtucatnyi terepjárót, mondja, ki hová menjen, hol álljon meg, miből mennyit pakoljon le, hová, kivel vegye fel a kapcsolatot. Tudatja, kinél van a lakatkulcs, ki fogja kinyitni és bezárni a helyiséget.
Őrült a tempó, a csapat minél több helyre szándékszik eljutni. A napokban helyenként akár 220 liter (!) csapadék hullott le négyzetméterenként, rengeteg a kidőlt fa és villanyvezeték, elárasztott út, elsodort személygépkocsi, munkagép, ház, pajta, rengeteg ember gazdaságát vitte el a víz.
A kedd reggeli rakodás aránylag lassan zajlik: kolléganőmmel, Sinkler-Németh Zsófia Petrával reggel kilenckor csatlakozunk a Celot cég bányabükki (Vâlcele) raktáránál gyülekező csapathoz, a CERT önkéntese, Ionuţ vesz fel a Tordai úti egyik töltőállomásnál, és visz el a helyszínre. A Casa Augustin bútorgyár teherkocsijára felkerülnek a húskonzervek és a kenőmájas, a terepjárókra a többi szállítandó élelmiszer és háztartási eszköz. Gáztűzhelyeket és gumicsizmát is szállít a restaurált, a kommunizmus idejében gyártott fehér furgon, a szervezők mindenre gondoltak.
„Mindenem odaveszett, újra kell kezdenem az életet” (Fotó: Kiss Olivér)
Árvízkárosult romák Verespatakon
Körülbelül másfél óra pakolászás után indulunk útnak: az Aranyos völgyében haladó műút több helyen beszakadt, a Fehér megyei katasztrófavédelem eltanácsol attól, hogy ezen jussunk el Topánfalvára (Câmpeni), Verespatakra (Roşia Montană), Abrudbányára, Zalatnára (Zlatna) és Felsőaklosra (Ocolişel).
Răzvan 1995-ben gyártott, Land Rover Discovery típusú terepjárójában kapok helyet, a kolléganőmet a Smokie becenévre hallgató off-roados viszi el a helyszínre. A hatóságok tanácsára Torda–Nagyenyed–Tövis–Alsógáld (Galda de Jos) útvonalon haladunk, utóbbi településnél jobbra térünk, majd Magyarigen (Ighiu), Sárd (Şard), Ompolygyepű (Presaca Ampoiului), Zalatna érintésével jutunk el Abrudbányára (Abrud). Itt gáztűzhelyeket, matracokat teszünk le a polgármesteri hivatallal szemben lévő elhagyatott, dohos épületben. Éppen annyi időm van, hogy egy süteményt és egy üdítőitalt elfogyasszak, indulás előtt alig faltam valamit, megyünk is tovább.
A romatelepen nehezen sikerült elosztani az élelmiszert (Fotó: Kiss Olivér)
A következő állomáson, Verespatakon már sok helyen látszanak az áradás jelei, a hatóságok jelenléte is észrevehető: a Fehér és Kolozs megyei katasztrófavédelem egyenruhásait sok helyen látni, az állami tartalékból származó, az árvízkárosultaknak otthont adó konténerekbe éppen a villanyáramot szerelik be a szakemberek. A ház nélkül maradt roma családokat ideiglenesen a főtéren lévő egyik épületben szállásolták el. Nekik adjuk az első segélycsomagokat, a családok valósággal megrohamozzák a teherkocsit, szinte lehetetlen fegyelmezni őket. Bizonyos értelemben érthető az elkeseredett lelkiállapot, hiszen a víz elvitte a házaikat. Bemegyek abba az épületbe, amelyben ideiglenesen szállást biztosítanak számukra a hatóságok: mindenki sír, jajong, panaszkodik, élelmet kér, bár az asztal alatt ott a sok segély. Látássérült, beteg gyermekekre hivatkozva kértek több segítséget. Szabadkozom, nem én vagyok a szervező, újságíróként csupán a helyzet dokumentálása a feladatom. Răzvannal és még két terepjáróssal a „romanegyed” még lábon álló házaihoz megyünk, itt még rámenősebbek az emberek, alig bírjuk szétosztani a segélyeket. Mihelyt Răzvan megáll és soron kívül néhány gyermeknek kekszet ad, valaki azt kiabálja: diszkrimináció! El kell hagynunk a helyszínt, a helyzet még úgyis tarthatatlanná vált, hogy egy roma vezető foglalkozik a csomagok elosztásával, már rá sem hallgatnak az árvízkárosultak.
Farkasszemet nézett a halállal
A szürreális, horrorfilmbe illő helyszínek csak most következnek: Verespataktorka (Gura Roşiei), Abrudkerpenyes (Cărpiniş) és Topánfalva (Câmpeni). Utóbbi településen a 47 éves Corheş Elena Sabina elmeséli, hogy amikor az Aranyosba torkolló Abrud folyó megáradt, csak arra tudott gondolni, vajon megússza-e élve.
– Csupán az foglalkoztatott, hogy életben maradjunk a családtagjaimmal. Úgy szaladtunk, mint a mérgezett egerek. Amikor már az erdőből is alázúdult a víz, az egyik lányom azt kiáltotta: édesanyám, meghalunk! Fogom a kezedet, együtt menjünk a túlvilágra!
Megrenditő történet, Răzvannal hosszú percekig csendben ülünk a kocsiban, szájtátva nézzük az apokaliptikus tájat.
Bisztrán is megállunk. Egy nő azt mutatja meg nekünk, a ház fedett teraszáig ért a víz, édesanyja onnan tekintett le a hömpölygő folyóra.
– Tulajdonképpen farkasszemet nézett a halállal. Szerencsére az árvíz nem ragadta magával, életben maradt – mondja egy nő, aki előtt ott sorakoznak a használhatatlanná vált háztartási eszközök.
„Édesanyám a fedett lépcsőfeljáróról nézett farkasszemet a halállal” (Fotó: Kiss Olivér)
Visszatérő motívum: életben maradás. Amit valamivel később az árvíz által leginkább sújtott településen, a Kolozs megyei Felsőakloson (Ocolişel) látunk, megerősíti bennünk azt a meggyőződést: valóságos csoda, hogy senki sem vesztette életét a szakemberek szerint az egy négyzetméterre lehullt rekordmennyiségű csapadék okozta árvizek során.
Andrei hoz vissza Kolozsvárra. A családos programozónak élete első ilyen akciója volt, őt is sokkolták a látottak. Jómagam már több ilyen bevetésen voltam, ezt egyszerűen nem lehet „megszokni”. Egész éjjel kísértett az árvíz, az árvízkárosultak látványa, a gazdátlan, sáros-mocskos, rémült szemű kutyakölyökre gondolok, amelyet Felsőakloson simogattam meg, remélve, valaki gondját viseli majd.
(Borítókép: Kiss Olivér)
