Interjú Máthé Áron történésszel
- Kutatásai után új reflektorfénybe került a „demokratikusnak” titulált rendőrségi állomány garázdálkodása 1944 végétől 1948-ig. Ezek a karszalagos bandák hűbéri birtoknak tekintették a magyar népet maradék vagyonával együtt…
- A könyvemben az 1945 után újjáalakított magyar rendőrség születéstörténetét foglaltam össze. Van benne véres tragédia, tragikomédia, dráma és esendő hétköznap is. Arra hívom fel a figyelmet, hogy mindig és minden helyzetben akadnak olyanok, akik személyes sértettségből, vagy megátalkodott balhitekből táplálkozva idegen hatalom szolgálatába állnak, és készek honfitársaikat is feláldozni azért, hogy kudarcos életük okát másokban keresve éljék ki gyűlölködésüket.
- Mi ösztönözte közvetlenül e téma kutatására?
- Amikor 2001-ben a Terror Háza Múzeum létrehozásában vettem részt, kiderült, hogy eltelt ugyan egy évtized a diktatúra bukása után, de még mindig keveset tudunk az elhurcolásokról. Egy ilyen helyzetben kellett a Múzeum GULAG-termét kialakítani. A kutatómunka közben jelentkezett Nyírkarász községből az ottani gyógyszertáros az édesapja szovjet fogságbéli hagyatékával. Később újra megkeresett egy nagy könyvvel. Visszaemlékezéseket hozott, és a málenkij robot során illetve a GULAG-ban szerzett tapasztalataikat írták bennük le a szerzők. Ezekben szó esett az úgynevezett policájokról is.
- Jól jött a „nép hangjának” a segítsége a kutatásaihoz!
- A „nép hangja” valóban segített. Egy helytörténész, Zsíros Sándor bácsi Felsőzsolcáról olyan adatokat adott közre, amiből rájöttem, hogy a helyi, antifasiszta ellenállócsoport, a MOKÁN-Komité tagjai is részt vettek az emberek elhurcolásában. Listákat készítettek, gyűjtőhelyekre hurcolták a kiszemelteket, vagy őrséget adtak a gyűjtőpontokon. Megpróbáltam az egykori kommunista alapítású Munkásmozgalom-történeti Intézet levéltárában a MOKÁN-ra vonatkozó adatokat gyűjteni, de csak névsorok és nyúlfarknyi leírások akadtak a kezembe. Az Intézet személyzete gúnyos megjegyzésekkel kísérte erőlködésemet, hiszen az antifasiszta hőseiket nem akarták a sárba rángatva látni. Rossz helyen kutattam. A miskolci levéltárosok és a Hermann Ottó Múzeum kutatói azóta gondosan adatolt munkákban tárták fel, hogy a MOKÁN-Komité igenis ronda módon vett részt a málenkij robot-féle elhurcolásokban. A könyvemben emellett többi helytörténeti munkára és levéltári forráskiadványokra is támaszkodtam.
- Nagy lehetett az átfedés a karhatalmista osztagok és a „magyar” politikai rendőrség között. Tudjuk, hogy 1944. október 18-án a kommunisták megtarthatták első nagygyűlésüket a Vörös Hadsereg által elfoglalt Szegeden. Itt hozták létre a politikai rendőrséget, itt létesítettek először internálótábort, és kezdeményezték az első bírósági eljárást.
- Sem a poszt-nyugati „mainstream” történetírás, sem az orosz emlékezetpolitika nem tud mit kezdeni azzal, hogy Európában a második világháborúval párhuzamosan polgárháborúk is zajlottak. Egyfelől voltak a kommunisták és társutasaik Szovjetunióval a hátuk mögött. Másfelől ott voltak a helyi nemzetiszocialisták, akik keresték a Német Birodalom támogatását, de őket csak takaréklángon tartották, afféle ultima ratioként tekintettek rájuk. Hitlernek ugyanis kollaboráló, de legalábbis kooperáló kormányok kellettek, nem pedig zavaros fejű, véres kezű, sötét szívű banditák. Ők a piszkos munka – tömeggyilkosságok – elvégzésére voltak kiszemelve. Harmadrészt ott voltak a konzervatív erők, akik szemben álltak mindkét előzővel, s az angol-amerikai hatalmakra számítottak. De általában nem volt rájuk szükség, mert szuverenisták voltak, és „reakciósnak” tűntek.
- A könyve utolsó fejezetének címe: Egy abszurd helyzet: Magyar ideiglenes karhatalom Kolozsváron az uralomváltás időszakában… Hogyan került ez a csizma az asztalra?
- Az erdélyi magyar történet még nincs kellően megírva. Sőt, a magyar-román viszonyról sincs még átfogó képünk. ’56 után például Kádárék még a román kommunista diktatúrával szemben is alárendelt szerepben voltak, mert a román elvtársak segítettek a magyar belső elhárítás újjászervezésében. Tudjuk, hogy milyen következménnyel járt ez? Nem nemzeti érdekből, hanem pusztán a „béketábor” hatalmi logikájából fakadóan aztán egy idő után Kádáréknak terhes lett a román elvtársi segítség. Én a könyvemben egy olyan epizódot akartam felvillantani, ami beleillett a trianoni országterületen megfigyelhető irányvonalakba.
