(Borítókép: Jelenet a Képmutatók cselszövése című előadásból, amelyben Csíky András Molière-t alakította, háttérben Nagy Dezső Bouton szerepében. Fotó forrása: a Kolozsvári Állami Magyar Színház dokumentációs tára)
1.
Ez aztán a színház! – téptük föl percenként az elnyűtt, fekete függönyt a Szamos-parti színház Konsztantyin Gavrilovics Trepljov holdfényes színpadának álcázott próbatermében. Szöveg szerint az első és második kulissza mögött egy nagy üres térnek kellett volna lennie, ahol a tóra meg a szemhatárra nyílik a kilátás, de mindebből mi csak egy falat láttunk, amit a fekete függöny jótékonyan eltakart. Se kulissza, se tóparti látomás, az egyetlen, ami stimmelt: a „semmi díszlet” volt. Rajongani a semmiért akkor még nem nagyon tudtunk, az értetlenség így keserű pillanatokat, nagy szégyenkezéseket és kínos hallgatásokat szült, miközben osztályvezető tanárunk, Csíky András éjszakába nyúló türelemmel magyarázgatta, hogyan kellene látni bármit is egy feketére mázolt falfelületen. A vetítővásznat értettem volna, bátyámmal kora gyerekkorom óta mozirajongók voltunk, minden vasárnap ott szorongattuk az alumínium ötlejest a petrolszagú falusi mozi bejáratánál, hogy valami rongyos kópia darabjaiból összetákolt westernfilmet nézhessünk, de egy fekete falfelületen meglátni azt, „ami fontos és örök” – erre nem voltam berendezkedve.
2.
Párhuzamosan a csehovi jelenetekkel mást is próbáltunk a „semmi díszletben”: Aiszkülosz Leláncolt Prométheuszát. A végtelenül statikus Szküthia sziklás vidéke valamivel barátságosabb volt, mint a holdfényes színpad. Gőgös Prométheusz-klónokként sorra láncoltuk oda magunkat az élére állított asztalhoz, hogy az embernemjárta pusztaságban érvelni tanuljunk eszköztelenül, jambikus verselésben. Bandi bácsi nem szórt villámokat, nem is küldte ránk a májat szaggató sasmadarat, hanem sokat látott Zeuszként figyelt. A módszertan egyszerű volt és lenyűgöző, mert megtanított eligazodni többszörösen összetett mondatokban is. Mire fölfejtettük a szerzői szándékot, olyan volt a Prométheusz-monológ, mint egy kotta: tele magunk alkotta dinamikai jelekkel.
3.
Színpadon először a Troilus és Cressidában találkoztam Csíky Andrással, amit Tompa Gábor rendezett. Vagyis csak találkoztam volna, mivel a másfél oldalnyi párbeszéd, amelyben összehozza Shakespeare a minden hájjal megkent, mézes-mázas Pandarust és Paris fegyverhordozóját, áldozatul esett a dramaturgiának. Az előadás szempontjából nem volt különösebb jelentősége, de nekem igazi mérföldkő lett volna, be is vágtam együltömben a szöveget, mire kiderült, hogy a mérföldkövet évekkel odább kell tolni. Végül egy újabb évezredben, A vasárnapi iskolában találkoztunk ismét. Bandi bácsi fekete reverendában játszotta el a Parasztbibliából kölcsönzött, ősbűntől iszonyodó Pásztor szerepét. Benjamin Britten operájában, a Noé bárkájában később kiderült, hogy a Pásztor maga a Teremtő. Őrzök egy fényképet, amelyen a testvérgyilkosságba keveredett Káin – vagyis én – arcát vesztve, dermedten áll, mint egy elromlott óramű bábfigurája, mellette a Mester – Csíky András – egy padon ül magába roskadva, mint aki tudja, hogy a teremtmény esendőségében ott van a Teremtő felelőssége is. Vonásai némiképp elmosódnak a fényképen, a beléjük kódolt fájdalom és keserűség azonban annyira sűrű, hogy már-már tapintható.
4.
Sok víz lefolyt azóta a Szamoson, hogy Trepljov kapcsán a csehovi dramaturgiával először kísérleteztünk a színház próbatermében, ahol a kolozsvári magyar színinövendékek számára az egyetemi oktatás lényege akkoriban folyt. Láttam közben Csíky Andrást bölcs és cinkos Lőrinc barátként a Rómeó és Júliában, morális fölényében is szánalomra méltó Sabelszkij grófként az Ivanovban, régi vágású, de kifogástalan modorú Gajevként a Cseresznyéskertben, elegáns Fior mesterként az Operettben, borzas Nagg-ként A játszma végében, meghasonló Molière-ként a Képmutatók cselszövésében – és felvételről kifogástalanul érvelő Barakiásként a Caligula helytartójában vagy tépelődő Ma üzletvezetőként A buszmegállóban. Időnként vetítik valamelyik filmjét, a Ménesgazdát és az Akasztottak erdejét gyakrabban is, de ha nem csípjük el, néhány versfelvételét a bukaresti Magyar Adás jóvoltából bármikor visszanézhetjük a youtube-csatornán. Bandi bácsi jellemzően József Attilában érdekelt, úgy ül, úgy elmélkedik és úgy fejti fel a világ dolgait a Szamos-parton – hol másutt? –, mint annak idején József Attila tette a rakodópart alsó kövén, a Dunánál. Ilyen mélységekben és magasságokban csak a legnagyobbak tudnak járni.
Isten éltesse, Bandi bácsi!
