Amint azt sejteni lehetett, a gyerekkori élmények is kapcsolódnak valamilyen módon a képzőművészethez: Forró Ágnes már gyermekként bábokat készített, amelyekkel aztán a szülei vendégeit szórakoztatta, de készített gyufásdobozokból miniatűr bútorokat is. Mivel fiatalkorában nem volt Kolozsváron magyar nyelvű képzőművészeti oktatás, ezért magánúton tanult rajzolni, ugyanakkor vonzotta a régészet és a sport – az atlétika, a talajtorna és a röplabda. Édesapja gyakran rajzolta le őt és testvérét, gyerekként pedig elvitte azokba a nyári táborokba is, amelyek során a kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti és Formatervezési Egyetem hallgatóival foglalkozott.
Forró Ágnes a képzőművészeti egyetem 1986-os elvégzése után már kisgyermekes édesanyaként vált a Napsugár illusztrátorává 1987 tavaszán. Második gyermekének születése után előfordult, hogy fia, Boti olvasta fel húgának, Zsófinak azokat a meséket és verseket, amelyekhez édesanyjuk rajzolt illusztrációt az ismert gyermeklapba. Forró Ágnes örömmel emlékezett a Napsugár akkori szerkesztőire és munkatársaira: Kányádi Sándor, Lászlóffy Aladár, Lászlóffy Csaba és Palocsay Zsigmond költőkre, Soó Zöld Margit képzőművészre, Fodor Sándor íróra. A fiatal képzőművészt elbűvölték a szerkesztőségben zajló építő jellegű találkozások, bár ő nem kezdeményezett beszélgetést a szerkesztőség tagjaival, szívesebben hallgatta a tapasztalt kollégákat.
Az 1989-es rendszerváltás meghozta Forró Ágnes számára a képzőművészeti alkotótáborokban való részvételt. Az első, amelyben részt vett, az 1991-es gyergyószárhegyi volt. Mivel otthon az illusztrátori tevékenység és a családdal való foglalatoskodás miatt kevés ideje maradt alkotásra, ezért a nyári képzőművészeti táborok jó lehetőséget biztosítottak erre. Igyekezett minden vidéknek megragadni a sajátosságát, de olyanra is volt példa, hogy a táborban alkotó kollégáit örökítette meg. A vidéki – kalotaszegi, mezőségi gyergyói és környéki – táborok jó alkalmat teremtettek arra, hogy felfedezze például a különböző tájegységek építészetében rejlő különbségeket. Az 1990-es évek közepén a Tinivár Kiadónál megjelent kiadványokat – Diákabrak, Diákévkönyv, Géniusz stb. – illusztrálta.
„Nagyon szerettem rajzolni. Arra emlékszem, amit gyerekkoromban mondtak nekem: amit kiadsz a kezedből, téged képvisel. Ezért mindig igyekszem a legjobbat adni magamból. Ha ez nem sikerül, akkor bizony elszomorodom” – mondta a képzőművész.
Forró Ágnes azt is elmesélte, hogy a 2000-es évek elején néhány évig együtt dolgozott Rekita Rozália színművésszel a kolozsvári közszolgálati televízió Mesekosár című műsorában. Forró Ágnes készítette a díszletet, míg Rekita Rozália a mesét olvasta fel.
2003-ban új fejezet kezdődött Forró Ágnes életében, amelynek középpontjában a művészetterápia állt: a Ravensburg–Becleon e. v. Alapítványnak tulajdoníthatóan tizennégy éven át Kolozsborsán pszichiátriai betegeknek tartott művészetterápiás foglalkozást. „A betegek kezdetben bátortalanok voltak. Minden páciens másként állt a terápiához. Számomra érdekes volt megtapasztalni, hogyan fejlődik a terápia során nem csak a páciens kézügyessége, hanem a személyisége is. 2007-től több külföldi ösztöndíjprogramban vettem részt, és az ott tanultakat Kolozsborsán alkalmaztam, majd előadásokat tartottam az országban, műhelytevékenységeket vezettem. A foglalkozásaim 2007 és 2008 között külföldiek előtt is ismertté váltak, amikor a páciensek munkái Strasbourgba is eljutottak, majd díjakat, okleveleket kaptunk” – emlékezett Forró Ágnes.
A borsai művészetterápiás foglalkozás 2017-ben lezárult, Forró Ágnes viszont a kolozsvári Fébé Alapítvány keretében folytatja művészetterápiás foglalkozásait fogyatékkal élő személyekkel, idősekkel.
(Borítókép: Forró Ágnes a Képzőművészek a Kolozsvár Társaság palettáján című eseményen. Fotó: Horváth László)
