„Nem kell lemondani az értékes, gyönyörű kézimunkáinkról”

– Nem mindennapi „mesterségnek” számít a varrottasok felújítása. Mióta kezdett el foglalkozni az írásosok úgymond restaurálásával, honnan származott az ötlet, egyáltalán mi késztette rá? 
– Tulajdonképpen 2015-ben kezdődött a történet, amikor konfirmált a fiam. A magyarvistai templomban sok szép írásos van a hetvenes években konfirmáltak ajándékaként, ám ezek szinte halvány rózsaszínűvé fakultak. Főleg az ablakkal szemben található Mózes-széken lévő írásos volt nagyon kifakulva. Utánajártam, hogy mennyibe kerülne egy újnak az elkészítése. Anyaggal együtt bizony elég sokba. Ekkor néztem meg alaposabban a kézimunkát és láttam, hogy mind a fonal, mind a vászon kiváló állapotban van. A baj csak az, hogy kifakult a fonal színe. Ekkor adta az Úr azt a gondolatot, hogy akkor a fonallal kell kezdeni valamit. A házban is volt egy írásos terítőm, amely rettenetesen elcsúnyult. Na, mondtam magamban, téged már úgysem lehet elrontani, és elkezdtem kísérletezni rajta. A lényeg az, hogy mire konfirmált a fiam, sikerült felújítanom a Mózes-széken lévő írásost. Nagyon komolyan gondolom: hiszem, hogy Isten Szent Lelke tett kreatívvá, hogyan kéne felújítani a kifakult kézimunkákat. Magamtól én nem vagyok sem ügyes, sem kreatív. Erre is érvényes Jézus mondata: „Ami lehetetlen az embereknek, az Istennek lehetséges” (Lukács 18,27).

Felházi Klára: „Boldoggá tesz az, hogy a gyönyörűbbnél gyönyörűbb terítők megfiatalodva tovább élhetnek”

– Pontosan miben áll ennek a munkának a lényege, hogyan zajlik a kézimunkák felújítása? Ha mesélne kissé a szakma „titkairól”…
– Nincs két egyforma eset, így két kézimunka sincs egyforma. Különböznek a használt fonalak, a minták, a fakultság foka. Olyan is van, hogy egy adott terítőn belül különböző fonalakat használtak. Azok sem egyformán fakultak. Amikor zajlik a felújítás, azt is érzékelem, ha nem ugyanaz az asszony varrta ki az egészet. Hogy miben áll a munka lényege? Ahhoz tudnám hasonlítani, mint amikor valakinek a haja megőszül, mint például az enyém, és jön az ügyes lányom, s befesti azt. Kalotaszegen leginkább azt a szót használják a fakulásra, hogy „őszül”. Sokan kérdezik, hogyan csinálom, „mi a titka”, és hogy tanítsam meg őket is. Erre azért nem vállalkozom nyugodt szívvel, mert a munkát nagyon könnyű elrontani, s kijavítani nem lehet. Az ott marad. Az elmúlt hetekben időnként részt vettem Mákófalván a Kalotaszegi Bokréta Kulturális Egyesület szervezésében folyó táborban, ahol különböző népi mesterségeket tanítanak, mint például írásos írása, varrása, széki és mezőségi öltések, bútorfestés, fafaragás, bujkavarrás, bútorrestaurálás stb. Amikor nem jól kanyarítottam a ceruzámat, vagy nem jól öltöttem a hurkot, meglepődtem, amikor azt mondták: semmi baj, mert ki lehet radírozni, illetve ki lehet bontani. Miért lepődtem meg? Mert megszoktam, hogy a fakult kézimunkák felújításánál nem szabad hibázni, ugyanis azt már nem lehet sem eltüntetni, sem kijavítani. Még nem „taníthatok” erre senkit, hisz még magam is csak tanulom és tapasztalom. Minden egyes kézimunka arra késztet, hogy újabb és újabb megoldásokat találjak ki, illetve alkalmazzak. Elsősorban írásosokról van szó, de már hoztak hozzám kifakult keresztszemeseket, vállfűs templomi falvédőt, sőt vállfűs inget is! Egy kórustalálkozó alkalmával odajött hozzám egy asszony és azt mondta, hogy van egy vállfűs blúza, ami megcsúnyult, s így már nem viselheti. Csináljak vele valamit. Ha sikerül jó, ha nem, az sem nagy kár. Felújítottam. Később találkoztunk és újságolta, hogy használja az inget, s csodájára járnak az asszonyok. 

