A karácsonyra való készülődés találkozási alkalmat teremtett az emberek számára

Kolozsváron a Vasutasparkban rendezték be a Gyerekvárost

A karácsonyra való készülődés találkozási alkalmat teremtett az emberek számára
A rendszerváltás előtti időszak, az 1970–1980-as évek már történelem, ellenben még nagyon közeli korszak ahhoz, hogy sokan emlékezzenek rá, hogyan éltek, s miként ünnepeltek akkoriban.

Viszonylag rövid idő, alig ötven év telt el azóta, mégis nehéz ma elképzelni, hogy karácsonyfát csak nagy titokban lehetett vásárolni és úgy sem mindig, lesni kellett a mellékutcákon vagy kapualjakban az árusokat, majd ugyanúgy mellékutcákon volt tanácsos hazaosonni a fenyővel, nehogy a rendőr igazoltasson és megbírságoljon, meg a fát is elkobozza… Persze, januárra megjelentek csenevész kis lucfenyők, hogy meg lehessen tartani a hivatalos télifa-ünnepélyt, természetesen a nem hivatalos és hivatalosan cseppet sem kívánatos karácsony helyett. Meg Télapók voltak mindenfelé, ők jártak Mikulás helyett, s persze az angyaljárást is ezzel a kreált személlyel próbálták helyettesíteni. A rendszer megpróbálta feledtetni a karácsonyt, és általában a vallásos ünnepeket. Ennek ellenére – vagy még inkább emiatt – szinte mindenki ünnepelt karácsonykor, amely ugyanakkor messze nem volt annyira gazdag, mint manapság, mégis sikerült a családban, a közösségekben az együttlét varázslatos ünnepeként megélni, és így emlékeznek rá ma is az emberek. Nem volt akkora terített asztal, főleg a nyolcvanas évek vége felé, amikor már jegyre osztották a szűken kimért élelmiszert: leleményes étkek készültek, mint a rántott parizer, rizses kenőmájas lerben kisütve, hamis ikrakrém (búzadarából)… s hasonlók, a jobb időkből megtartott színes szaloncukor-papírosba pedig házilag készített valamilyen édesség vagy más cukorka került.

Kovács Eszter szociológus, egyetemi oktató (Pázmány Péter Katolikus Egyetem, Kommunikációtudományi és Média Intézet) többek között azt is kutatta („Informalitás, önszerveződés, kvázi nyilvánosság / Kultúra, sport, hétköznapi diskurzusok, egyházi ünnepek és szórakozás a Gyergyói-medencében az 1970–1980-as években”), hogyan alakította át az ünnepek jellegét az állam által működtetett tér- és időhasználat, milyen megoldásokhoz folyamodtak az emberek (főleg a párttagok és a magas beosztású személyek), hogy a tiltások ellenére mégis részt vegyenek az ünnepeken, az egyházi rituális eseményeken, azzal a szándékkal, hogy fenntartsák a csoportidentitást, a kölcsönös elfogadást és szolidaritást.

– Mit jelent általában az ünnep a társadalom, kisebb közösség, vagy akár a család, az emberek számára, miért van szükségünk ünnepekre?

Az ünnep kiemelkedő, különleges, mindig visszatérő esemény egy társadalomban, ami úgymond kiemeli a hétköznapokból az embereket, és ami kitüntetett időt ad. A hétköznapi profán cselekvések, mint például a munkavégzés, ideiglenesen megszűnnek, helyettük a lelki emelkedettség és érzésvilág, a látványos, szakrális térbeli elemek erőteljes használata, a tisztálkodásra, ruházatra fordított fokozott figyelem, a bőség felértékelődése ételben, italban, a kicsapongás jellemzi ezeket a napokat.

– Évente, szinte körforgásban, ismételten megéljük, megtartjuk különféle ünnepeinket, évfordulókat. Hogyan viszonyul ezekhez, hogy tesz különbséget a váltakozó ünnepek között az ember, a közösség?

varosnapokHirdetés

Nincs konszenzus a társadalomkutatók körében az ünnep meghatározásáról és az ünnepek csoportosításáról, de amivel töbnyire egyetértenek, hogy vannak egyházi ünnepek és vannak az egyéni élet sorsfordulóinak az ünnepei, mint a keresztelő, a házasság, a bérmálás, a konfirmálás, a temetés – de ezek természetesen összefüggenek a vallással. Hangsúlyosabb ünnepeink a karácsony, a húsvét, a pünkösd. Továbbá vannak az emlékünnepek, amelyek a történelmi tudattal és identitással kapcsolatos ünnepnapok. A szocializmus időszaka inkább az emléknapoknak, a kreált személyiségek napjának és N. Ceauşescu személyi kultuszának kedvezett hivatalosan, semmint a karácsonynak vagy az egyéni élet sorsfordulóinak.

