Sokan értetlenül álltak a történtek előtt, hiszen első hallásra nem tűnik annyira sértőnek az „ăla negru” kifejezés. Itthon valóban elhangozhat úgy, hogy fel sem figyelünk annak pejoratív tartalmára. Tény, hogy ma már nem illik valakire hivatkozni pusztán bőrszíne vagy etnikai hovatartozása szerint, hiszen ez tiszteletlenség és valóban lehet rasszista vagy kisebbségellenes mellékzöngéje. Hogy Colțescu ezt a mérkőzés hevében nem érzékelte, ha nem is elfogadható, de lehet enyhítő körülményeket találni rá. Szinte biztos vagyok benne, hogy a játékvezető – akinek egyébként nincs túl jó szakmai híre a hazai bajnokságban gyakori tévedései miatt – nem akarta megsérteni az afroamerikai másodedzőt, egyszerűen nem mérte fel, hogy abban a környezetben, ahol bíráskodik, milyen hatása lehet szerencsétlen kiszólásának.
Romániában minden bizonnyal elhangozhat következmények nélkül egy ilyen kijelentés, ha ezt hallaná is egy színesbőrű játékos, vélhetően elengedné a füle mellett. Csakhogy Nyugat-Európában, az Egyesült Államokban a rasszizmus elleni küzdelem olyan szintre jutott, amely könnyen vezethet túlzásokhoz egyik vagy másik fél részéről, főleg a mostani időszakban, amikor valóságos társadalmi forradalom zajlott le Amerikában a rendőrségi túlkapások miatt. A játékosok viselkedése tökéletes lakmuszpapírja annak a feszült társadalmi helyzetnek, amely a kevertlakosságú Nyugatot jellemzi. Felmerül a kérdés, hogy méltányos félbeszakítani egy futballmeccset egy ilyen kijelentésért, amely szinte biztos, hogy csak azért hangzott el, mert a román bíró egyszerűen így akarta azonosítani és megjelölni kollégája számára, hogy kinek kell piros lapot adnia? Kezelhetnék nagyvonalúbban a kisebbségek ezeket a többség által ártatlannak nevezett elszólásokat? Kétségtelenül igen, lehetne mindkét fél nagyvonalúbb, viszont ez a nagyfokú érzékenység és az ebből fakadó esetleges túlzások azt mutatják, hogy mindkét oldalon hiányzik a kellő empátia a probléma megvitatására. A rasszizmus létező jelenség, amely egyrészt az egymás mellett élés feszültségeiből ered, és megvannak ennek a történelmi hagyományai.
Most Románia belecsöppent egy nemzetközi botrány kellős közepébe Colțescu révén. Kellemetlen helyzet, de vajon fog-e valamit tanulni ebből a hazai társadalom? Kétlem, hogy igen, pedig lenne mit. Colțescut jobban fel lehetett volna vértezni mindenféle tudással, hiszen ma már tudjuk, hogy egy nemzetközi játékvezetőnek nem elég csak a labdarúgás szabályait tudnia, ezen kívül nagyon sokféle képességgel kell rendelkeznie, hogy helyt tudjon állni a nemzetközi porondon. Jó lenne, ha már itthon megtanulhatná, hogy „ăla negrunak”, bozgornak nem illik senkit szólítani, mint ahogy oláhozni sem ildomos még akkor sem, ha a 19. században ez bevett terminológia volt. A hazai társadalom és labdarúgás azonban még nem nőtt fel, hiszen itt simán lehet károgni vagy bozgorozni a lelátóról, s miért ne, sajnos oláhozni is bizonyos körökben, mert ezek a megnyilvánulások következmények nélkül maradnak. Nálunk a bírók nem szakítják félbe a mérkőzéseket, pedig megtehetnék, hiszen az UEFA és a FIFA hozott már erre vonatozó világos útmutatást. Hiába szabják ki a szakszövetségek és hatóságok többé-kevésbé borsos bírságokat, ezek nem képesek ránevelni az ultrákat, játékosokat vagy bírókat, hogy szigorúan lépjenek fel a rasszista, idegengyűlölő, kirekesztő megnyilvánulások ellen. Ha Románia nem viszonyulna olyan passzívan ezekhez a nemzetközi szabályokhoz, akkor Colțescu is ösztönösen érezte volna, hogy nem illik ilyet mondani, és még véletlenül, a mérkőzés hevében sem csuszott volna ki a száján a sértő kifejezés. A hazai következménynélküliségnek azonban külföldön súlyos következményei lehetnek, ezt most Colțescu saját bőrén tapasztalta meg, s vele együtt egy egész ország.
