Alma-napló
DEMÉNY ÁGOTA
Alma kutyám mindig is olyan volt, mint egy porszívó, mindent összeszedett, akár itthon esett le a földre, akár az utcán. Nagyon féltettem, nehogy megegyen valami olyan dolgot, amitől megfullad, vagy valami baja lesz. Mindig küzdöttem vele az utcán, hogy köpje ki azt, ami a szájában van, de sajnos, nem mindig jártam sikerrel. Van, hogy olyan hamar „felszippantja” azt, amit kapott, hogy mire oda kapok, addigra már igazából mindegy is. Hiába szólok rá, ütök az orrára, egyszerűen nem hat rá. Nem tudom, mit tehetnék, hogy leszokjon erről. Nem is olyan régen, amikor haza jöttünk, lefeküdt a földre, s elkezdett fújtatni, de nagyon erősen. Még vizet sem akart inni, csak fújtatott vagy öt percen keresztül, aztán prüszkölt kettőt, és abbahagyta. Én viszont nagyon megijedtem, s az az öt perc örökkévalóságnak tűnt számomra. Hála az égnek nem lett semmi baja, de az ijedség megvolt.
Ezen a héten édesanyám kiöntötte a kakaót a földre – nem hittük volna, hogy Alma ezt is felnyalja, de nagyon ízlett neki. Többet ugyan nem fog kapni, mert úgy tudom, a kutyáknak nem tesz jót.
Lassan öt éve írom ezt a naplót, és a mai napig vannak alkalmak, hogy megállítanak az utcán, és amikor megtudják a kutyusom nevét, egyből az Alma-napló jut eszükbe, és mondják, hogy nagyon várják a következő írásomat. Nagyon jól esik, és köszönöm szépen neked kedves Olvasóm, hogy követője vagy Alma életének. Már nem olyan kicsi, így minden egyes kis érdekes mozdulatát meg kell jegyeznem ahhoz, hogy havonta tudjak róla írni egy cikket, de szeretem ezt csinálni, és remélem, te is kedves Olvasóm mosolyogva olvasod el mindig.
