Gyakorta elégséges egy idegen hangzású név, hogy a leendő bérlőt be se tessékeljék a lakásba. Meg sem nézheti, hová nem fogják befogadni. Az információt nem akárki, a Német Szövetségi Diszkriminációellenes Hivatal főnöke, Berhard Franke hozza tudomásunkra. A lakáskereső migránsok 35 százaléka egy újabbkeletű felmérés szerint egyéb vonatkozásokban is „rasszista diszkrimináció áldoztává” válik. A felmérés készítői ezer 16 év fölötti „migrációs hátérrel rendelkező” – németül hibátlanul beszélő – embert kérdeztek meg. Európa vezető – egykor a Willkommenskultur lázában élő – államában, Németországban, melynek sajtója Magyarországot egyébként előszeretettel ábrázolja kvázi fasiszta állam gyanánt! Antidiszkriminatív kéjjel. Merthogy Magyarország nem hajlandó beengedni illegális migránsokat. Legálisokat – ezzel az ellenzék bizonyos csoportjai Orbán Viktort is többször megvádolták – igenis beengedett. Arról azonban nincs hír, hogy hasonló esetek (akárcsak részarányosan) Magyarországon is megtörténnének. Valószínűleg nem is történhetnek meg, mert ha egyetlen hasonló eset is lenne, azt az ellenzéki sajtó már réges-régen világraszóló dobra verte volna (egyenesen a New York Timesban).
Hogy a magyar átlagember viszolyog az idegenektől, közismert tény. De úgy tűnik, hogy mégiscsak megpróbál az egykori Európa erkölcsi normáihoz, egyebek közt egyfajta tapintathoz igazodni. Ami érthető, hiszen a magyar állam által befogadott (tényleg kisszámú) bevándorló valóban menekült vagy a szó egykori értelmében vett vendégmunkás.
Németországban még a lakáshirdetések jelentős része is sérti az egyenlő bánásmódra vonatkozó alkotmányos kitételeket. A hirdetések ugyanis így-úgy kijátszhatók. A diszkriminatív szándék jogilag nehezen besorolható megfogalmazásokba rejthető.
Hogy miért írom le mindezeket? Valóban fölösleges lenne, hiszen Németországban még az én (idehaza is zavartkeltő) nevem, a „Bíró Béla” is számtalanszor okozott már gondokat. (S korántsem véletlenül: a kolozsvári egészségügyi asszisztensnők is doamna Bella gyanánt szoktak az orvosi rendelőbe beszólítani.) A nevem Németországban is kifejezetten idegennek tűnt. Pedig aligha beszéltem idegenszerűbb németet, mint aki másfél éve érkezett Németországba.
De én az idegenkedést senkitől nem vettem zokon. Az idegennek ab ovo eltérő bánásmód jár ki. Vagy a szánalomból fakadó (ha nem éppen anyagi érdekek miatti) manifeszt rokonszenv, vagy a – nem mindig megalapozatlan – gyanakvás. Hogy ki kicsoda, az (előítélet ide vagy oda) mindig csak később derülhet ki. Az előítéletnek mindig van némi alapja (elvégre ebben-abban mégiscsak mások vagyunk). Az előítéletet azonban csupán az utóítélet tudhatja eloszlatni, egészen pontosan korrigálni. (Shakespeare drámáinak legsötétebb tragédiáit a határtalan jóhiszeműség gyanútlanjai: az otellók, desdemonák, oféliák, cordéliák teszik – egyáltalán – lehetségessé.) A tisztességes ember az, aki – bár nem bagatellizálja az előítéleteket – ha hamisaknak bizonyulnak, rögtön (és megkönnyebbülten) fel is adja őket. Gyakorta jártam Nyugaton. Valóban így is történt. A megrögzött gyűlölködők – akiken az Isten sem segíthet – ott is kivételszámba mentek. (Talán változnak az idők? De ha igen, vajon miért?) Gyógyíthatatlan előítéletekkel gyakrabban találkoztam idehaza, mint Nyugaton. Bár – az igazság kedvéért rögtön hozzá kell tennem – manapság idehaza is mind ritkábban.
Hogy a kérdést megismételjem: miért írom le mindezeket?