– Az évek, évtizedek során, a különböző történelmi és társadalmi időszakokban hogyan tudtak ünnepelni az emberek?

Az államszocializmus időszakára 2022-ből visszatekinteni már történelem. Kicsit messziről indítanék: a második világháborút követően, amikor 1948 körül a szocializmus időszaka elkezd erőteljesen, valamint erőszakosan kiépülni, a vallást és a keresztény egyházakat is erőteljesen érinti. Ennek az időszaknak az első éveiben már megkezdődik a papságnak az üldözése és a bebörtönzése, általában erőszakos folyamat jellemző, például a székelyföldi falvakban is több atrocitást követnek el az egyházi képviselőkkel szemben. Majd az 1960-as években enyhülés tapasztalható, ami mind a kulturális életben, mind az egyházi életben érzékelhető, és ez a szabadság, enyhülés érzését kelti. 1964-ben engedik ki a börtönből a papokat is, nincs már a korábbi üldözés, az egyházkerületekben nagyjából szabadon végezhetik a munkájukat. A „júliusi téziseket” (1971) követő egyházpolitikai változások a vallási, lelki életet a privát szféra keretei közé szorította. Ez azt jelentette, hogy nyilvános, frontális támadás nem érte a hívőket és az egyházi elöljárókat, viszont csak a templom falain belül volt engedélyezett a vallásgyakorlás, a papokat nem zaklatták, ha távol maradtak a közélettől.

Azt figyeltem meg a kutatásaim során, hogy az állam formálisan visszaszorította a hetvenes, és különösen a nyolcvanas években a vallásgyakorlást. De, ha jobban megnézzük, a hatóságnak az az igyekezete, hogy visszaszorítsa az ünnepeket, hogy úgy tegyünk, mintha nem lenne karácsony, éppen ellentétes hatást ért el. Az emberek elmentek dolgozni, hiszen annak idején december 24–25-e, karácsony szombatja és első napja is teljes értékű munkanapnak volt nyilvánítva. Az emberek bementek dolgozni a gyárakba, hivatalokba, ugyanakkor mindenki vitt süteményt, pálinkát vagy valamilyen szeszes italt, és megünnepelték a karácsonyt a munkahelyen. Visszaemlékezéseikben arról számoltak be az emberek, hogy: „bementünk, de nem maradtunk ott végig, a 8 órát nem ültük le, vagy ha ott voltunk bármennyit, ünnepeltünk a magunk módján, otthonról a menüt elvittük, legyen ünnepi hangulat…” És ez hallgatólagos együttműködés volt mind a gyárigazgatók, mind az alkalmazottak részéről. Ezek a napok tehát a munkateljesítmény szempontjából mégsem voltak teljes értékűek, legalábbis ami a gyári társadalmat illeti. Valójában kiemelte a privát szféra ünnepi helyszíneit és közösségi tereit a szűk családi közösségekből a munkahelyi, hivatalos környezetbe.

Ebben a korszakban a hagyományok változása is megfigyelhető. A karácsonyhoz köthetően számos szokás, rítus van, ami kialakult a társadalomban, például az éneklés, a karácsonyi kántálás. Arról is mesélnek visszaemlékezéseikben az emberek, hogy milyen jó volt ilyenkor, hiszen összegyűlhettek s szabadon, önfeledten ünnepelhettek. Kevés volt az a szórakozási lehetőség, amit az emberek önmaguk választhattak meg, tehát, hogy ne azt ünnepeljék, amit kötelezően megszabtak, hanem amit ők szeretnének. Amellett, hogy a hagyományokat ápolták, hiszen részt vettek az éjféli éneklésen, számukra a további cél az volt, hogy szórakozzanak, „bulizzanak”. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy nem lettek volna vallásosak, de részben az erőltetett modernizációs folyamatoknak, részben a szintén erőltetett urbanizációnak meg az ateista propagandának is köszönhető, hogy a hagyományok változása ilyen formában látható.

