Olyan kérdések foglalkoztatnak előtte, hogy vajon milyen összetétele lesz a csoportnak, vajon boldogulok-e a teljesen új helyzetben, vajon lesz-e elég időm mindegyik kis csodát megismerni, sajátos világát felfedezni. Mindig kíváncsian várom a gyerekeket, érdeklődve vizsgálom a jelenléti ívet, nézegetem, próbálom elképzelni a gyerkőcöket, arcokat asszociálok nevekhez, aztán bekövetkezik a nagy találkozás egy-egy hétfő reggelen.
Székely Árpád igazgatónak köszönhetően idén új helyszínnel bővült az ANYÓ, méghozzá a Kolozsvári Református Kollégium Farkas utcai épülete volt két hétig hangos az óvodások énekeitől, mondókáitól, kacajától.
Két hetet vállaltunk Magyari Henrietta kolléganőmmel, közösen állítottuk össze a heti tevékenységeket. Első héten méhecskékké változtunk és a méhek különleges világát ismertük meg, második héten pedig a farmok körüli teendőkkel, házi állatok tartásának okaival, ismerkedtünk, amelyet azért tartottunk fontosnak, mert sok gyermeknek már nincs lehetősége megismerkedni a falusi élet szépségeivel, tevékenységeivel, s valószínűleg emiatt sok néphagyomány már kihalóban van. Ennek okán megpróbáltuk a farmokat és a falusi szokásokat Kolozsvár szívébe csempészni. A hét első felében inkább a folyamatok elméleti összefüggéseit tártuk fel a gyermekeknek: pl. a juhot a gyapjúért tartják, azt mi mindenre használhatják, majd a hét vége fele forgószínpad formájában mindenkinek lehetősége nyílt bizonyos farm körüli tevékenység gyakorlati kipróbálására is. Egyik asztalnál bárányokat lehetett színezni, a gyapjút vattaragasztással szemléltetve, a másik asztalnál textilfestés zajlott, a harmadiknál a tehénfejést lehetett kipróbálni tejjel töltött, az ujjbegyeken kilyukasztott gumikesztyű húzogatásával, az utolsó állomáson nemezelésre nyílt lehetőségük az óvodásoknak, mindezt énekléssel és mondókázással fűszerezve. Fáradtságos munkájukat különleges játékkal jutalmaztuk: közös „posztmodern” festményt alkottunk festékkel megtöltött felfújt lufik kipukkasztása által.
A gyerekek érdeklődéssel álltak minden próba elé, és kiválóan helytálltak mindegyik feladat elvégzésénél. Büszkén mutogatták munkájuk gyümölcseit, s alig várták, hogy a délután érkező szülőknek megmutathassák. Volt olyan lelkes óvodás, aki másnap reggel a saját maga által festett trikóban érkezett az oviba.
Bátran vallom, hogy legalább annyira élveztem én is ezt a két hetet, mint a gyerekek, lehet, mert lélekben én is gyermek maradtam, de azt hiszem csak így tudok hiteles lenni óvó néniként. Szomorúan búcsúztam új kis barátaimtól a második hét lejárta után, de hálás vagyok nekik a közös kalandért, a szülőknek a számomra megszavazott bizalomért, az igazgató úrnak a számomra otthonos helyszínért és nem utolsó sorban Fekete Emőkének és a szervező Argumentum Nostrum Egyesületnek a lehetőségért.
Remélem, jövőre mindenkivel újra találkozhatok!
Rácz Eszter Tímea, óvodapedagógus
