Történt ugyanis, hogy az olaszországi Bolzanóban/Bozenben volt jelenésem egy konferencián, s miután néhány éve a repülő–vonat kombináció mellett döntöttem az odautazáshoz, ezúttal a repülő–busz mellett tettem le a garast: találtam ugyanis egy olyan, Európa több országában működő busztársaságot, amelynek egyenes járata volt Bolzanóba a bergamói reptérről (ahová az egyik fapados légitársaságnak napi járatai vannak Kolozsvárról). Ugyan a repülő érkezése és a busz indulása között bő három óra volt, s a vonathoz képest így valamivel később érkeztem (volna) úticélomhoz, a megoldás több szempontból is praktikusnak tűnt: nemcsak olcsóbb volt, de nem kellett reptéri transzferrel bemenni Bergamóba vagy még inkább Milánóba, majd onnan kétszer átszállni a vonaton…
Az „öreges” kényelmességre azonban alaposan ráfáztam. Történt ugyanis, hogy a három órás várakozás után a távolsági busznak híre-hamva sem volt. Még az indulás pillanatában sem – ugyanazon társaság egy másik irányba tartó autóbusza futott csak be a peronra. Mivel azonban mások is vártak tovább, még mindig nem kezdtem el aggódni, de azért elővettem a telefonom, és megnéztem az emailjeimet (itt jegyzem meg: manapság mobiltelefon és roaming nélkül elutazni már nem szabad…). Telitalálat: ott volt az értesítés, miszerint a busz 40 percet késik. Hát ennyi még belefér…
Csakhogy az újabb 40 perc elteltével sem akaródzott megjelenni a busz, s megdöbbenésemre, amikor ismét elővettem a telefont, özönleni kezdtek az újabb mailek, mégpedig arról, hogy új foglalásaim vannak ugyanazon busztársaságnál. Közöttük arra a levélre is rábukkantam, amelyben közölték: sajnos objektív okok miatt törölniük kellett a járatomat.
Így már rögtön érthető volt, miért is lett új foglalásom: a járat helyett másikat ajánlottak, hogy eljussak Bolzanóba. Sőt, nem is egyet… merthogy át kell majd szállnom. És hogy még szebb legyen minden, az első buszra még vagy hét órát kell várnom a reptéren, vagyis az eredeti délutáni fél 6 helyett éjjel 1 órakor lesz buszom, aztán majd éjjel 3-kor Veronában átszállok (ott csak olyan 40 percet kell várni…), és a ma este fél 10 helyett holnap reggel 6-kor már Bolzanóban is vagyok…
A slusszpoént persze csakis saját magamnak köszönhetem, hiszen azonnal beugrott: akkor inkább visszakérem a buszjegy árát, és vonattal megyek, mint néhány éve tettem. Dönteni kellett, és gyorsan: a milanói vasútállomásra tartó transzfer-busz épp indulni készült. Végülis már megtettem ezt az utat így, Milánóból vonatokat váltva – mondtam, és már cselekedtem is. A Milano Centraléban aztán irány egyből a jegyautomata, bepötyögöm, hogy Bolzano… ahhoz, hogy kiderüljön, az utolsó oda tartó aznapi vonat öt perce indult el. Addig nagyjából óránként voltak, de a következő csak másnap reggel 6-kor lesz.
Szerencse a szerencsétlenségben, hogy miközben a transzferbusszal Milánóba tartottam, nem igényeltem vissza az eredeti buszjegyek árát és nem mondtam le a busztársaság által kínált alternatív megoldást. Így aztán szépen visszaültem a következő reptéri transzferre, és visszamentem a reptérre, reménykedve, hogy az éjjel 1 órára ígért busszal nem járok úgy, mint a délutánival. Közben pedig azzal bíztattam magam, hogy, ha minden kötél szakad, öt nap múlva van repülőjegyem visszafele, addig csak eléldegélek a reptéren is...
Az éjjeli busz aztán rendesen érkezett, a 3 órás is – amire át kellett szállnom –, így aztán hajnali 6 előtt néhány perccel meg is érkeztem Bolzanóba, ahol a tömegközlekedés még nem indult el, taxinak pedig hűlt helye. Hadd kopjon a bőröndöm kereke – gyalog indultam hát a város másik végében lévő szálloda felé, amelyben már aznap éjszaka aludhattam volna… 7 órakor pedig már be is csekkoltam a hotelbe.
Még szerencse, hogy a konferencia, amire mentem, csak reggel 9 órakor kezdődött…