– Körülbelül mennyi időbe telik egy terítő „megfiatalítása”? Hogyan lehet ezt úgy megtenni, hogy közben a megszépülés mellett az írásos ne veszítse el régi patináját? 
– Ez attól függ, hogy mekkora a terítő, és mennyi rajta a minta. Azt hiszem, ez nagyon jó megfogalmazás: „visszanyerik régi patinájukat”. Én nem varrok semmit rá a terítőkre pluszba, sem el nem veszek belőlük semmit. Egyszerűen csak megfiatalodnak, és visszanyerik régi patinájukat. Most eszembe jut a magyarvalkói gyönyörűséges úrasztali terítő 1965-ből. Hadd idézzem Czirmay Irén tiszteletes asszony szavait: „Csodaszép lett, mint új korában, Czirmay Csaba Levente lelkipásztor idejében. Gyuricáné Kata néni írta, ott voltam a terítő születésénél, segítettem a beosztásnál, olyan nagy volt a vászon, hogy még asztal sem volt akkora, részletekben lehetett csak írni a mintát, saját albumából való motívum, lelkes asszonyok öltögették, ifjak adománya. Köszönet a felújításért, mert így még legalább 50 évig ékesíti a magyarvalkói templomot. Gratulálok!”
A régi és a felújított magyarvalkói falvédő

– Eddig körülbelül hány kézimunkát sikerült felújítania, hol lehet ezeket a munkákat megtekinteni? 
– Sokat. Akit érdekel, azt kérem, látogasson el az Írásosok felújítása nevű Facebook-oldalra. Az egész országban terjed a híre szájról szájra, hogy nem kell lemondani az értékes, gyönyörű kézimunkáinkról, hisz van megoldás a felújításra. Sokan megkerestek már: Kolozsvár, Kalotaszeg, Szilágyság, Székelyföld, reformátusok, unitáriusok, magánszemélyek egyaránt. Egyházközségeink a legszebb terítők gyűjtőhelye, hiszen híveink minden korban a legügyesebb íróasszonnyal rajzoltattak, a legszebben varró asszonyokkal varrattak, a legértékesebb mintákat rajzolták rájuk, és sorolhatnám. Mesterművek a legtöbb esetben. Nekem nagyon sokat számít a mai legnevesebb író- és varróasszonyok véleménye. Sinkó Katica magyargyerőmonostori íróasszony is hallott a munkálkodásomról. Katica néni 1970–1977 között összegyűjtötte az akkori íróasszonyok mintáit, és a Kriterion kiadó 1980-ban meg is jelentette az albumot. Ő nagyon szigorú, ha arról van szó, hogyan van megtervezve, felépítve, megrajzolva egy terítő. Ezt írta: „Véleményem szerint a felújítás igen hasznos, ha az a munka olyan, hogy megérdemli! Én még abban nőttem fel, hogy megjavítottuk azt, amit lehetett, és különben is, kár eldobni az értékes, szép varrottast, ha vissza lehet hozni a színét. Tehát hajrá, azzal a feltétellel, hogy a varrottas legyen szakszerűen megtervezve és kivitelezve, különben kár a gőzért!” Mákófalván volt alkalmam találkozni Kis Lukács Erzsébettel Nagykapusról és Kis-Juhos Erzsébettel Székről. Szóba került a felújítás. „Hallották, hogy van ilyen, valaki foglalkozik ezzel.” Mondtam, én vagyok. Ők is abszolút pozitívan állnak hozzá. Én ennek nagyon örülök. Nem azért újítom fel a régit, hogy ma ne varrjanak újat, hanem azért, mert azt, amit régen valakik létrehoztak – lehet, nem kis áldozattal és hozzáértéssel –, azt ma ne kelljen félretenni, ne adj’ isten: eldobni.
„Megfiatalított” vállfűs ing

– Csak a varrottasok restaurálásával foglalkozik, vagy kézimunkázik is? Egyáltalán miért tartja fontosnak ezt a feladatot?
– Nem varrok. Bő húsz évvel ezelőtt varrtam a férjemnek egy írásos biblia- és énekeskönyv- borítót. Az volt az én hattyúdalom. Nagyon szeretem azt, ami szép és értékes. Engem boldoggá tesz az, hogy a gyönyörűbbnél gyönyörűbb terítők megfiatalodva tovább élhetnek, ki tudja még meddig. Már öt év eltelt azóta, hogy a fiam konfirmált. Az akkor felújított írásosok egy cseppet sem fakultak ki. Sőt, mire a lányom is konfirmált, már szinte minden terítőt rendbe tettem a vistai templomban. Rendszeresen látom őket, és nem fakulnak. Sőt, moshatók is, de csak kíméletesen, legtöbb 30 fokon, mint bármely más írásos vagy szőttes, s csak ritkán, nem ha kell, ha nem, hanem csak szükség esetén. Vigyázni kell rájuk.

(Borítókép: Horváth László)