A fogalomtisztázásra a jelenlegi joganyag (mint közvetve Salat Levente is bizonyítja: teljesen reménytelen) csűrése-csavarása helyett ez idő szerint a Minority SafePack teremtheti a legkedvezőbb lehetőséget. Ha semmi egyéb nem történne is, a magas politika végre kénytelen lenne legalább végighallgatni az érveinket. „Tanúk” előtt. Megtudhatnók végre, hogy hányadán is állunk.
Arról nem is beszélve, hogy a Második Világháború nyomán kialakult világhatalmi rendszer és a rá alapozott nemzetközi jog épp e pillanatokban kezd foszladozni, egyelőre csak a migráció kérdésében. De több is jön talán. Sőt, bizonyosan. Hogy a kísérletek sikerrel járnak vagy sem, nem tudhatjuk. Az azonban szemmel látható, hogy a nemzetközi viszonyok egyre cseppfolyósabbak. Hátratekinteni mind fölöslegesebb. A jövő pedig nincs kőbe vésve, rajtunk is múlik, hogyan alakul. (Főként egy olyan Európában, amely anélkül, hogy tudatában lenne, éppen manapság tölti föl önmagát eljövendő kisebbségekkel…)
Lev Tolsztoj Háború és békéjének számomra egyik legemlékezetesebb része az a miniesszé, melyet a szerző a napóleoni és a kutuzovi katonai stratégia elemzésének szentel. Napóleon késő éjszakáig ott áll terepasztala mellett, s nagyszabású elgondolásait csiszolgatja. Kutuzov ezzel szemben korán ágyba bújik. Ki akarja aludni magát, hisz másnap észnél kell lennie. Ez az ő nem kevésbé zseniális stratégiája. Néhány alapvető dolgon kívül (mint például a csatatér megválasztása és megerősítése) nem tervez semmit. Tudja, nem annyira terveznie, mint inkább várakoznia kell. Mert nincs olyan stratégia és taktika, mely tökéletes lehetne. Napóleonnak valahol tévednie is kellett, vagy előbb-utóbb tévednie kell, s amikor ez kiderül, akkor jön el (jönnek el) majd az ő pillanata(i). S a számítás beválik. Napóleon győz, de a győzelem annyiba kerül, hogy az már maga a végső vereség.
Minket is világra szóló stratégák vesznek körül. Nemigen járhatunk túl az eszükön. De előbb-utóbb nekik is tévedniük kell. S akkor majd eljöhet a mi pillanatunk is. Ha még leszünk. A legfontosabb tehát az, hogy higgyünk benne: megmaradhatunk. Ehhez azonban minden vasat a tűzben kell tartanunk. Ki tudja, melyikre és mikor lehet szükségünk.
Az értelmes viták tétje soha nem az, hogy kinek van igaza, hanem az, kinek van bátorsága azt is kimondani, ami nem divatos vagy éppenséggel korszerűtlen. Napóleon a felvilágosodás istenségében hitt: az emberi észben. Kutuzov (és Tolsztoj) az isteni elrendelésben. (Mi ma inkább intuíciónak neveznők.) A kettő együtt egész.
A történelemben csaknem mindig a legváratlanabb történések hozzák a legmélyrehatóbb változásokat. Lásd Nassim Nicholas Taleb híres „The Black Swan” (A fekete hattyú) című könyvét! S a történelem nem zárult le, ahogyan azt egy ideig sokan és komolyan hitték. Számtalan jel szerint most kezdődik. Újra.
Mellesleg az egész emberiség számára meglehetősen baljós csillagzat alatt.
(Borítókép: Vaszilij Vasziljevics Verescsagin: Napóleon Borogyino közelében)