Azért, mert amikor Ercsey-Ravasz Ferenc felsorolja a világ rasszista fővárosait (Washington, London, Budapest) érdekes módon kifelejti Berlint, Párizst, Madridot… (Az utolsó az igazán kedvemre való. Ott tartják ugyanis fogva – európai standardok szerint szinte már életfogytiglan – a katalán függetlenségi népszavazás értelmi szerzőit. Miközben a szerző által rasszistának bélyegzett Angliában szabadon lehetett és ezután is lehet népszavazni…) http://szabadsag.ro/-/washington-london-budapest-ditro
Ditrót ezzel szemben nem késlekedik a „magyar eredetű” székely elvakultság fővárosává nyilvánítani.
Pedig a ditróiak – „Budapest” ide vagy oda – aligha tettek egyebet, mint a berlini lakásbérlők. Előítéleteiket nem voltak hajlandók utóítéletnek alávetni. Ha megteszik, talán kiderült volna, hogy a két barnabőrű, akik még csak nem is migránsok, csupán vendégmunkások voltak, használhatóbb pékek, mint honfitársaink túlnyomó többsége. Ha nem így lenne, a munkáltató sem őket alkalmazná. Akkor meg mi bajunk lehetne velük? Esetleg megkísérelhetnénk jobbak lenni, mint ők. Annak valószínűsége meg, hogy belőlük válhattak volna Románia első terroristái, a nullával egyenlő. Az „elsők” ugyanis már börtönben ülnek… A ditróiak ennek ellenére is megérdemlik sorsukat… Ahogyan a honfitársai többségét „képződményekként” aposztrofáló magyar Niedermüller Péter is megérdemelné… Vagy Bayer Zsolt. aki ellenzéki ellenfeleit folyamatosan „sejthalmazok” gyanánt emlegeti. Persze ő sem minden alap nélkül. Egyikük sem fogja „megérdemelni”… Magyarországon ugyanis – Orbán Viktor ide vagy oda – demokrácia van. Igaz, Magyarország – nyelvileg legalábbis – egészen vad Nyugat benyomását kelti. Bármely oldalról közelítünk is hozzá. Legyen az jobb vagy akár bal…
Hogy Ercsey-Ravasz Ferenc felsorolása miért hiányos? Nos, bizonyosan nem pusztán valamiféle – előbb-utóbb mindannyiunkat elérő – szenilitás okán.
Mert tessék csak megnézni! Washingtonban, Londonban, Budapesten jobboldali – „per definitionem” rasszista – kormány van hatalmon. (Ercsey-Ravasznak még elnézést kell kérnie Rio de Janeiro Bolsonarojától, nevezett személy ugyanis egy dekával sem kevésbé derék jobboldali, mint az előbbi fővárosok „diktátorai”. Isztanbul szultánjáról nem is beszélve.)
Az is érdekes kérdés lenne, hogy a német-török-angol családból származó Boris Johnson (aki végső fokon az észak-ír, a walesi, valamint a skót függetlenségi törekvéseket még Európa legnagyobb haderejével sem szándékszik „vérbe fojtani”) mennyivel rasszistább, mint az oroszokat anyanyelvük használatától továbbra is megfosztó – példásan demokrata – ukrán elnök, vagy a lett, litván, észt állam „diktátorai”, akik – az amerikai fegyverek árnyékában – orosz kisebbségeiket állampolgárságuktól is megfosztják. Hogy ne folytassam…!
Ercsei-Ravasz Ferenc élvezettel tetszeleg az antirasszizmus pózában, de az vajon nem „rasszizmus”-e, hogy másokat minden komolyabb alap nélkül rasszistázunk? Talán azért, mert bizonyos körökben ez a comme il faut…?
És még egyszer a felsorolásról: az analógiák hasznos eszközei a gondolkodásnak, de korántsem helyettesíthetik a gondolkodást magát! Arról nem is beszélve, hogy Orbán Viktor ugyanúgy nem Budapest diktátora, mint ahogyan Trump sem Washingtoné, és Johnson sem Londoné. Mindannyiukat egy-egy ország (a szerző neoliberális „nyelvjárásában” egy-egy nemzet) választotta diktátorává.
Demokratikusan. Igaz, a demokrácia korántsem tökéletes uralmi forma. A népet valóban félre lehet vezetni egy ideig, de aki ezt teszi, az – egy demokráciában – előbb-utóbb elkerülhetetlenül belebukik. El kellene immár dönteni, hogy mit akarunk inkább: ezt a tökéletlen demokráciát, vagy valamely, önmagát felvilágosultnak tételező (nyelvi-kulturális vagy szociális) elit „tökéletes”, legfeljebb csak erőszakkal megdönthető bársonyos uralmát.
