Románia nem kristálytiszta parlamentáris köztársaság, mint sok más, mély gyökerekkel rendelkező európai demokrácia, de nem is a franciáknál működő félelnöki rendszert honosította meg. A kettő mondhatni balkáni keveréke – ennek inkább hátrányaival, mint előnyeivel. Adott egy közvetlenül megválasztott, s mint ilyen, hatalmas politikai legitimitással rendelkező államfő, azonban az alkotmány által biztosított hatáskörök ehhez viszonyítva szűkek. Rendszerint elnökeink túl is lépik, politikai céljaiknak rendelik alá ezeket a jogosítványokat. Ezt az ellentmondást úgy lehet feloldani, hogy Románia vagy az egyik vagy a másik rendszer mellett kötelezi el magát. Vagy bővíti vagy szűkíti az elnök hatásköreit. A kettő összemosása, az elmúlt harminc évre jellemző hibrid állapot, mint tapasztalhattuk, feszültségekhez vezet.
A PSD-nek nem az elnök pozíciójának erősítése, vagyis a vegytiszta félelnöki rendszer irányába való elmozdulás az érdeke, hanem épp ellenkezőleg. „Demokratikus állam az, ahol biztosított a hatalmi ágak egymásra gyakorolt ellenőrzése. Ahol nem lehetséges, hogy a hatalom egyik vagy másik politikai aktor kezében koncentrálódjon. Ebben a felállásban az államelnök szerepe a konszenzusteremtés. Romániában azonban nem erről szólt az elmúlt néhány év. Köztársasági elnökeink inkább feszültségforrást jelentenek. Megosztanak, ahelyett, hogy az összhang megteremtésére törekednének” – lendült bele az érvelésbe Marcel Ciolacu PSD-elnök utalva arra, hogy az államelnök szerepét minimalizálni kellene, jelképessé kellene tenni.
A közelmúlt valóban ékes példákkal szolgál arról, milyen, amikor a köztársasági elnök „nem tudja, hol a helye”. Ez különösen azokra a helyzetekre jellemző, amikor az államelnök és a kormányfő rivális pártokból származik – fejtegeti Ciolacu. A demokrata liberális Traian Băsescu és a partnerből ellenféllé vált liberális Călin Popescu-Tăriceanu négyéves csörtéjére ment rá a politikai elit hitelének nagy része. Ami pedig ezután következett, csak súlyosbította a helyzetet, elég Klaus Iohannis és a PSD-s miniszterelnökök „kohabitációjára” gondolni. Amikor pedig az elnök „pártja” van többségben a parlamentben, a gyakorlat az, hogy az államfő magához ragadja a hatalmat, az épp hivatalban lévő miniszterelnök pedig afféle báb Mr. President árnyékában. Példa erre az egykori Băsescu–Boc-féle tandem, vagy a Cîţu- és Ciucă-féle engedelmes politikusok esete Iohannisszal. Aki pedig nem hódol be, lásd Ludovic Orbant – önteltségében ő tényleg azt hitte, saját akaratából kormányozhatja az országot, és szembefordult az elnökkel, illetve a mögötte levő érdekcsoporttal –, az kegyvesztetté válik – támasztjuk alá mi is Ciolacu okfejtését. Summa summarum: a parlamentnek vissza kell vennie a teljes hatalmat, az elnöknek pedig jól meghatározott és lehetőleg jelképes hatáskörrel kell rendelkeznie, ami lehetetlenné teszi ezt az ártalmas kétfejűséget! – igyekszik meggyőzni Ciolacu a partner liberálisokat.
Hogy a PNL mennyire érdekelt ebben, egyelőre nem világos. Florin Cîţu annyit elmondott: szerinte is a realitásokhoz kell igazítani az alkotmányt. Többek közt azt javasolja: 16 éves kortól lehessen már szavazni! Hogy ez a korosztály mennyire hálálja majd meg a liberálisoknak, hogy idő előtt megkapta a szavazati jogot, majd kiderül, annyi bizonyos, nem a PSD többnyire idős, vidéki, aluliskolázott szavazókból álló bázisát fogják gyarapítani.
