Együtt színeztük ki a hét napjait, minden alkalomra jutott valami érdekesség, ami lekötötte a gyermekek figyelmét. Igyekeztünk a szabad levegőn tölteni el a lehető legtöbb időt. Már a tízórait is kint az udvaron, pokrócon ülve fogyasztottuk el és egészen addig maradtunk a friss levegőn, amíg a korgó pocakjuk ebédidőt nem jelzett. Kint tornáztunk, mondókáztunk, meséltünk, járgányoztunk, rajzoltunk, festettünk, de talán a legnagyobb élményt az állatkák simogatása jelentette, amelyek segítségül szolgáltak a heti témánk feldolgozásában.
Óvodánk otthont ad egy teknősbékának, amely már megszokta a gyerekek közelségét. Állandóan jelen van, délután ő is szundizik a gyermekek pihenőidejében, mintha tudná, hogy akkor ott, neki is csendben kell lennie. Nagy segítségünkre volt ezen a héten is, hiszen rengeteget tapasztalhattak, tanulhattak a gyerekek tőle. Megtudhatták, mit eszik, milyen a testfelépítése, mik a jellemzői.
Óvodánk másik kis lakói a botsáskák szintén nagy érdeklődésnek örvendhettek a gyermekek részéről. Mivel ezek az érdekes élőlények kinőtték eddigi lakhelyüket, az ovisok segédkeztek átköltöztetni őket egy tágasabb helyre. Megvendégeltünk egy kis nyuszit is, ki a Fahéj névre hallgat. Megsimogattuk, ételt, inni valót adtunk neki, megnéztük, hogyan mozog, mik a jellemzői. Élménybeszámolónkat egy idézettel zárnám, amely az ANYÓ keretében együtt töltött időt találóan jellemzi: „Lehet, hogy elfelejtik, mit mondtál nekik, de soha nem fogják elfelejteni, hogy hogyan érezték magukat szavaidtól.” (Carl William Buehner).
György Zsuzsánna, óvodapedagógus
