Metaadat 230,

Ebben a házban kezdette meg előadásait / 1792. nov. 11-én / az Erdélyi Magyar Nemes / Színjátszó Társaság / „nyelvünk dicsőségére és a nemzeti / tiszta érzés gyarapítására" / ennek emlékére helyezte ide e táblát / a százéves ünnepet rendező bizottság / 1892. nov. 11-én / a ház tulajdonosa, br. Horváth Ödönné / gr. Rhédey Johanna nemes adományából. 

De hol itt a hiba? Nos, az időponttal van a gond. Az évszám ugyan rendben van, de a hónap és a nap nem stimmel. Ugyanis ma már nem november 11-én, hanem december 17-én ünnepeljük a kolozsvári magyar színjátszás immár 230. évfordulóját. Hogy lehetséges ez? Mi, több mint kétszáz év elteltével jobban tudjuk a pontos dátumot, mint az elődeink száz évvel ezelőtt? Úgy tűnik, igen.

Ugyanis, sokáig nem lehetett pontosan tudni, hogy mikor is hangzott el Kotsi Patkó János vezetőszínész szájából az első magyar szó az első kolozsvári színpadon. (Azért hangsúlyozom a „magyar szót”, mivel a Rhédey-ház báltermében már 1788-tól tartott előadásokat egy német színtársulat). Az első magyar nyelvű előadásról nem maradt fent sem színlap, sem pedig plakát, sőt sokáig úgy vélték, hogy kritika és újságcikk sem. Az előadott darabnak is csupán a címét tudjuk, a szövege és a szerzőjének a neve talán örökre elveszett. A Titkos ellenkezés vagy Köleséri című színmű, feltehetően Köleséri Sámuelről szólhatott, aki a 18. századi Erdély egyik kiemelkedő tudományos és közéleti alakja, a természettudományok képviselője és a felvilágosodás egyik karizmatikus közvetítője volt. Drámába illő életútjának érdekessége, hogy miután megszerezte a teológiai doktorátust, az ezt követő első prédikációjában eltévesztette a Miatyánkot. Ezt intő jelnek tekintette, úgyhogy szakított a papi pályával és elvégezve az orvosi egyetemet, a gyógyászatnak szentelte életét, míg végül egy börtönben lehelte ki a lelkét.

A száz évvel ezelőtti emléktábla feltehetőleg azért említi az 1792. november 11-i dátumot (az akkori források legalább négy különböző időpontot jelöltek meg), mivel ezen a napon született a magyar drámairodalom egyik kiemelkedő alakja, Katona József is. A romantikus kor szellemisége valószínűleg szép gesztusnak gondolta a magyar hivatásos színjátszás kezdeteit összekapcsolni a nagy drámaíró születésével. Egyébként Katona József drámaírói munkássága valóban összefonódik a kolozsvári teátrum sorsával. Ugyanis tény, hogy a Bánk bánt a kolozsvári Farkas utcai kőszínház 1821-es megnyitó ünnepségére kiírt pályázatra alkotta meg, és 1945-ben, amikor a társulatnak végleg (?) ki kellett költöznie a Fellner és Helmer által tervezett Hunyadi téri épületből, búcsúelőadásként, szintén a Bánk bán volt műsorra tűzve.

Enyedi Sándor irodalom- és színháztörténész kutatásainak köszönhető, hogy ma már (szinte) teljesen biztosak lehetünk abban, hogy az első bemutató időpontja 1792. December 17. volt. Sőt, eredetileg egy nappal korábbra volt kitűzve a premier, amely egy kolozsvári közéleti személyiség temetése miatt csúszott egy napot.  Enyedi Sándor kutatónak ugyanis sikerült fellelnie egy addig ismeretlen kordokumentumot, a Bécsben megjelenő Magyar Kurír elveszettnek hitt 1793. Január 4. lapszámát, amelyben az egykori tudósító így számolt be a kolozsvári eseményről:

 „Erdélyből. Kolozsvár. Déc. 16-án. Itt ez mái nap kell vala a` Magyar Teatromnak leg elöbbször felnyilni, de az igyan akkor nap esett szomoru temetés miatt más napra halasztván, ekkor igen derekason véghez vitették az első iparkodás. (…) Az Erdélyi Nagy Fejedelemség béli fő Kormányzó Ur ő Ex/cellentiá/jától fogva, jelen valának ezen a játékon mind azok, kiktől vehette `s valósággal is vette elevenségét a Magyar Teatrom.” [1]

Persze, mindez csak kortörténeti kuriózum. A fontos és a lényeges az, hogy az Aranka György annak idején sürgetően megfogalmazott igénye és programja a kolozsvári magyarnyelvű színjátszás létrehozására elérte a célját. Felhívása megmozgatta az erdélyi arisztokráciát: Bánffy György 400, Bethlen Sándor 100, Wesselényi Miklós pedig 300 forintot adakozott a nemes cél érdekébe. Így, Fejér János, a színház első igazgatója engedélyért folyamodhatott a királyi főkormányszékhez, hogy társulatot alapíthasson, majd miután a jóváhagyást megkapta, javarészt a nagyenyedi tógás diákok közül verburálhatta össze a színészeit. A vezető színészük, az egykori huszártiszt Kótsi Patkó János szájából pedig elhangzott az a beköszöntő beszéd, amely az évszázadokon átívelve, ma is aktuális módon fogalmazza meg a színjátszás hivatását, küldetését és erejét:

“A színjátszó sokkal fontosabb ember a köz társaságban, mint amilyennek sokan képzelik. Az ő kezében vagynak a lélek munkáját ébresztpő szerek, melyeket sem a törvény, sem a király tekintete mozgásba nem hozhat. A hatalmas, a hipokrita, a magát tettető kivonja magát a törvény hatalma alól, de a színjátszóé alól bajosan, sőt nem is, ha a színjátszó jól játszik.” [2]