Nincs hagyománya annak, hogy magyarországi vendégtársulatok érkezzenek Bukarestbe. Erre volt egy pár példa a Bukaresti Nemzeti Színház és magyarországi társulatok közötti együttműködésnek köszönhetően, de nem teremtődött belőle hagyomány. Az erdélyi magyar társulatok is ritkán jutnak el. Az elmúlt harminc évben az volt a szokás, hogy ha az Országos Színházi Fesztiválra (FNT) beválogattak egy-két-három magyar nyelvű produkciót, akkor láthatott a bukaresti magyarság is anyanyelvén előadásokat, ha nem, akkor maradt a remény, hogy következő évben hátha magyar nyelvű produkció is bekerül a zsűri válogatásába.
Ezt a langyos jelenlétet törte meg a temesvári, a nagyváradi, a szatmárnémeti, a csíkszeredai és a székelyudvarhelyi magyar színházakat magában foglaló Magyar Színházi Szövetség (MASZÍN), amely 2022-ben először, az idén pedig másodszor szervezte meg a Magyar Színházak Fesztiválját a bukaresti Odeon Színházban. A szeptember végén és október elején megtartott seregszemlén hatalmas közönségsikernek örvendett két zenés darab, az Andrei Șerban által megrendezett és a szatmárnémeti Harag György Társulat által színre vitt My fair lady, valamint az Ervin Șimșensohn által jegyzett Hegedűs a háztetőn, amelyet a Csíki Játékszín mutatott be. De nem csak a zenés színház hódított, hanem mind a hét produkció kivívta a bukaresti román és magyar közönség tetszését.
A Magyar Színházak Fesztiválját a hétfőn véget ért Országos Színházi Fesztivál követte, amelyre az idén is meghívtak több magyar nyelvű előadást, egyebek mellett a Kolozsvári Állami Magyar Színház Ifjú barbárok című előadását ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében. Ez a produkció román kritikusok szerint is az egyik legjobb előadások közé tartozott, amit megerősített a közönségnek az előadás utáni, a bukaresti közegben is szokatlan ovációja. Tény, hogy az Ifjú barbárok számomra is az egyik legemlékezetesebb színházi élmény az elmúlt pár évre visszamenőleg.
Volt olyan bukaresti román rendszeres fesztivállátogató ismerősöm, aki úgy vélekedett, hogy a román országos seregszemle az idén gyengére sikerült, és a Magyar Színházak Fesztiválja érdekesebb volt. Meggyőződésem, hogy nem csak a magyarok iránti udvariasságból hangzott el a vélekedése, hiszen a fővárosban bemutatott magyar nyelvű előadások valóban magas színvonalúak voltak és mindegyik maradandó színházi élményt nyújtott. Csak hab a tortán a Kolozsvári Magyar Opera elmúlt években tapasztalt szárnyalása, ami éreztette hatását júniusban a Bukaresti Nemzetközi Operafesztiválon is, ahol immár másodszor vett részt a kincses városi társulat olyan zenei ritkaságnak számító előadásokkal, mint Bartók Béla A kékszakállú herceg vára és A csodálatos mandarin című egyfelvonásosaival, ami igazán méltó egy fesztiválhoz. Ezzel messze lekörözték a többi román intézményt, amelyek megszokott repertoár-produkciókkal jöttek, elutasítva azt, hogy kimozduljanak a komfortzónájukból.
Mindezek kapcsán megfogalmazódott bennem az a felismerés, hogy a közösségünket érő számos negatív folyamat ellenére a romániai magyarság még mindig képes erején felül teljesíteni bizonyos területeken, és határozottan ezek közé tartozik a színház, illetve általában a művészet és a kultúra, de főleg a színház, ahol a 6,5 százalékos számarányunkhoz képest a minőség szempontjából megkockáztatnám, hogy kétszer nagyobb arányban vagyunk jelen. Az erdélyi magyar társulatok produkciók száma tekintetében is többet tudnak felmutatni az etnikai arányokhoz képest, a magas színvonal pedig azt a látszatot kelti, hogy nem egy egymilliós közösség színházáról van szó, hanem egy ennél jóval nagyobbéról.
Az önképünkben ez valahogy nem jelenik meg, vagy legalábbis az az érzésem, hogy nem vagyunk ennek tudatában. Sokszor nem értékeljük kellően színházaink előadásait, megszoktuk, hogy vannak. Nem segít az sem, hogy a széles közönségnek korlátozottan van lehetősége rálátni a teljes erdélyi magyar színházi életre, hiszen a tájolás csak korlátozott mértékben valósul meg, pedig ha valamennyi társulat kiemelt produkcióit egymás mellé tesszük, akkor hihetetlen gazdag színházi kultúra tárul a szemünk elé. Persze ehhez értő közönség is kell, ezért lenne fontos, hogy színházaink előadásai vidékre is eljussanak, ne csak egy szűk, földrajzi elhelyezkedése okán szerencsés és kiváltságos városi réteg élvezhesse őket.
Sokat szoktunk beszélni a kultúráról, talán túl sokat szoktuk ünnepelni magunkat, akkor is, amikor nem kellene, így egy ilyen újabb ünneplésre lehet, hogy sokan csak legyintenek. De mégsem kellene, mert a színházak esetében valóban nemzetközi mércével is mérhető teljesítményekről van szó.
A Bukarestben élő magyarok biztosan szeretnének többször magyar nyelvű előadásokat látni, de nem tehetik meg. Éljenek ezzel a lehetőséggel legalább azok, akik rendszeresen megtehetik, megtisztelve ezáltal színészeinket és művészeinket. Mert nem csak a színészeknek fontos, hogy ott legyenek a nézők, hanem nekünk, nézőknek is fontos résztvenni egy olyan kulturális produkcióban, amely a színpadon és a nézőtéren lévők épülését, fejlődését és művelődését egyaránt szolgálja.
Borítókép: Imre Éva Bartók szerepében (Ifjú barbárok)
Fotó: Kolozsvári Állami Magyar Színház/Bíró István