Tény, hogy jelen pillanatban van parlamenti többség az alkotmánymódosításra, és ezt nem gyakran mondhatja el magáról a román törvényhozás. De ha a PSD–PNL–RMDSZ-koalíciónak sikerül is véghezvinni az alkotmányos reformot, amelynek csupán egy fejezete az elnöki hatáskör újragondolása, az alkotmánymódosítást szentesítő népszavazás még hátravan. Ez pedig kétesélyes. Az elmúlt három évtizedben Romániában a népszavazás rendszerint felért egy kudarccal. 2003-ban az ország EU- és NATO-csatlakozásáról (is) döntő referendum alkalmával a nevetségesség és törvényesség határát súrolva érték el az érvényességi és eredményességi küszöböt. A választási rendszer (2007) vagy a parlament összetételének módosítására (2009) kiírt népszavazás Băsescu kampánycéljait szolgálta. Az első érvénytelenre sikeredett, a másik pedig hiába volt érvényes és eredményes, a törvényhozásnak esze ágában sincs háromszázra szűkíteni a képviselők és szenátorok összlétszámát azóta se. És akkor ezek a politikusok akarják rávenni a népet, hogy önként mondjon le, adja át a parlamentnek az elnökválasztás jogát. Nagy kérdés ugyanakkor, hogy az RMDSZ, amely rendszerint az 1-es cikkely módosításától teszi függővé támogatását, ezúttal milyen álláspontot képvisel a koalícióban az alkotmánymódosításról.
A cursdeguvernare.ro portál által megszólaltatott Ion Stanomir alkotmányjogász szerint ezen az alkotmányon nincs mit módosítani – új alaptörvény kell. Ami pedig a PSD-t illeti, a szociáldemokraták Iliescu óta képtelenek nyerni az elnökválasztáson. „Céljuk: kiiktatni a játékból a Népet, amely nem akar újabb szociáldemokrata elnököt az ország élén” – fogalmaz Stanomir.
Márpedig a népakarat furcsa, egymásnak ellentmondó frusztrációk vektora: az elmúlt három évtizedben a kelet-európai emlékezetben még mindig nem fakult ki a diktatúrák emléke. Ezért sokan úgy vélekednek: Ciolacuék vágyálma, hogy az elnököt ezután a parlament válassza, mint például Magyarországon, eleve kudarcra ítéltetett, hiszen a nép igenis ragaszkodni fog, hogy maga döntsön vezetőiről, ne ültessen senki a nyakába semmiféle „kondukátort”. Ugyanakkor – furcsa ellentmondás – még mindig él benne a keménykezű vezető iránti vágy, és olyan személyiséget preferál, aki „majd rendet csinál”. (A szegényes készletből rendszerint azt a jelöltet választották meg, aki ennek az illúzióját tudta kelteni…)
Ilyen körülmények közt valamennyi párt bajban lesz 2024-ben: egyelőre ugyanis hatalmas a jelölthiány, ami a felsorolt ismérveknek megfelelő vezetőket illeti. Politikai elemzők jóslata szerint az elkövetkező kevesebb mint három évnek márpedig ez lesz a legfontosabb kihívása: a parlamenti megmérettetésre is nagy hatással levő elnökválasztásra való felkészülés. Eddig egyetlen (ön)jelöltről tudunk: a jelenleg épp NATO-alelnöki tisztséget betöltő Mircea Geoanáról. A volt PSD-vezér, aki 2009-ben nagyon kevés százalékkal vesztette el Băsescu ellenében az elnöki tisztségért folytatott versenyt, bejelentette: most épp ráérne egy újabb elnökválasztósdira.
Mit is mondjunk, lehangoló kilátások. Lehet, mégis elérkezett az idő, hogy az elnök szerepkörét újragondolják jelképes funkciót szánva neki, ha ennyire nincs alkalmas politikus erre a szerepre? S ha már hatalom se lesz a tisztség mögött, akár még hölgy is lehet a következő államfő! – tenném hozzá ironikusan, ugyanakkor reménykedve. Mert valahol a változást, a reformot azért csak el kell kezdeni…