- Kolozsváron az ideiglenes karhatalmi osztagok megszervezése és hatalom átvétele 1944 őszén annyi magyar vonást visel, mint Szeged és Miskolc eseményei. Persze, hiszen Magyarország egyik nagyvárosától beszélünk.
- Ez annyira igaz, hogy egy év múlva, az 1945 novemberében lebonyolított népszámlálás a nagyszámú elmenekült, a málenkij robotra elhurcolt mintegy öt ezer magyar, továbbá a beköltöző románok ellenére még mindig nagy magyar túlsúlyt mutatatott ki. Az összlakosság ekkor 73 000 fő volt, amelynek 83,5 százaléka (61 000 fő) magyar, 11 százaléka román nemzetiségű volt, 900 körül pedig zsidó nemzetiségűnek vallották magukat.
- Mi történt a kolozsvári vezetésében a front közeledtével?
- 1943-tól kezdve az Erdélyi Párt körül tömörülő magyar vezetőréteg kapcsolatokat épített ki az erdélyi magyar baloldal felé, melybe a munkásmozgalmi pártok mellett a kommunisták is beletartoztak. Az erdélyi vezetők a háborúból való kilépést szorgalmazták, majd Románia augusztus 23-ai kiugrása után már követelték is. 1944. augusztus 29-én megalakult Erdélyi Tanács egy önálló erdélyi politika kidolgozására vállalkozott. Gróf Teleki Béla nyíltan kimondta, hogy az erdélyi magyarság a sorsát úgy mentheti meg, ha baloldali orientációt vesz fel a román kommunistákkal egyetértésben.
- Honnan kerültek elő a felfegyverzett munkások?
- Vita Sándor, az Erdélyi Párt országgyűlési képviselője szerint az egyik nap küldöttség jelent meg Bethlen Béla kormánybiztosnál azzal a hírrel, hogy a város legnagyobb üzemében, az ötezer munkást foglalkoztató Dermata-bőrgyárban megjelent egy hatvanfőnyi német csoport, hogy leszerelje a gépeket. A kormánybiztos megkérdezte: van-e száz olyan emberük, akik hajlandóak fegyvert fogni a gyár védelmében? Az igenlő válaszra Bethlen felhívta Dálnoki Veress Lajos vezérezredest, a 2. magyar hadsereg parancsnokát, s egy teherautónyi fegyvert kért tőle. A felfegyverzett munkásság ezekkel űzte el a német katonákat.
- A kiváló hazafi, Dálnoki Veress Lajos magatartása nem lehetett előzmény nélküli?
- Nem bizony. Érdemes tudni, hogy nem sokkal korábban fegyveres kiképzést nyújtott a németellenes Kolozsvári Magyar Diákok Szövetsége számára. Egy szélesebb körű egyetértésre utal az is, hogy a szórványban élő magyarok gondozását végző Erdélyi Külön Szolgálat vezetője 1944 szeptemberében, kalandos körülmények között, 2 millió pengőt vitt Kolozsvárra, amelyet magyar egyházi személyeknek adott át az uralomváltás időszakában. Ez akkor mesebeli összegnek számított.
- A Dermata-cipőgyár munkásain kívül még kik és hol tagadták meg a kiürítési parancsot?
- E vonatkozásban Csatári Dániel könyvét érdemes forgatni – Forgószélben. Magyar-román viszony 1940-1945.Budapest, Akadémiai Kiadó, 1968 -, amely a maga korában úttörő munkának számított. A kolozsvári kiürítési rendelet teljesítését az Egyetemi Tanács, az Erdélyi Magyar Gazdasági Egyesület, a Múzeum Egyesület, a klinikák dolgozói, továbbá a Dermata-cipőgyár, az Acélgyár és a Vasúti Műhely munkásai tagadták meg. Ellenállásuknak az időközben megalakult fegyveres munkásgárdák adtak nagyobb nyomatékot, amelyek megakadályozták a középületek aláaknázását, a hadifontosságú berendezések felrobbantását. Ezekről az eseményekről természetesen Balogh Edgár is beszámolt a különböző írásaiban.
- Könyvében Ön kitért a Városi Őrség jelentőségére is az akkori eseményekben.
- A Városi Őrség feladat az volt, hogy segítse a rendőrséget a rend fenntartásában. A felügyeletet egy öttagú parancsnokság látta el a városházán, amelynek egy egyik tagja román volt. Sikerült a románságot is megnyerni a polgárőrság gondolatának, de ez nem jelentett biztosítékot a jövőbeli együttműködést illetően. Szeptember vége felé sok szökött katona adta át a fegyverét a Városi Őrségnek, a zsidó munkaszolgálatosok pedig vagy keresztény ismerőseiknél vagy a Városháza pincéiben kerestek menedéket. Malinovszkij marsall szovjetjeit fehér zászlóval Nagy Tibor tiszti főügyész fogadta, néhány kommunista kíséretében.
- A vörös karszalagos, főleg magyarokból álló milícia és a szovjetek közt meddig tartott az együttműködés?
- Pontosan másfél napot. És nemcsak ezért, mert a szovjet katonák fosztogatásai, nemi erőszaktételei megkezdődtek, hanem azért is, mert október 13-ától 18-áig mintegy ötezer magyar férfit hurcoltak el a Kolozsvárról a Szovjetunióba.
A szerző újságíró, politológus
Borítókép: Facebook
