Kerekes László, a Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegye segédpüspöke, általános érseki helynök vasárnap délelőtt a kolozsvári Szent Mihály-templomban ünnepélyes szentmise keretében akolitussá avatta Ambrus-Pál Arnoldot, ezen egyházközség plébániájának munkatársát. A püspökkel koncelebráltak: Veres Stelian kanonok, főegyházmegyei gazdasági igazgató, Nóda Mózes és Holló László, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem Római Katolikus Teológia Kar habilitált professzorai, doktorátusvezetők (előbbi a Didaktikai Teológia Intézet igazgatója, utóbbi a Vallás, kultúra, társadalom katolikus doktori iskola igazgatója), Orbán Szabolcs ferences szerzetes pap, egyetemi adjunktus, Bőjte Csongor segédlelkész, asszisztált Lázár Hunor gyakorlati éves kispap.
Az evangélium után László Attila főesperes plébános kiszólította az akolitusjelöltet, aki felavatását kérte erre a szolgálatra.
Szentbeszédének bevezetőjében Kerekes László rámutatott az esemény jelentőségére az egyházközségek életében, és elmagyarázta, hogy az akolitus már a II. század végére kialakult szolgálati fokozat a latin egyházban. Hitelességgel kell vallania, amit hisz és úgy él, amint vall, amint Szent Pál apostol írja a korintusi híveknek: mi hiszünk, azért beszélünk. Az Eukarisztia kiszolgáltatója hiteles ember kell hogy legyen, de ez a követelmény mindenki részéről, akik Krisztus követségében járunk.
A szónok a következőkben az aznapi olvasmánnyal kapcsolatban többek között elmondotta: „A bűnbeesés után az ember szégyell Isten elé állni. Ugyanakkor védekezik, és másra hárítja a felelősséget. A mi bűnbeesésünkkel is így van: szégyelljük Isten előtt, sokszor elmenekülünk, félünk Istentől. Nem vállalunk felelősséget a cselekedeteinkért, hanem sok mindenre hárítjuk az okokat: a világ ilyen, csaló, becsapó, helyezkedni kell. (…) Mi is megtapasztaljuk a mindennapokban ezt a világot, az Istentől való elfordulás világát. Ebbe a világba jött el Urunk Jézus Krisztus. Isten hűséges az ígéretéhez, az asszony széttiporja a kígyó, a gonosznak a fejét.”
Mit jelent a meghasonlás? – tette fel a kérdést. „Belső, lelki ellentét, fájdalmas zavar, sértődött vagy csalódott elégedetlenség kifejlődése, illetve ennek eredménye mint lelkiállapot; csalódottság, elégedetlenség. Erkölcsi, lelkiismereti, súlyos meghasonlás; önmagával, a világgal való meghasonlás. (…) A másik jelentése: az egyetértésnek, a jó viszonynak a felbomlása, ellentét keletkezése, összeütközés, illetve ennek eredménye mint állapot, viszony; egyetértés hiánya, nézeteltérés, viszály. (…) »Ahol meghasonlás vagyon, nincsen ott Isten áldása.« (Mikes Kelemen). »Nem mondom a belvillongás dühét, / A meghasonlás ádáz szörnyeit: / Vér foly, mióta földön ember él.« (Vörösmarty Mihály). A meghasonlás egyben kétszínűség: más az életforma és másnak látszik. Szegénynek látszik, de dúskál mindenféle jóban. Böjtöl, de csak látszatra, hogy tiszteljék. Imádkozik – látszatra.”
„Jézus beszédének vége – magyarázta tovább az olvasmányt a püspök – kemény váddá alakul: amikor nem ismerik fel Isten tetteit, a Szentlelket káromolják. (…) A sátán támadása végigvonul a történelmen. Krisztusra is ráfogták, hogy megzavarodott. S azóta is hány buzgó emberre mondták, hogy bolond. Bolondságnak mondják egyesek a keresztény tanítást, igyekeznek nevetségessé tenni a kereszténység erkölcsi elveit. Mi azonban tudjuk, Jézus legyőzte a világot. Bolondságok: elmenni a templomba, becsületesen élni, hűségesnek lenni a házasságban, a családban.
Megújulásra van szükségünk: ez a pasztorális évünk témája, amint Szent Pál apostol írja: a külső ember romlásnak indult bennünk, a belső napról napra megújul” – nyomatékosította Kerekes László püspök.
A homília után a püspök a jelölthöz fordult: „Te az akolitus tisztségre vagy kiválasztva, hogy azzal sajátos részt vállalj az egyház hivatásából. Az egyház életének csúcspontja és forrása az Eucharisztia. Általa épül és növekszik Isten népe. Most azt a feladatot bízzuk rád, hogy segíts a papoknak és a szerpapoknak tisztségük gyakorlásában és szükség esetén megáldoztasd a híveket, valamint a betegeket is. Mivel most erre a szolgálatra külön felavatást kapsz, élj egyre inkább az Úr áldozatából és egyre jobban azonosulj vele. Törekedj felmérni munkaköröd mély, lelki értelmét, hogy mindennap tudatosan add oda magad Istennek Jézus Krisztus által, neki tetsző lelki áldozatul. Amikor ezt teszed jó, ha gondolsz arra, hogy amint testvéreiddel egyazon kenyérrel táplálkozol, egy testet is alkotsz velük. Őszintén szeresd tehát Krisztus Urunk titokzatos Testét, vagyis Isten népét, főleg pedig az elesetteket és a betegeket. Igazodj Jézus parancsához, amelyet az utolsó vacsorán adott apostolainak: szeressétek egymást, amint én szerettelek titeket!”
Ezt követően a püspök különleges áldásában részesítette az akolitust. László Attila ráadta a jelöltre a rituális ruhát, majd a püspök átnyújtotta neki a konszekrálandó kenyeret (ostyát): „Vedd az Eucharisztia ünneplésére előkészített kenyeret, és úgy élj, hogy méltóképpen szolgálhass az Úr és az Egyház asztalánál.” Az új akolitus ezután először áldoztatott.
Ambrus-Pál Arnold a Kovászna megyei Kézdikőváron született 1996. június 16-án, a BBTE Római Katolikus Teológia Karán végzett alapkézést és mesterit, jelenleg doktorandusz; nős, egy kislány édesapja. Akolitussá avatásán a jelenlevőkkel együtt ünnepeltek családja, szülei, rokonsága, barátai, kollégái.
