Az ünnepi szentmise kezdetén a Szent Korona Lovagrend tagjai ünnepélyesen kihelyezték az oltár elé a Szent Korona másolatát. A legszentebb áldozatot Jánossi Imre, a Szent Mihály plébánia segédlelkésze, egyetemi lelkész mutatta be, akivel együtt misézett Fábián László györgyfalvi és Kovács Árpád kisbácsi plébános, valamint házigazda minőségében Ferencz Antal Kolozsvár-szentpéteri plébános, aki a szamosfalvi egyházközséget is ellátja.
A szentmise bevezetőjében a Szent Erzsébet-napi kenyér- illetve rózsamegáldás során Jánossi Imre így imádkozott: Istenünk, hálát adunk neked a teremtett világért és annak minden gyümölcséért. Köszönjük, hogy ránk bíztad földi világunk ápolását, gondozását, ugyanakkor feladatul adtad, hogy egymás építsük, egymást őrizzük a bajtól, és szükség esetén védelmezzük. A kenyér, mint táplálékunk, nem csak eledel számunkra, hanem legősibb jelképünk, a szent Fiad által a csodálatos kenyérszaporítás örök jelképe isteni gondviselésednek és előképe az Örök Kenyérnek, amely szerte a világon jelenvalóvá tesz Téged a benned hívők számára. Áldd meg ezeket a kenyereket, érleld szívünkben az igazság és szeretet cselekdeteit. (...) Áldd meg, Urunk, ezeket az Erzsébet-napi rózsákat! Emlékeztessenek Szent Erzsébet kosarára, kötényére, a Te szereteted oltalmazó jelévé vált rózsákra. Áldd meg Szent Erzsébet mai társait, a nőket, akik feleségként, édesanyaként, nagymamaként, lányokként töltik be hivatásukat; mindazokat, akik társak országod építésében, világunk emberségesebbé tételében. Áldd meg a férfiakat, ifjakat, akik ma szeretteiket megajándékozzák az áldás ezen jelével.
Az imát követően a főcelebráns meghintette szenteltvízzel a kenyereket és a rózsákat.
Forró Roland diakónus szentbeszédében nyomatékosította: Szent Erzsébet megtanít látni bennünket, akik azt hisszük, hogy mikroszkópokon és űrteleszkópokon már mindent látunk – holott igazából lehet, hogy semmit sem. Sajnos az emberi kapcsolatainkban megalkottuk a szeretet nélküli jogot, közömbösek lettünk mind az igazsággal, mind a hazugsággal kapcsolatban. Egyre gazdagabbak akarunk lenni, és nem vesszük észre, hogy igazából egyre szegényebbek leszünk. Egyre kevésbé tudunk szeretni, mert nem ismerjük Isten igazi arcát. Isten az életszentségre hív minket, de az ember magába zárkózik és duzzog, visszautasítja az örömöt, amelyet Isten kínál. Mert úgy érezzük, hogy betolakodik az életünkbe. Vajon nem vagyunk-e mi is olyan szegények, akik rászorulunk Szent Erzsébet gondoskodó szeretetére? Szent Erzsébet hív, hogy lássunk az ő szemével, lássuk, amit ő látott, hogy engedjük át magunkat a Szentléleknek, aki megnyitja szemünket és szívünket e szeretetre. Csak a felebarátnak nyújtott szolgálat nyithatja meg szemünket annak meglátására, hogy mit tesz Isten értünk, és hogy mennyire szeret.
A szentmise végén Ferencz Antal plébános kifejezte köszönetét a szamosfalvi hívek kitartásáért, és elmondta: nekünk ma nem kell a leprást lefektetni a királyi ágyba, mint Szent Erzsébet tette – aki vallotta, hogy az embertárs felbecsülhetetlen érték –, hanem nap mint nap végezhetünk jótetteket lehetőségeinkhez mérten.
Ezt követően bemutatták a Szent Korona Lovagrend történetét, hivatását, és napjainkban betöltött szerepét. Az ünnepség végén a jelenlevők részesültek a megáldott kenyerekből és rózsákból, hogy elvigyék szeretteiknek a találékony és törődő jóság jelképeit.
Borítókép: Forró Roland és Jánossi Imre (balról jobbra) a kenyerek és rózsák megáldásakor - A SZERZŐ FELVÉTELE
