Kolozsvár, a tanulás és a lehetőségek városa

A diákok számára a város az egyetemet, a tanulás központját, a karrierépítés helyét és a jövőt jelenti. Van, aki szerint Kolozsvár a lehetőségek városa. (Fotó: Tompa Réka)
Kedden zajlott az évnyitó Campus-gyűlés, ahol bemutatkoztak a szerkesztőség új tagjai, akik a jövőben színesítik majd a mellékletet és annak közösségimédia-felületeit. Közülük a legtöbben idén kezdték az egyetemet, de a csapatban veteránok is vannak. Ami közös bennük, az az, hogy mindannyian most vágnak bele a Campus-életbe. Mivel az első egyetemi éveim szorosan összekapcsolódnak a melléklettel, hadd meséljek erről. Utánam pedig beszéljenek az újak.

Nekem Kolozsvár az a város, ahol önálló, teljes és független lehetek. Az első év az egyetemen mindenkinek új élmény, és minden elsős hasonló cipőben jár. Új környezet, új közösség, valamint teljesen más felelősségek és kihívások várnak. Emlékszem arra, hogy elsőévesként olyan voltam, mint egy gyermek, aki mindennap „cukorlöketet” kapott. Pörögtem – még most is pörgök –, a kolozsvári életben ezt szeretem a legjobban. Mikor itt vagyok, olyan, mintha az idő sohasem lassulna, mindig kell valahová rohanni. 

Az újságírás szakot szépen kiegészítette a Campus, ahol az eddigi legtöbb tapasztalatomat szereztem. A terepmunkák és a szerkesztőségi megbeszélések során igazi újságírónak éreztem magam. Sokféle műfajban kipróbálhattam magam, írtam tudósítást, véleménycikket, készítettem interjút. A Campusnál jöttem rá arra, hogy nagyon kedvelem az interjúkészítést és a véleménycikkírást. A munka során rengeteg embert ismertem meg és sok barátot szereztem. Az egyik kedvenc írásom a Kőleves eseményről szólt, amely kellemes csalódás volt, mert amíg a rendezvényen voltam, nem éreztem azt, hogy dolgozom. Befogadó és barátságos közösséget ismertem meg, ahová azóta is szívesen visszajárok, amikor van időm. 

A Campust olyan lehetőségnek tartom, ami élményeket, valamint szakmai tapasztalatot ad. Remélem, hogy ugyanezt minden új szerkesztőségi tag megtapasztalhatja majd, akik most csatlakoztak.

Hogy ne csak én beszéljek, átadom a szót nekik. A gyűlés alkalmával feltettük a kérdést az újoncoknak: mit jelent számukra Kolozsvár? A névtelen válaszok tükrözik a bevezetőben említett pezsgést, de a tétre is utalnak. Sokan a várost a pezsgő diákélet központjaként látják, ahol a magyar egyetemisták közössége épül. „Számomra Kolozsvár a biztonságot és a tapasztalatszerzést jelenti. Kezdetet, ahol megtanulhatok önállósodni” – fogalmaz az egyik diák. Mások számára a város az egyetemet, a tanulás központját, a karrierépítés helyét és a jövőt jelenti. Volt, aki úgy fogalmazott: „Kolozsváron a lehetőségek szembejönnek veled.” Ez a mondat megfogott. Ezzel a gondolattal üdvözöljük az újakat a csapatban, mindenkinek jó munkát kívánok és azt, hogy találja meg azokat a lehetőségeket a kincses városban, amelyekből kihozhatja a legtöbbet!

Kapcsolódó cikkek

Van, akinek az első cikk jelentette az áttörést, másnak az első interjú vagy az első vágott videó. Volt, aki a Campus miatt vette meg első profi kameráját. Mindannyiunk történetében közös a felismerés: minden lehetőséget ki kell próbálni, akkor is, ha az elsőre ijesztő. Egy év alatt nemcsak szakmailag fejlődtünk, hanem csapatjátékosként, barátként, alkotótársként is. Ötleteltünk, néha vitatkoztunk, nevettünk, hajnalig szerkesztettünk, posztoltunk, vagy videót vágtunk. Mindeközben valami sokkal nagyobb épült: olyan közösség, amely hisz abban, hogy nincs lehetetlen. Ha most gondolkozol, hogy belevágj-e, gondolj arra, hogy mi egy év alatt teljesen új alapokra helyeztük a diáklapot. „A Campus történelmet írt” – mondta Botházi Mária a Médianapokról szóló videónkban. És ez még csak a kezdet. Most azonban nyári szünetre vonulunk, de nem tűnünk el teljesen, figyeljétek majd a közösségimédia-felületeinket! Mielőtt elmennénk, elmondjuk, mivel maradtunk.
Elmélkedős