Pașca Palmer világosan fogalmaz: „A biológiai változatosság az az infrastruktúra, melyen a földi élet alapszik. Egészséges ökológiai rendszer nélkül mi, emberek sem maradhatunk életben.” A riporternő kérdésére, hogy ez esetben mi a magyarázat arra, hogy a klímaválságról zajló viták betöltik a nemzetközi nyilvánosságot, de a biodiverzitásról kevés szó esik, azt válaszolja, hogy „A klímaváltozás maga is egy olyan folyamat, mely azt jelzi, hogy bolygónk immár nem egészséges. A biodiverzitás további sérülése további klímaváltozást idéz elő, az újabb klímaváltozás pedig a biológiai változatosság további csökkenését váltja ki. Ez valódi ördögi kör."
Az efféle ördögi köröket a természettudomány pozitív visszacsatolásként írja le. Mintegy a negatív visszacsatolás ellentéte gyanánt. Az utóbbi, azaz a negatív visszacsatolás közismerten az élővilág fennmaradásának alapja. Az élőlény saját cselekedeteinek következményeiről folytonosan információkat gyűjt be, s ezeknek alapján a sikertelen létfenntartási kísérleteket korrigálja, a sikereseket tökéletesíti. Így tartja fenn a természeti környezettel kialakított egyensúlyát. A negatív visszacsatolás tehát stabilitást teremt. A pozitív visszacsatolás ellenben felborítja az egyensúlyt, mert az ember – legtöbbször érzelmi okokból, uralomvágyból, kapzsiságból – ragaszkodik tévedéseihez. A veszedelmes következmények tehát egymást erősítve halmozódnak, egészen addig, amíg az egész rendszer össze nem omlik.
Az korlátlanul szaporodó és lassan a természeti környezet legapróbb zugait is elárasztó ember a jelek szerint hasonló folyamatokat indított el.
A miniszterasszony megdöbbentő példákat sorol. A hús- és tejtermékek, melyek manapság fő élelmiszereink közé tartoznak, mindössze kalóriaszükségletünk 18-, fehérjeszükségletünk 30 százalékát fedezik, de előállításukhoz a mezőgazdasági terület 83 százalékát kell felhasználnunk. A folyamat ráadásul a mezőgazdasági eredetű üvegházgázok 60 százalékát bocsátja ki a légtérbe.
Igaz ugyan, hogy egyre szaporodnak a környezetvédelmi területek, melyek a biológiai sokszínűség megóvására is lehetőséget teremtenek. De ha rajtuk kívül mindent műanyaghulladékokkal, műtrágyaszármazékokkal, rovarirtó szerekkel, füstfellegekkel árasztunk el, ha az üzletek a világ minden táján ugyanazokat a termékeket árusítják, mindez alig jelenthet bármit is.
A mentalitásokat kellene megváltoztatni.
De – egyet kell értenünk a kitűnő szakemberrel – erre vajmi kevés az esély. A folyamat ugyanis nem korlátozódik csupán a növény- és állatvilágra. S önmagában is puszta következmény. Abból – a felvilágosodásban gyökerező – homogenizációs trendből ered, mely néhány évszázad alatt szinte már a felismerhetetlenségi átalakította az európai civilizációt, s a XX. században – főként amerikai közvetítéssel – szinte az az egész földgolyót elárasztotta.
Bár erről sokan másként vélekednek, az emberi társadalmak is az ökoszisztéma szerves – s hova-tovább meghatározó – összetevői. A globális homogenizáció hátterében az emberi nyelvek és kultúrák sokféleségének, a szociodiverzitásnak a módszeres pusztítása áll. Évente több ezer nyelv (s velük több ezer sajátos világlátás) merül feledésbe, viselkedés- és gondolkodásmódok, helyi étkezési szokások, évezredek alatt nemesített állat- és növényfajok tűnnek el. Jobbára visszahozhatatlanul.
A fentieket is előidéző mentalitás az, mely a biodiverzitás szétverését is eredményezi.
Ennek a mentalitásnak a – szó szoros értelmében vett – dühöngését idehaza maga Pașca Palmer is tapasztalhatta. De a romániai magyarságnak mint a román társadalmi valóság egyik színfoltjának az eltüntetésére tett erőfeszítéseket, melyeknek most ünnepeljük a 100. évfordulóját – tudtommal – maga sem tette szóvá.
De akkor miről is beszélünk tulajdonképpen?
