
Bartók sok helyen koncertezett Erdélyben: Nagyszebentől Bukarestig, Szatmártól Marosvásárhelyig. Egy 1924-es levelében Kolozsvárt „az én hűséges városomként” emlegette. Ha Bartók ennyire kedvesen szólt Kolozsvárról, tartozunk neki azzal, hogy nyolcvan évvel a halála után megemlékezünk az életművéről – kezdte előadását Benkő Judit zenetudós. Megemlítette, az 1930-as években gyermek- és női karokra komponált kórusműveket, amelyeket Bartók Béla kor- és művésztársa, Kodály Zoltán zeneszerző ajándéknak nevezett. „Olyan világba vezet el, ahol tisztább a levegő, kékebb az ég, melegebb a nap” – írta Kodály. Nagy István kolozsvári karnagy az 1940-es években a teljes sorozatot megszólaltatta két koncerten, majd 1957-ben Guttman Mihály karnagy, a kolozsvári zenelíceum alapító igazgatója is előadta a zenelíceumi tanulók kórusával.
Hangfelvételről hallgathattuk meg az egykori Bartók-növendék, Fischerné Szalay Stefánia (1886-1964) nagyváradi zongoratanárnőt, aki felidézte azt a 20. század elején történt eseményt, amikor Bartók-növendékként a budapesti zeneakadémián díjat nyert mestere nagy örömére.
A népzenekutató Bartók kapcsán Benkő Judit felidézte azt az 1904-es momentumot, amikor Dósa Lidi (1885-1970) székelyföldi parasztlánytól Bartók először hallott magyar népdalt, és ennek a sorsfordító pillanatnak köszönhetően döntötte el, az igazi magyar népzenére alapozó zenei nyelvezet kialakítását. Megtudtuk: 1970-ben erdélyi zenészeknek sikerült elbeszélgetni Dósa Lidivel, aki abban az évben el is hunyt. Fonográfon meghallgathattuk Dósa Lidi húgának, Annának az énekét is, amelyet Bartók örökített meg. Szintén hangfelvételről hallgathattuk meg Szegő Júlia (1900-1987) népdalgyűjtőt, zenei szakírót, aki Erdélyben először foglalta kötetbe Bartók népzenekutatását, és akit felkértek, hogy a tudományos könyvek mellett regényt írjon Bartókról – ami meg is jelent 1965-ben Embernek maradni címmel –, és ami olyan népszerűvé vált, hogy öt kiadást ért meg.
Bartók 1922-es februári kolozsvári fellépése kapcsán Benkő Judit elmondta: a koncert a kolozsvári magyar konzervatórium akkori igazgatója, Rezik Károly szorgalmas és kitartó tevékenységének köszönhetően valósult meg. Lakatos István (1895-1989) kolozsvári zenetörténész írta le, hogy Bartók második vonósnégyesének 1918-as bemutatója után az a kolozsvári vonósnégyes, amelynek Lakatos is tagja volt, be akarta mutatni a darabot, ám annak betanulásakor a szomszédok, nemtetszésüket kifejezve, seprűvel kopogtatták a plafont, így a vonósnégyes megtanulásához a zenészeknek más helyszínt kellett választaniuk. Az emlékest közönségének megmutatott plakát tanúsága szerint a Lakatos-kvartett végül előadta a vonósnégyest.
Hangfelvételről elevenítette fel Rónai Antal kolozsvári karmester (1906-1996) azt az eseményt, amikor a kolozsvári Román Opera létesítésekor az olasz Egisto Tango karmestert Kolozsvárra szerződtették. Tango feltett szándéka volt mihamarabb bemutatni A kékszakállú herceg vára című Bartók-operát, ám végül ez nem valósult meg, és a karmester rövid időn belül el is hagyta a kolozsvári társulatot, sőt Romániát is.
– Bartók életművének legelkötelezettebb és legszenvedélyesebb elemzője László Ferenc zenetudós (1937-2010) volt. Nemcsak magyar, hanem román nyelven is közölt. Román nyelvű munkái előnye az volt, hogy olyanok is megismerték Bartók életművét, akik másképp nem tették volna – vélekedett Benkő Judit zenetudós.
Márkos Albert hegedűművész hangfelvételről elevenítette fel azt az 1988-as emlékkoncertet, amelyet Bartók budapesti újratemetése kapcsán szerveztek meg Kolozsváron. Habár a koncertet sehol nem hirdették meg, a belvárosi unitárius templom zsúfolásig megtelt.
Az emlékesten közreműködött a Guttman Mihály Pedagóguskórus (karnagy: Bedő Ágnes), László Györgyi, a kolozsvári zenei főgimnázium zongoratanára és Albert Zsombor, a kolozsvári zenei főgimnázium 11. osztályos tanulója. A zongorára írt Mikrokozmosz etűdsorozat négy darabját, amely népdalokon alapszik, Bedő Ágnes karnagy és Csép Ilona zenetanár énekelte el László Györgyi zongorakíséretében. Emellett népdalt énekelt még Gorzó Boglárka népdalénekes.