Tojáshéjas egyetemistaként kerültem gyakorlatra a RadioSonic stúdiójába. Bizonyára nagyon kevesen emlékeznek már arra a „közszolgálati jellegű magánrádióra”, amely rövid egy évig sugárzott a 68.7 megahertz frekvencián, Kolozsváron és környékén. Volt annak a rádiónak egy Telefoncsevely című műsora: adott téma kapcsán a műsorvezető a betelefonáló hallgatókkal beszélgetett, esetleg vitázott.
A mélyvízbe engem is bedobtak, el kellett döntenem, miről beszélgetek egy teljes órán át a kedves hallgatókkal. És lőn: kitaláltam, hogy a homoszexualitásról. A főnök mosolygott a bajusza alatt, szinte látni vélte, hogy vért fogok izzadni, hiszen ki lesz az az őrült, aki ilyen taburól csevegne velem élő egyenes adásban.
És eljött az ominózus este, én kismilliónyi amerikai tudományos újságcikkel felszerelkezve (magyar nyelvű sajtója ennek a témának akkoriban lévén nulla) beültem a stúdióba. Csodára nem számítottam, de nem kis beképzeltségemben arra viszont igen, hogy most legalább jól felvilágosítom a kolozsváriakat a melegségről. Az est végére a felvilágosítás megtörtént. De nem úgy, ahogyan terveztem.
Mert az első betelefonáló egy akkor igazán egzotikumnak számító valódi, hús-vér homoszexuális ember volt. És bármilyen kérdésemre válaszolt. Akkor éppen szélvédőket mosott a Főtéren, mert buszvezetői állását elvesztette. Kitalálták? Azért, mert meleg.
Amit elmesélt, pontos képet adott közösségének akkori társadalmi helyzetéről. A titkolózásról, a kényszerű hazudozásról, a kipróbált és becsődölt heteroszexuális házasságról, a rendőri razziákról és a verésekről, szinte minden olyan helyen, ahol felmerülhetett a gyanú, hogy ő a saját neméhez vonzódik.
És mesélt arról is, hogy kisgyerek korában döbbent rá másságára és arról is, hogy saját lényét nem tartja összeegyeztethetetlennek a Biblia tanításaival. Hívő ember volt és sokszor ez volt az egyedüli, ami átsegítette a megvetés és fizikai abúzus okozta traumákon.
Prémium tartalom
Ha érdekli a teljes történet, legyen prémium tag vagy ha már az, jelentkezzen be!