Az egyszerűbb emberek, a gyári munkások, a téeszben dolgozók, tehát akik semmilyen pártfunkciót nem töltöttek be, ők zavartalanul mehettek a templomba mindegyik misére, szertartásra. Ezeken részt venni azoknak volt kockázatos sőt tiltott, akik az értelmiségi réteghez tartoztak, párttagok voltak. Ellenben arra is volt gyakorlat, egy-két példa, hogyan oldották meg a tanárok, iskolaigazgatók, hivatali vagy gyári vezetők az ünnepeken való részvételt: például elmentek a szomszéd faluba vagy két faluval távolabb a templomba, ahol nem keltettek feltűnést, leültek a hátsó sorba és részt vettek a karácsonyi éjféli ünnepi szentmisén. Természetesen az is bevett szokás volt, hogy nem mentek egyáltalán templomba – mindenki a maga módján élte, tartotta meg az ünnepeket.

– Azokban az évtizedekben hivatalosan Télapó, valamint télifa-ünnepet lehetett tartani, megszervezni. Ez mennyire befolyásolta az embereket, sikerült-e eltávolítania az egyházi, a vallásos ünneptől?

A hatalom által használt diskurzusban a karácsony nem létező ünnep volt. Hivatalosan az RKP ideológiai és kultúrpolitikai elvei szerint a téli ünnepek nevet viselte, amelyben a télifa-ünnepnek volt központi jelentősége. A téli fa a karácsonyfa új megnevezése volt, amelyet az oktatásban a tanároknak kötelessége volt beépíteni a diákok tudatába. A téli fát nem az angyalokhoz és Jézus születéséhez kapcsolták, hanem kizárólag az ajándékozáshoz, amelyet szilveszterkor, a télifa ünnepség keretében szerveztek. Az évszázadokon átívelő keresztény ünnepkör ily módon jelentőségét vesztette a nyilvánosságban, viszont a hétköznapokban országszerte továbbra is megülték az ünnepet részben megtűrt módon, részben informálisan. Az emberek alkalmazkodtak. Azonban nem ez volt, ami leginkább eltávolította az embereket a vallástól, illetve a hagyományos keresztény ünnepektől. Ha ezt szeretnénk megválaszolni, egy együttes társadlami folyamatot érdemes szemlélnük: a faluról városra ingázás, a több váltásos gyári műszak, a heti hét munkanap, a hétköznapok privát szférájába beférkőző állami felügyelet, az idő etatizálása, az állampolgárok testének birtokbavétele, az ateista propaganda terjesztése egy időben fejti ki hatását az emberek vallásosságának megváltozásában. Ennek ellenére az egyház maradt az egyetlen olyan szerveződési mód, amelyben a részvétel önkéntessége és a szervezet viszonylagos autonómiája megmaradt.

Visszaemlékezéseikben is arról számolnak be az emberek, hogy a templomok tele voltak vasárnapokon is, ünnepekkor is. Az is befolyásoló tényező, hogy „olyan kevés szórakozási leghetőség volt” – amint többen is emlékeztek. Ezért várták sokan inkább az ünnepet, hogy szórakozhassanak és bulizhassanak, s nem azért, hogy elmélyüljenek a karácsony szellemében. Megszokott dolog volt templomba járni ünnepen kívül is, „elmegyünk misére, utána be a bárba” – mesélték többen is, hiszen ott volt az akkori rum, kávé, sütemény. Tele voltak mise után ezek a helyek. Természetesen a mélyen vallásos emberek az elmélyülést választva élték meg az ünnepet, viszont tény, hogy kialakult egy ilyen értelmezése is az ünnepnek.

A karácsonyra való készülődés találkozási alkalmat teremtett az emberek számára. Többen kiemelik emlékezéseikben, hogy azért várták az ünnepeket, hogy mulathassanak, ünnepelhessenek, az összejövetelek részesei lehessenek. Az ünnep megélése azt az illúziót keltette, hogy az egyénnek lehetősége van az időfelhasználás feletti szabad tervezésre: nem arról van szó tehát, hogy kötelezően részt kell venni például a május 1 megünneplésén vagy a Megéneklünk Románia kulturális fesztiválon, hanem az egyén eldöntheti, hogy megy énekelni s szórakozni, amikor akar.

Visszaemlékezésből idézek: „mentünk misére, csináltunk mindent, a kommunizmus nem törődött velünk…” A nem törtődött velünk itt azt jelenti, hogy nem korlátozták a templomba járást, azt, hogy a karácsony szellemét megéljék. Az akkori rendszer e fent említett intézkedéseivel kettős hatást ért el, formálisan visszaszorította a karácsonyt, azonban informálisa még inkább egy várt és megült ünneppé varázsolta azt.

(Borítókép: Minerva fotóarchívum)